Június közepén a kis érettségivel megkezdődik a középiskolai iratkozási időszak.  A tehetséggondozó és művészeti iskolákba jelentkezők addigra már túl lesznek a felvételin. De hova tovább? Mit válasszon a gyerek? Az egyetemi oklevelet vagy egy jó mesterséget?

A szomszédom tanár. A szabadkai Politechnikai Iskolában tanít. Miközben a veteményest kapáltam, ő pedig az udvarán tett-vett, átkiabált, hogy jó lenne egy cikk az iskolájáról, mert a gyerekek sorra nyerik a különféle szakmai versenyeket, és mégsem foglalkozik velük senki. Hamarosan az udvarunkat elválasztó kerítés felett beszélgettünk.

Néhány nap múlva pedig ellátogattam az iskolába. Gyönyörű épület, rendezett. Látszik, hogy az itt tanulók nem csak elméletben készülnek a mesterségükre. 

— Csaknem 700 tanulónk van 39 tagozaton. Büszkék vagyunk arra, hogy a tanítás három nyelven folyik — szerbül, magyarul és horvátul. Négy szakterületen oktatunk: építőipari és földmérői, erdészet és famegmunkálás, nyomdaipar, valamint kultúra, művészet és tájékoztatás — ez utóbbin képzőművészeti technikusokat képezünk. Motivált, érdeklődő fiatalokat várunk az iskolánkba. Mindig érezhető, ha valaki úgy lesz a diákunk, hogy a kívánságlistájának negyedik-ötödik helyén szerepeltünk. Nagyon nehéz a 14-15 éveseknek dönteniük a továbbtanulásról, a szülők sem eléggé tájékozottak, nem tudják pontosan, hol milyen szakok nyílnak, a hangzatos nevek mit takarnak, melyiken mit tanulnak a gyerekek. Nekünk is gondjaink vannak a hároméves szakokkal. Kevesen jelentkeznek, pedig a várossal karöltve ösztöndíjat is tudunk adni, együttműködünk a helyi cégekkel, a diákotthonban szálláshoz juthatnak a vidéki tanulók — sorolja Natalija Jakovljev segédigazgató.

Szabados Emőke okleveles erdőmérnök szaktantárgyakat tanít a tájépítő technikus szakon.

— Az idén az osztályomból két diákkal, Remete Krisztinával és Ceitler Gabriellával vettünk részt Ivanjicán az országos fafeldolgozó, tájépítő, erdészeti versenyen. 11 végzős magyar tájépítészünk van. Az első osztályban sem jobb a helyzet, ott 16-an vannak. Háromévente nyílik ez a szak magyar nyelven, és sajnos a gyerekek, a szülők nem eléggé tájékozottak. Észrevettem, hogy amikor a diákok beiratkoznak, akkor sincsenek tisztában azzal, hogy milyen szakra kerültek. Ez műszaki szak, rengeteg biológiával, kertépítészetet takar az elnevezés. Négy éven át a legnagyobb hangsúlyt a biológiára, a növények megismerésére, gondozására, szaporítására fordítjuk. A másik irány a műszaki vonal, műszaki rajz, geometria, kerttervezés — ez kézi ábrázolást, nem számítógépes technikát jelent. És fizikai munka is van, minden évben 60 órát töltünk kertészetekben földrostálással, komposztrostálással, talaj-előkészítéssel, kapálással, gyomlálással, ültetéssel, cserepezéssel. Sokan váltanak a középiskola után. Néhányan továbbtanulnak Zentán, a kertészmérnöki karon, és vannak, akik virágüzletben helyezkednek el. Néhányuk az otthoni gazdaságban — mely általában nem virágkertészet — kamatoztatja tudását. Középiskolásként sokan vállalnak nyári munkát a kertészetekben, ami jó zsebpénzt hoz számukra.

