home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Játszva gyakorolják az anyanyelvüket
Jódal Rózsa
2022.06.14.
LXXVII. évf. 23. szám
Játszva gyakorolják az anyanyelvüket

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében a csókai Művelődési Házban tartották meg a XXII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál záróműsorát, az úgynevezett gálát. Az idén tizenöt anyanyelvápolói csoportban 640 tanuló, más, iskolai diákszínjátszó együttesekben pedig még jó néhány társuk tökéletesítette rendszeresen, szinte játszva, az anyanyelvét. Ami manapság, amikor egyre inkább beköszönt a Nemigen szeretek olvasni! időszaka, valljuk be, szép eredmény.

A gálát három elődöntő után rendezték meg, és Csókán öt csoport vett rajta részt, két színjátszó és három anyanyelvápolói csoport. A bírálóbizottság, azaz Lukács Gabriella, a VMPE elnöke, Takarics Róbert szervező, író és Jódal Rózsa író a nemesmiliticsieket — akik Szabó Márta rendezésében a Hófehérke és a hét törpe című mese színpadi változatával mutatkoztak be — a legszebb díszletért jutalmazta könyvvel és díszoklevéllel. A muzslyaiakat bátor, eredeti ötletükért díjazták, a IV. 4 osztályközösség ugyanis Egy nap a suliban címmel saját magának és saját magáról írt vidáman „leleplező” jelenetet, melyet végül Tóth-Lendvai Heléna rendezett meg. Az ürményháziak Móricz Elvira rendezésében Herczeg Ferenc Az esernyő című művét dramatizálták. Őket az élőszínpadi és a bábjátéki elemek különös, sikeres vegyítésének hatásos előadásáért jutalmazták. A csókai Jovan Popović Általános Iskola diák színjátszói egy különlegességgel lepték meg a közönséget: a Piroska és a farkas ismert mesét Piri Emília tanuló a maga ízlése és képzelete szerint írta át és rendezte is meg, ráadásul egy új szereplővel, a minden lében kanál Sanyival „gazdagítva” a gárdát. A záróünnepség legsikeresebb előadása a kispiaci Kárász Karolina Általános Iskola Lúdas Matyi, avagy a libák gágogása volt Kávai Bózsó Ildikó rendezésében és Tilinkó Judit felkészítésében. Az eredeti megoldású, frenetikus sikert arató jelenet elnyerte a gála legjobb előadásának és legjobb rendezésének büszke címét, melyért nemcsak dicsérő oklevél és könyvjutalom jár, hanem az egész szereplőgárda részt vehet a balatoni Zánkán megszervezett közös nyaraláson is.


A díjazottak csoportképe

A gála várt, fontos és örömteljes meglepetése a gyermek szereplők szép beszéde és lelkes, ihletett alakítása volt. Négy diákot díjaztak oklevéllel, könyvjutalommal, és ők is valamennyien részt vehetnek a zánkai nyaraláson: az ürményházi Móricz Lillát, a muzslyai Juhász Inezt, a kispiaci Kávai Katát és a közülük színészi, elsősorban komikai és kimeríthetetlen rögtönző tehetségével kitűnő, sokoldalú, sokat ígérő csókai Balunovity Annát mint a záróműsor legsikeresebb gyermek színészét.


Pillanatkép a fesztiválról (a Pannon RTV felvétele)


Balunovity Anna, a legsikeresebb gyermek színész (középen)


Jódal Rózsa és Balunovity Anna

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..