home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„Kapitalizáltuk a kultúrát”
Szerda Zsófia
2022.10.19.
LXXVII. évf. 42. szám
„Kapitalizáltuk a kultúrát”

Hódmezővásárhely. Még sosem jártam itt. Milyen kár — jövök rá, miközben éppen egy óriási, darált húsos, Fickós Tortilla művésznevet viselő mennyei mannát tömök két pofára a Népkertiben. Túl vagyunk az Egy falat Vajdaság című könyv bemutatóján, Lóci készülődik akusztikus koncertjéhez.

A gitár már behangolva, közben jön-megy a friss tram-train (villamos-vonat), a töltésen fejünk felett robog el kb. félóránként. Nem zavar, inkább emeli a hangulatot. A szervezők már-már túl kedvesek, a székek kényelmesek, szóval az ember azon nyomban otthon érzi magát a hódmezővásárhelyi Népkertiben.

Daru Árpád vezeti a helyet, mely most még a Népkerti Söröző névre hallgat, ám szeretnék elhagyni a névből a söröző szócskát, hogy egy picit még jobban utaljanak jövőbeli terveikre, azaz arra, hogy egyre több kulturális tartalommal töltsék meg ezt a hangulatos kis helyet. Legfrissebb programsorozatuk, a Szomszédaink, a magyarok keretében a határon túlra kalandoztak.

— Alapjában maga a küldetéstudat a fontos mindez mögött. Nekem vannak olyan élményeim, hogy akár Hódmezővásárhelyen, akár máshol Magyarországon ha az emberek találkoznak valakivel, aki a környező, magyarok által is lakott országokból érkezik, az első kérdések között szerepel, hogy: mit keresel te ott, illetve hol tanultál meg ilyen jól magyarul? S ezek a felvetések főleg a fiatal generációra jellemzőek. Hódmezővásárhelyen több, vajdasági származású polgár él, aki Zentáról, Magyarkanizsáról vagy Szabadkáról érkezett ide még a délszláv háború idején. Szóval küldetésen azt értem, hogy szeretnénk egy picit tágítani ezeken a berögződéseken. Például sokáig én sem tudtam, hogy Lóci is Zentán született, gyermekkorában Óbecsén élt, pedig hallgatom a számait. Nemrég Erdéllyel foglalkoztunk, azelőtt Felvidékkel és Kárpátaljával. Ez a programsorozat a Szeretem Vásárhelyt Egyesület és a Népkerti közös projektuma volt. Egyébként magam is majdnem húszévesen találkoztam először Trianon fogalmával, aztán most már a baráti körömből az egyik fiúnak bunyevác barátnője van, a másik barátomnak felvidéki. Szóval a szomszédaink azok a magyarok, akiket annak idején elcsatoltak tőlünk. Ezt sok emberrel ma még mindig meg kell értetni, s egy picit ezen is próbáltunk javítani ezzel a rendezvénysorozattal.

* Hogyan tudnád definiálni a Szeretem Vásárhelyt Egyesület fő profilját?

— Közösségeknek próbál értéket és tartalmat nyújtani. Az elektronikai hulladék gyűjtésétől kezdve a kvízesteken át a családi napokig, sportversenyekig, de vannak koncertek, könyvbemutatók, piknikek, jazzestek, táncházak, szobortárlat, szóval valóban sok minden.

Torma Tibor, a Wemsical Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnöke, aki egy ideje szintén hódmezővásárhelyi lakos lett, csatlakozott a programszervezéshez.

— Tibi a koronavírus-járvánnyal együtt érkezett — mondja Árpi nevetve. — No jó, ez nem igaz, a közös történetünk egy kicsivel korábban kezdődött. Egyik barátunk születésnapján kolbásztöltés közepette feldobta, hogy szervezne egy Népkerti Wemsical Családi Hiphoppikniket. Azt mondtam, hagyjon engem ezekkel, nem érdekel. Rábeszélt, és nem bántam meg, nagyon sokan eljöttek, egész nap tartottak a programok. No, itt valahol jött a második hullám, megkerestem Tibit, hogy segítsen, csináljunk további műsorokat, ekkor viszont ő rázott le, hiszen éppen a fia születését várta. Megint várni kellett egy picit, de 2021 áprilisától elkezdtük a közös munkát. 