Krisztina és Gabriella korábban nem járt Délnyugat-Szerbiában. Csodálatos tájakon át csaknem háromszáz kilométert utaztak azért, hogy ott lehessenek a versenyen. Három napot töltöttek a házigazda városban, és rengeteg élménnyel, no meg díjakkal tértek haza.

— Megtetszett a szak, gondoltam, kipróbálom, és lesz, ami lesz, hátha sikerül. Sok mindent megtanultunk a növényekről, harmadiktól kezdve rajzolunk, kerteket tervezünk. Dekoratív dendrológiából és kertészetből írtunk egy tesztet az országos versenyen, majd növényeket kellett felismernünk. Harmadik helyezett lettem. Zentán szeretnék továbbtanulni, kertészettel akarok foglalkozni, de hogy itthon vagy máshol, azt még nem tudom — meséli Krisztina.

— Harmadik helyezett lettem a versenyen, kertészeten indultam. Asztali díszt készítettem, a kéthetes felkészülés során sokat segített a tanárnőm. Azt valósítottam meg, amit elterveztünk. Az iskolában sokat számít a szorgalom, a gyakorlat, a szaktantárgyak. Nem nehéz, csak oda kell raknunk magunkat! Szeretem a növényeket, mégis úgy döntöttem, nem folytatom. Nem fogok továbbtanulni, dolgozni fogok, méghozzá egészen más területen. Úgy érzem, ez nem nekem való — nyilatkozta Gabriella.

Nem csak a tájépítők járnak versenyekre.

— Falfelület-dekoratőrnek tanulok, vagyis szobafestő-mázolónak. A családdal közösen döntöttük el, hogy ezt választom, hiszen apukám is ezzel foglalkozik. És nekem is megtetszett. Az országos versenyről az első helyet hoztam el a csapattársammal. Harmadikos végzős vagyok, és már van elképzelésem, hogy hol fogok dolgozni. Természetesen itthon, mert úgy látom, jól meg lehet ebből élni — vélekedik Boros Szabolcs.

— Az első helyezéssel nagyon elégedett vagyok. A tanulás mellett dolgozni is járok egy mesterhez, amikor az időm engedi. Most már jól lehet keresni ezzel a munkával, hiszen sokan kimentek külföldre, itthon kevés a jó szakember. Ezért én biztosan itthon maradok. Lehet, elvégzem a IV., V. fokozatot. De ezen még gondolkodom, sok idő és tanulás kell hozzá — hallottam Zdravković Danijeltől.

Kiss Dániel, Margit Róbert és Aleksandar Sabo nyomdaipari szakon tanulnak, számukra is szerveznek versenyeket. A fiúknak már munkahelyet is ajánlottak.

— Jó a kézügyességem, ezért iratkoztam ide. Nagyon megfogott, tetszik! Már munkát is ajánlottak nekem ott, ahol a gyakorlatot végeztük, hiszen mindjárt vége a negyedik osztálynak. És máshová is hívtak, érdeklődnek. Dolgozni fogok, ha befejezem az iskolát — mondta határozottan Dániel.

— Nyomdaipari kiszerelő technikus szakon vagyok végzős. A versenyen jobb eredményre számítottam, harmadik lettem. Ez a szak nem szerepelt a kívánságlistámon, év közben iratkoztam át egy másik középiskolából. Nagyon megtetszett. Egy neves cégbe járunk gyakorlatra, ahol engem is munkával várnak. Ötven-hatvanezer dinárt lehet keresni, sőt többet is. De előtte szeretném az ötödik fokozatot elvégezni — mondja Róbert.

— Ötödik lettem, csapatban első. Én sem itt kezdtem a középiskolát, átiratkoztam, és itt sokkal jobban érzem magam. Ez egy jó iskola, jó tanárokkal, elég sok a gyakorlati oktatás, és könnyű munkához jutni. Az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karán szeretnék továbbtanulni. Meglátjuk, hogyan sikerül a felvételi — fejezte be a beszélgetést Aleksandar Sabo.