Gyakran látunk az utcán mellettünk boldogan és sebesen elsuhanó görkorcsolyázókat, akik irigylésre méltóan szelik a kilométereket.
A magyarkanizsai Bicskei Izabella Budapesten él, ennek ellenére a szülővárosában lendítette fel a görkorcsolyázást.
* Miért döntöttél úgy kilenc évvel ezelőtt, hogy megnyitod a Riverside Rollers Görkorcsolyaklubot Magyarkanizsán?
— Három-négy barátommal már kiskorunktól kezdve együtt korizunk. Körülbelül ötévesek lehettünk, amikor először botorkáltunk az akkori, kezdetleges görkorcsolyákkal. Az évek során mindegyikünk lételeme lett és maradt a mozgás, éppen ezért a Testnevelési Egyetemet végeztem el. Miután felnőttünk, sok kisgyereket láttunk a töltésen bukdácsolni, a fékezés tudása nélkül gurulni. Egyre többen állítottak meg korizás közben azzal a kéréssel, hogy mutassak meg nekik néhány technikát, melytől sikeresebben tudnak görkorcsolyázni. Ekkor merült fel az ötlet, hogy ha erre ekkora az igény, mi pedig a sport szerelmesei vagyunk, alapítunk egy klubot.
* Az évek során mennyire nőtt vagy csökkent a tagok száma?
— Nagy öröm számomra, hogy csak emelkedett a létszám. Körülbelül nyolc-tíz gyermekkel kezdődött az oktatás, és évről évre többen szerettek volna profin korizni. Az idén döbbentem rá arra, hogy mekkora sikerélmény, mekkora plusz ez a nyárban a kanizsai gyerekeknek, hogy velünk sportolhatnak. Odavagyok értük!
* Miből állnak a foglalkozások, és milyen rendszerességgel végzitek őket?
— A biztonságos és profi görkorcsolyázás technikájának elsajátítása játékos keretek között folyik. A gyerekek megtanulják a fékezést, az irányváltásokat, a megindulást és a megállást. Az előző években több rávezető, játékos és specifikus gyakorlatot lehetett elvégezni az órákon, mivel ezt a létszám is megengedte. Az idén hihetetlenül sokan voltak, még akkor is, amikor megpróbáltuk szétszedni a körülbelül 65 főből álló csoportot. Mindenki egyszerre érkezett, és gurulni szeretett volna, így hát cselekedni kellett. Évente egy egyhetes nyári tábort tudunk tartani, mivel azonban mi, oktatók külföldön élünk, nincs lehetőségünk kellően ápolni ezt a sportágat.
* Hánytól hány éves korig jelentkezhetnek a gyerekek?
— Négyéves kortól vállaljuk őket, felső határ pedig nincs. Általában tizenkét éves korig érkeznek, de ezt a határt nem mi szabjuk meg.
* Miért ajánlanád a görkorcsolyázást az embereknek, mire van jó hatással?
— Aki szeretne jobb alakot, állóképességet elérni, gyorsabban eljutni A-ból B-be, hosszabb távot megtenni, és viszonylag gyorsan bejárni a környéket, annak nagyon ajánlom. Engem maga a koris mozgás szabadít fel, főleg itthon, a töltésen való gyors gurulás kapcsol ki teljesen, illetve indít újra. Aki egyszer megérzi ezt, az többé nem szabadul tőle.