Az atya visszapillantott arra az időszakra, amíg épült az istenháza. Nehéz körülmények között fogtak hozzá, három éven át készült. Háborúk dúltak, és Sztankó atya Magyarországról hozta a cementet, mert nálunk hiánycikk volt. A vámosok kérdőre vonták, hova viszi, és amikor kiderült, hogy templomot építeni, akkor azt mondták, Horvátországban rombolják a templomokat, minden bizonnyal nekik sem sikerül majd befejezni. Sztankó atya csak annyit felelt, Isten segítségével sikerülni fog.

Kalapis Sztoján atya arról is szólt, hogy régen, amikor még csak tervezték a templomot, a helyén levő kis házikóban tartották a szentmiséket. A szomszéd Kati nénire is emlékezett, aki az építkezés kapcsán az örömét soha nem rejtette véka alá, nagyon sűrűn meglepte a munkásokat kávéval, süteménnyel, mikor mi adódott.

Három év munka után, sok-sok önkéntes hozzájárulással felépült a kistemplom a Tóth István utcában. Az ünnepi szentmisén természetesen azok is jelen voltak, akik munkájukkal hozzájárultak a felépítéshez, majd utána a csinosításhoz. Mindenki hálát érdemel, a mostani hívők is, akiknek szintén megköszönte a segítségüket, a templom körüli serénykedésüket. Boldogsággal tölti el, hogy mindig voltak és vannak jó emberek, akik jót tesznek a közösségért — hangsúlyozta Sztoján atya.

A prédikációjában Savio Szent Domonkosról beszélt, életének kis mozzanataiból elevenítve fel, milyen ember volt. Mint hallottuk, hétévesen már hajnali 5 órakor, téli, zord időben, az adventi időszakban térdig érő hóban ment ministrálni. Ezért is vált ő a ministránsok védőszentjévé. Kilencéves korában a kis Domonkos könyörögve kapott lehetőséget, hogy előbb legyen elsőáldozó, mert akkoriban tizenkét éves korukban áldozhattak először. A plébánosa megengedte neki, hiszen a családjával együtt buzgón járt a szentmisékre. Amikor Savio Szent Domonkos elsőáldozó lett, négy fogadalmat tett. Elsőként megfogadta, hogy a legjobb barátja Jézus és Mária lesz, másodikként kitűzte, hogy a kötelességeit lelkiismeretesen teljesíti, a harmadik szerint szüleivel szemben szófogadó és segítőkész lesz, míg a negyedik fogadalma nagyon komoly volt: inkább meghal, mint hogy bűnt kövessen el.

Savio Szent Domonkos Don Bosco oratóriumában is nevelkedett, annak keretében megalapította a Szeplőtelen Fogantatás Társulatot, mely még ma is működik Olaszországban. Korán, fiatalon halt meg, tizennégy éves alig múlt, de életpéldája így is követhető, példaképpé vált a fiatalság körében. A boldoggá avatása 1950. március 5-én volt, négy évre rá, 1954. június 13-án pedig XII. Piusz pápa szentté avatta. A templom oltárképe a kis Domonkos fogadalomtételét örökíti meg, és az ünnepségen megjelent gyermekek minden kis részletét megnézték, miközben Sztoján atya mesélt a fiúról.

A gyerekek részére egy képzőművészeti pályázatot hirdettek, melyben arra kérték az alkotókat, hogy olyannak fessék meg Savio Szent Domonkost, amilyennek megismerték az oratóriumok során, az idei nyári oratóriumon ugyanis róla is tanultak, körüljárták az életútját. A gyerekek körében a legnépszerűbbnek az a jelenet bizonyult, amikor Domonkos két veszekedő gyerek közé állt, hogy megfékezze őket a kődobálásban. Arra kérte őket, inkább rá dobálják a köveket, és sikerült is kibékítenie a feleket.

A bírálóbizottság minden osztályból kiválasztotta a legsikeresebb rajzokat, így az elsősök körében jutalomban részesült Mészáros Auróra, Kiss Izabella és Kardos Klementina, a másodikosok mezőnyében Váczi Laurát, Tápai Enikőt és Losoncz Alent díjazták. A harmadik osztályosok közül a legszebb munkákat Csordás Ottó, Csíszár Rihárd és Kun Mária Magdolna készítette, míg a negyedikeseknél a legjobban Juhász Leontina, Farkas Adrián és Szekulity Diana teljesített. Az ötödikeseknél a legszebb alkotást Kardos Beatrix, Kósa Nikoletta és Mészáros Tamás, a hatodikosoknál Juhász Noémi, Takács Valentina és Makkai Valentin készítette. Két középiskolás is benevezett a pályázatra: Huszka Dávid és Nagy Erik különdíjban részesült. A közelben élő idősebb emberek talán a leghálásabbak a kistemplomért, mert nekik nagy gondot okozna vasárnaponként feljutni a központiba. Azt viszont már mindenki megszokta, hogy vasárnaponként 11 órakor az atyák bemutatják a szentmisét. Ünnepekkor pedig — mindenki nagy örömére — megtelik a kistemplom, és így van akkor is, ha gyászmisét szolgáltatnak.

A szerző felvételei