…a magyart — énekeljük sok-sok éve. A XIX. századot megelőző időszakban Magyarországon a katolikus magyarság „néphimnusza” a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének volt, a reformátusoké pedig a Tebenned bíztunk eleitől fogva című zsoltárének. Népszerű volt —hatóságok által többször betiltott — az úgynevezett Rákóczi-nóta is.
A XIX. század elejétől Magyarországon hivatalos ünnepeken az osztrák császárhimnuszt énekelték, aztán jött Kölcsey Ferenc, és Szatmárcsekén 1823. január 22-én, azaz pontosan kétszáz évvel ezelőtt megírta a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét.
Amikor először publikálta Kisfaludy Károly Aurora című almanachjában, még csak Hymnus címen jelent meg, 1832-ben viszont, amikor kiadták a költő összegyűjtött munkáit, illetve magán a kéziraton is ott díszelgett a Magyar nép zivataros századaiból alcím. A kéziratot jelenleg az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. 1989 óta a Himnusz születése napján, azaz január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját is, 1993 óta pedig e napon tüntetik ki a pedagógusokat Magyarországon.
(Szalai Attila rajza)
A költemény műfaja óda, azon belül himnusz. A műben a XIX. század elején kibontakozó szellemi áramlat, a romantika ismertetőjegyei figyelhetőek meg. Felépítését tekintve keretes szerkezetű, az utolsó versszak ugyanis némi változtatással, de megismétli az első versszakot. A keretet adó első és utolsó versszak — a könyörgés — imát, fohászt tartalmaz. Az általuk közrefogott versszakok a múltat és a jelent állítják szembe egymással. A második-harmadik versszak a múlt dicső pillanatait emeli ki: a honfoglalást, a gazdasági virágzást és Mátyás király győzelmeit. A következő versszakok a múlt szenvedéseiről szólnak: a tatárjárásról, a törökök támadásairól, a belső széthúzásokról, a testvérharcokról. A hatodik-hetedik versszakban a múlt képei összemosódnak a jelennel. Kifejezőerejüket az ellentétek fokozzák. A mű végén bűneink felsorolása után ismét elhangzik a fohász, de a hangsúly áthelyeződik: a költő már csak szánalomért könyörög.
Néhány fontos dátum:
1844. február 29-e: Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdet a Hymnus megzenésítésére. Ekkor írja meg Erkel Ferenc az ismert dallamot. Az 1910. évi Erkel-centenáriumra kiadott Erkel-emlékkönyvben így szerepel a vele interjút készítő fiatal Gárdonyi Géza anekdotikus lejegyzése az idős Erkel visszaemlékezéséről:
„Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz.”
1844. június 15-e: A Nemzeti Színház igazgatósága által felkért bizottság elbírálja a beérkezett tizenhárom pályaművet, és másnap Szigligeti Ede mint a Nemzeti Színház titkára közzéteszi a bizottság döntését, mely Erkel Ferencet nevezi meg győztes pályázóként.
1844. augusztus 10-e: A Himnusz először szólal meg nyilvános népünnepségen, az óbudai hajógyárban a Széchenyi nevű gőzös vízre bocsátása alkalmából.
1918—1919.: Az Osztrák—Magyar Monarchia fölbomlása után a megcsonkított, de független Magyarország „hivatalos” himnusza lett a gyakorlatban Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc alkotása.
Az 1989. október 23-ától hatályos XXXI. törvény 36. §-a kimondja: „A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.” Ez a szöveg került be a 2011. december 31-éig hatályos alkotmányba is (XIV. fejezet, 75. §).
