home 2024. október 16., Gál napja
Online előfizetés
Kapcsolat az egész világgal
Tóth Tibor
2023.09.30.
LXXVIII. évf. 39. szám
Kapcsolat az egész világgal

Ada község napja alkalmából polgármesteri köszönőlevelet vehetett át Makra Sándor adai rádióamatőr, többszörös országos bajnok a rádiókapcsolatok létesítésében. Több mint húsz éven át tartott előadásokat a fiatal rádióamatőrök számára, átadva azt a tudást, amelyet ezen a területen szerzett. Aktívan hozzájárult az ország légvédelméhez is az újvidéki irányítóállomással való kapcsolattartása által.

Tudásával és segítőkészségével számos alkalommal bizonyította, hogy mindig készen áll a váratlanul kialakult kommunikációs helyzetek megoldására, hiszen a rádióamatőrök célja, hogy minél több személlyel teremtsenek kapcsolatot az egész világból, hívójelüket, rádiós felszerelésüket és elektrotechnikai ismereteiket felhasználva.


Makra Sándor

A rádióamatőr hivatás/hobbi iránti érdeklődése a ’80-as évek derekán kezdődött, amikor egy rádióamatőr ismerősénél meglátta a szebbnél szebb rádiókat. Akkor döntötte el, ő is ezzel szeretne foglalkozni. A ’80-as évek második felében vásárolt egy polgári sávon működő CB-t (Citizen Band), melyre engedély ugyan kellett, de vizsgára nem volt szükség.

— Az amatőr rádiósok általában ezen kezdik pályafutásukat, és csak utána vizsgáznak le. A tudásfelmérő magában foglalja a forgalmazást, a törvényeket, az országokat, az antennakészítés módjait, tehát a vizsgázónak elég sokrétű tudásról kell tanúbizonyságot tennie. Többféle kategória létezik. A kezdők B kategóriás oklevelet kapnak, az A kategória pedig a lehető legmagasabb szint. Ebben a hárombetűs hívójel helyett lehet egy- vagy kétbetűset kérni. Évekkel ezelőtt több kategória létezett. Kevesebb lehetőség állt az amatőrök rendelkezésére, a kezdő kategóriával csak bizonyos frekvenciákon, hullámhosszokon és meghatározott teljesítménnyel lehetett dolgozni. Két év elteltével, sikeres vizsga után, a jelölt frekvenciát válthatott, magasabb kategóriába léphetett, és a versenyeken is nagyobb teljesítménnyel dolgozhatott — mesélte Makra Sándor.


A világgal való kapcsolatteremtésért felelős felszerelés

A ’90-es évek elején Magyarországon tette le a mindkét kategóriára szóló vizsgát, hazatérése után azonban itthon is vizsgáznia kellett, mivel a magyarországi dokumentumok elismertetése nagyon hosszú időt vett volna igénybe. Sándor jelenleg A kategóriás, egybetűs hívójelű rádióamatőr, ennél magasabb fokozat Szerbiában nem létezik. Pályafutása alatt többször nyert országos bajnokságot, második és harmadik helyezései is vannak szép számmal a különféle megméretésekről, és több világversenyt a legjobb szerbiai amatőr rádiósként, legtöbbször az első tíz között zárt.