— A Wemsical és a Wemsical Szerbia létrehozói, tagjai most a családalapítás korába érkeztek, így egy picit minden megváltozott — veszi át a szót Tibi. — Most mi is egy kisebb szünetet tartunk, csak a Rapszakkört vittük tovább. A baráti körünk, a mi korosztályunk harminc feletti képviselői már nem biztos, hogy el tudnak menni esténként bulizni, mert kicsi gyerekük van, ezért áttértünk a kora esti rendezvényekre, ahová ők is el tudnak jönni, akár a gyerekekkel együtt, és mindenki talál kedvére való programot, melyet élvezni tud. A Népkerti volt már resti, bolt, aztán kocsma, így át kellett gondolni, hogyan varázsolhatunk egy, a köztudatban vasúti restiként élő helyből kulturális csomópontot, találkozóhelyet. Ennek egy receptjét láttuk, hogy megtartsunk egy picit a régi szolgáltatásához illő hangulatából, de komolyítsunk is rajta egy sort, amit viszont a programjainkkal érünk el. Árpinak megvan a helyi ismeretségi köre, nekem zenekari kapcsolataim, s összetettük, amink van. Most azt látom, hogy sikerült közösséget kovácsolnunk, van igény a programjainkra, az emberek vágyják a minőségi tartalmat. Egy kis könyvbemutató, egy kis koncert. Nyáron fellépett itt Ganxta Zoli egy akusztikus koncerttel, a Gypo Circus, most Lóci, és még sokan mások. A városban is rengeteg jó zenekar van, őket sem felejtjük el.

— Kapitalizáltuk a kultúrát — mondja nevetve Árpi. — Fontos ez a családi jelleg, hiszen sok fiatal család jár hozzánk. Kialakítottam egy óriási homokozót a kicsiknek, tőlük néhány méterre pedig ott egy LED-fal, ahol sporteseményeket vetítettünk. És kihagyhatatlan a Kistücsök Büfé remek felhozatala. Itt minden nagyon családias, és olyan emberek dolgoznak, akik lesik a vendégek igényeit. Még a kezét sem emeli fel a látogató, aki esetleg fázna, máris a vállán a takaró. (Nevet.) Egyébként télen sem állunk le, csak a teraszunk zár be. Beköltözünk, s ott folytatjuk, kisebb programokkal. Nagy kedvenc még a Kispénteki Gondolatfröccs.

* Az meg micsoda?

— Arra gondoltunk, legyenek beszélgetések, előadások egy-egy témáról egy-egy fröccs felett. Először Tibivel összeírtunk néhány témát, de rá kellett jönnünk, hogy nem ismerünk olyan embert, aki erről beszélni is tudna. Így fordítottunk rajta, most előadókat keresünk meg a városban, s ők saját munkájukról, témájukról beszélnek, majd beindul egy párbeszéd a közönséggel — meséli Árpi.

— Most lehet, azt gondolod, hú, ehhez biztos sok pénz kell. Megsúgom, nem igazán. Akik eljönnek hozzánk fellépni, előadni, programot vezetni, általában kicsi honoráriumot kérnek, örülnek a meghívásnak, egy picit ők is küldetésként fogják fel. Másrészt sok programhoz nem is kell pénz. Minden mást önerőből próbálunk megoldani. Belépőt nem kérünk, csalogatjuk az embereket, akik közben vacsoráznak, megisznak valamit, és figyelik a koncertet, könyvbemutatót stb. Amíg sokan vannak, addig nekünk sem kell aggódnunk, de azért a jövőben szeretnénk bővíteni s akár pályázni is. Sok lehetőség van ebben a kis helyben — sorolja lelkesen Tibi.

* Mit szerettek a legjobban a városotokban, Hódmezővásárhelyben? Mit emelnétek ki?

T. T.: — Most itt lakom, s azt veszem észre, hogy nagyon sok értékes ember él itt, aki mind jól aktivizálható. Motivál a Népkerti, azt érzem, menni kell tovább, vinni, fejleszteni. Egy közösség épül itt most ki. Új logót is készítettünk, a jelszavak alatta virítanak: Közösség, Kert, Kultúra. Ezzel szerintem mindent elmondtam.

D. Á.: — Én őslakos vagyok, ezért erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Hódmezővásárhely a szülővárosom, s ezt a szót szerintem senkinek sem kell megmagyarázni. Itt van anyád húslevese, ismered minden utcáját, illatát, az embereit. Egyszerűen szeretek itt élni. Nem túl nagy, nem túl kicsi város, tehát nagyon élhető. Jól érzem itt magam, s azt csinálom, amit szeretek. Ezért azt javaslom, hogy ugorjatok át minél gyakrabban egy jó fröccsre vagy egy hamburgerre, esetleg valami fincsi eseményre. A tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között egész hétvégén robog, még éjjel is, és hamarosan elkészül a Szabadka—Szeged vasútvonal is, szóval nem marad több kifogás. 


Daru Árpád és Torma Tibor


Csorba Lóci

Fényképezte: Szalai Attila

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..