— 2011-ben alakultunk meg — mondja Edvárd. — Akkor Ljepolja Igorral és Ládi Alexandarral együtt úgy gondoltuk, hogy ha már mindannyian játszunk hangszeren, alapítsunk együttest. Most már heten vagyunk a csapatban: Bús Csongor basszusgitáron, Tamás Áron dobon, Csipak Erik ritmusgitáron, Nagy Torma Krisztina szintetizátoron, Ábrahám Máté elektromos csellón játszik, Bajúsz Krisztina énekel, jómagam pedig szólógitározom. Zenekarunk „védjegye” az elektromos cselló, egyetlen más, hasonló zenei stílust képviselő együttesben sem kapott még ugyanis helyet ez a hangszer. Sokan rá is csodálkoznak, hogy mit keres egy cselló a rockot, időnként akár kemény rockot és metálzenét játszó együttesben. Nos, Máté eleinte akusztikus csellózott, az a hangszer azonban halknak bizonyult az általunk játszott zenéhez képest. Ekkor szereztük be Németországból az elektromos csellót, mely viszont kiválóan alkalmas volt rá, hogy dalainknak egyedi hangzást varázsoljon. Máté egy igazi virtuóz, szólózni is gyakran szokott, a közönség nagy örömére.

Valóban. Az elektromos csellónak és a többi hangszernek hála a sajátos hangzás a zenekar stílusjegyévé vált. Július végén pedig a No Signal megtartotta első önálló koncertjét is.

— A fellépésünk meglepően jól sikerült, sokan voltak kíváncsiak ránk, a zenénkre. Ennek módfelett örülünk, hiszen az a célunk, hogy minél többen megismerjenek és megszeressenek bennünket.

A fiatalok hetente kétszer egy szabadkai stúdióban próbálnak, no meg alkalomadtán valamelyikük otthonában. A szomszédok ezt nem bánják, sőt vannak közöttük olyanok is, akik nagyon is szeretik, hogy áthallatszik a zene.

— A stúdióbeli próbákban az a jó, hogy azokon — ha szükséges — tanárok is foglalkoznak velünk — mondja Bús Csongor. — Általában akkor kérünk segítséget Rusić Vladimir tanárunktól, amikor egy-egy dalt egyedivé szeretnénk formálni. A No Signal zenekar egyelőre nem játszik saját dalokat. Repertoárján AC/DC-, Guns N' Roses-, Bon Jovi- és Metallica-szerzemények szerepelnek, ha azonban a közönség úgy kívánja, „lágyabb” rockot is szívesen játszik.

— A mi világunk a kemény rock és a metálzene, ez illik leginkább hozzánk — mondja Edvárd. — Ezt a stílust várták tőlünk a szervezők a közelmúltban megrendezett Kanizsa Festen is, és a közönségnek nagyon tetszett. A Népkörben megtartott jótékonysági esten klasszikus kemény rockot játszottunk, és felléptünk már a hajdújárási Jazz Klubban is, ott egy kicsivel lágyabb hangzású zenét adtunk elő. Mi minden stílust szívesen játszunk, ám ha választhatunk, maradunk a keményebb hangzásnál.

Talán furcsa egy kicsit, hogy az együttesnek énekesnője van, Bajúsz Krisztina azonban könnyen beilleszkedett a fiúk közé. Noha a zenekar által előadott zeneszámok többségét eredetileg férfi énekli, Krisztának ez egyáltalán nem gond. Hangfekvése és énekstílusa nemcsak, hogy beleillik az együttesbe, hanem egyedivé is teszi azt.

A zenekar „feje”, az együttes mozgatórugója, a szervező, Alex a hangosítástól a világításig mindenről gondoskodik, még a javításra szoruló hangszereket is helyrehozza. 

A fiatalok a jövőjüket is a zenélésben látják. Jóllehet még mindannyian középiskolások — Erik pedig még csak az általános iskola hetedik osztályát fejezte be —, már a jövőjüket tervezik. Van elképzelésük róla, hogy mivel szeretnének foglalkozni, hogy mi lesz a hivatásuk, munkájuk, és egy dologban egyet is értenek mindannyian: a zene az életük része marad.

— Úgy tervezzük, hogy sodorjon bennünket bárhová is az élet, igyekszünk együtt maradni, és folytatni azt, amit a No Signallal elkezdtünk. Jövőre egy balatoni koncertkörutat tervezünk, hogy a zenénket a magyarországi közönséggel is megszerettessük. Egyelőre itthon igyekszünk minél több fellépési lehetőséghez jutni — zárta a beszélgetést Gyarmati Edvárd.