A valóban nagy utasszállítók után essen néhány szó a kisebb gépekről is, mert ezeket is nagy számban használják a légitársaságok, amikor kevesebb személyt kell szállítani.
Mozgékonyabbak, mint a nagy testvérek, és kis hatótávolságúra tervezték őket, ezért naponta akár többször is megteszik a kijelölt útvonalat. Az utasok száma lényegesen kisebb, a kiszolgálás is szerényebb, tehát az utazás olcsóbb, ami lényeges faktor egy nyaralás alkalmával.
Az egyik legismertebb márka a Fokker, melynek megépítéséhez több vállalat is társult, sőt, a projektumban kormánypénzeket is felhasználtak, a holland kormány a befektetés 50%-át fedezte, a nyugatnémet pedig 35%-át. A repülőgép 1650 km hatótávolságú és 50 férőhelyes lett volna, de később 60-65 személy utaztatására tervezték át, a hajtóműveket a Rolls-Royce gyártotta. A prototípus 1967-ben repült először, de a német repülési tanúsítványt csak 1969. február 24-én sikerült megszerezni. Az első megrendelő a német LTU légitársaság volt, de egy továbbfejlesztett modellt kért, mely 79 utast is befogadhat, és biztonságosan el is tudja őket szállítani. Az ausztrálok használják ki a legtökéletesebben a gépeket a napi több mint nyolcórás repüléssel, 2240 km-es távolságon. Több típusjelzéssel készültek, és mindegyik különbözik valamiben a másiktól. Az alapgép 27,4 m hosszú, a felszálló tömege 28 123 kg, és nagyon sikeres volt.
*
A Gulfstream nem egy ismert gép, nagy hatótávolságú utakra tervezték, főleg mint magánrepülőgép funkcionál, de kedvező tulajdonságai miatt felderítő- és kémrepülőgépként is alkalmazzák. A hossza 15 m, szélessége 2,2 m, magassága 1,8 m. Az utasok száma 14—19 fő lehet, a személyzet kéttagú, a gép ára 35 millió dollár, így igencsak közkedvelt az üzletemberek között, sőt, a kormányok is gyakran veszik igénybe, amikor csak néhány politikus utazik. Megbízható, biztonságos, üzemeltetési és karbantartási költsége alacsony.
*
A Phenom 100 egy brazil repülőgépgyártó cég nevéhez fűződik. Első útját 2007-ben tette meg, az akkori ára 2,98 millió dollár volt. A könnyű, sugárhajtású üzleti repülőgépek kategóriájába tartozik, legfeljebb négy utas szállítására tervezték, de kisebb átalakításokkal hat fő is elfér benne. Egy továbbfejlesztett típusában már nyolcan is utazhatnak, viszont a cég újabb változatokat is bejelentett, mivel a Phenom 100 igen keresett jármű lett. A méretei valóban egy szép és kecses gépre utalnak: a fesztávja 12,3 m, a hossza 12,5 m, magassága pedig 4,37 m. A legnagyobb felszálló tömege 4550 kg, a hajtóműve két kétáramú gázturbinás sugárhajtómű, utazómagassága 12 500 méter, maximális sebessége 704 km/h, a hatótávolsága 2148 km.
*
A Cessna egy amerikai egymotoros, négyszemélyes, többcélú, könnyű kisrepülőgép. Nem volt sikeres típus, nem terjedt el széles körben, sorozatgyártása csak rövid ideig folyt. A gép külső borítása alumíniumötvözetből készült, a motorja hathengeres boxermotor reduktorral. Ez szokatlan volt a pilóták számára, ezért a fejlesztések során sikerült megépíteni egy direkt meghajtású, nagyobb hengerűrtartalmú motort, melyet be is szereltek a későbbi modellekbe. Különlegessége, hogy úszótalpakkal is kapható. Az utasok száma három-négy fő. A hossza 8,08 m, magassága 2,72 m, felszálló tömege 1066 kg, hasznos terhelhetősége 459 kg, maximális sebessége 238 km/h, hatótávolsága 962 km. Mint minden repülőgépnek, ennek a típusnak is van több változata, így csak a legszebbet, a Cessna 525-öst emelnénk ki külön. Utasainak száma 5-6 fő, a személyzete kéttagú, hatótávolsága 2408 km, végsebessége 720 km/h, a maximális magasság 12 500 m. Ez a gép nem véletlenül ennyire népszerű, hiszen a megnyerő külső meghatározó szempont a gazdag üzletembereknek vagy politikusoknak. Nekik nagyon nem mindegy, hogy mivel utaznak, így a Cessna 525-ös minden igényt kielégít.
*
Következő számunkban a helikopterekkel, illetve a többi kisrepülőgéppel foglalkozunk.
(Folytatjuk)