— Versenyek alkalmával a számítógépen naplót vezetünk, melyet pdf-formátumban elküldünk a versenybizottságnak. A napló alapján egy robot kiválogatja, melyik összeköttetés volt jó, és melyik nem. Összehasonlítják az egész világról beérkező 7000-8000 naplót, a robot megnézi, melyik adott vagy fogadott riport (ez a hívás minőségét jelenti, hogy hallják egymást a vonal két oldalán) egyezik, azaz érvényes, és ez alapján rangsorolják a versenyzőket. Az amatőr rádiózás egész éves tevékenység, de megvan, mely időszakban mely frekvenciák, sávok működnek. Tehát nem mindig megy egy bizonyos frekvencia. Léteznek előrejelzések, melyeket követünk, és így tudjuk, mikor lesz terjedés — tájékoztatott Sándor, a több ezer oklevél birtokosa, aki digitális üzemmódban 24 000 összeköttetést valósított meg az utóbbi három évben, kapcsolatot pedig több mint 200 ország rádióamatőrjeivel létesített. Kapcsolatfelvétel alkalmával a rádióamatőr általános hívást ad egy frekvencián. Ha valakinek hiányzik abból a bizonyos országból összeköttetés, akkor az a hívásra jelentkezik. A világhálón található DX-klaszterek segítségével nemcsak hallani, hanem látni is lehet a hívott személyt. Az összeköttetések sikeressége a teljesítménytől, az antennától, az időjárástól és a napszaktól is függ. Gyakran előfordult, hogy 14 megahertz (MHz) hullámhosszon éjfélig lehetett hívásokat fogadni és kezdeményezni, versenyek alkalmával viszont már délután 5 órától nem működött a sáv. Sándor az évek alatt több ezer rádióamatőrrel lépett kapcsolatba az amerikai kontinensről, de Ausztráliában, Új-Zélandon, Tasmániában, néhány nappal ezelőtt pedig a Seychelle-szigeteken élő amatőr rádióssal is létesített összeköttetést.

— Ha az időjárás kedvez, akkor az egész világgal lehet beszélni. Ha az ember ismeri a nyelvet, akkor a hívott féllel jól el lehet beszélgetni, ha nem, akkor az ember megmondja a nevét, a hívójelét és az országot, ahonnan jelentkezik. Versenyeken kevés társalgás folyik, mindenki gyorsan kapcsolatba lép a másikkal, és máris a következő összeköttetést létesíti — mondta, hozzáfűzve, hogy a világon 24 és 48 órás versenyeket is rendeznek, a hazai URH-s viadalok általában 5 órát tartanak.

Az amatőr rádiózáshoz szükséges felszerelés ára nullától a csillagos égig terjed. Ahogy többféle rádióval űzhető ez a hobbi, úgy az antennák közül is bőven lehet válogatni. Legegyszerűbb a dipole antenna, amikor egy huzalt kell kihúzni, és máris lehet keresni a jeleket. Az irányított antenna jobban ad és vesz, mint a dipole, mivel egy irányba van tömörítve, tehát nem körbe, hanem egy irányba sugároz. Annál irányítottabb egy antenna, minél több elemből tevődik össze. Sándor udvarában több antenna áll, a tornyot és az egyik antennát saját kezűleg készítette, a másikat összetörve vásárolta meg, de újraépítette, és az is betölti funkcióját. Három hullámhosszon (14, 21, 28 MHz) működnek.

Nehezményezte, hogy a fiatalokat nagyon nehéz bevonzani a rádióamatőr-világba, mivel egyszerűen nem mutatnak érdeklődést iránta, nem is tudják, mi fán terem. Az iskolákban több alkalommal tartottak bemutatót, de senki sem jelentkezett.


Az antennarendszer

— Sokszor inkább idősebbek jelentkeznek, akiknek fiatalkorukban nem volt idejük vagy pénzük, hogy ezzel foglalkozzanak. Valamikor 17-en jártak tanfolyamra, most pedig nincs jelentkező. A gyerekeket csak a telefon és a számítógép köti le. Az amatőr rádiózásban is jelen van a számítógép, hiszen mihelyt hazaérek a munkahelyről, azonnal bekapcsolom, ott vezetem a naplót, a számítógéppel digitális üzemmódban kommunikálok, tehát a rádió össze van kötve vele. Az adai rádióamatőr-klub az ’50-es években alakult, létszámunk 10 és 20 közöttire tehető. Tudomásom szerint Adán több mint 200, vizsgát tett rádióamatőr van, ebből talán 10 aktív. Sokan kérdezik, mi az amatőr rádiózás szépsége. Számomra az, hogy ugyanabban az időben akár a világ másik végén élő személyekkel beszélgethetek. Emellett az ember megtanulja a földrajzot, az országokat, a városokat — mondta.

Sándor a beszélgetés alkalmával lelkesen és kellő szakértelemmel avatott be az amatőr rádiózás rejtelmeibe, amire csak az képes, aki valóban nagyon szereti azt, amit csinál, és akinek a tudomány a kisujjában van.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..