Az indián nyár idején a naplemente színei kerülnek előtérbe. A természet sárga, narancs, arany és vörös színekben pompázik. Ezeket kiválóan kiegészíti a kéklő égbolt és a nyár elhalványuló fényeinek ragyogása. Mivel az idei esztendő igencsak esősre sikeredett, feltételezem, hogy most mindenki örülne egy napsütötte nyárutónak.

A vénasszonyok nyarának egyébként nincs konkrét néprajzi vonatkozása, ez alapján népi gyökerei sincsenek. A kifejezés eredetét mindmáig homály fedi.

Visszatérve az időszak angolszász elnevezéséhez, mindig is érdekelt, vajon miért kapta világszerte az indián jelzőt. A legáltalánosabb nézet szerint ez az időszak nem indián, hanem indiai nyár, mivel egybeesik a hatalmas ázsiai ország nyári időszakával. Mások szerint az indiánok és a telepesek közötti csatáknak állít emléket.

Világszerte egyébként számtalan elnevezéssel és jelzővel találkozhatunk. Németországban például Altweibersommer, Nagy-Britanniában Saint Martin's Summer, Olaszországban Estate di San Martino, Spanyolországban pedig Veranillo de San Miguel. Keleten az oroszok és a lengyelek ezt a kora őszi időszakot asszonyok nyarának nevezik, míg a bolgárok a cigányok nyarának.

Akárhonnan ered is a nyárutó elnevezése, ez a kellemes időszak légköri eseményekkel tudományosan magyarázható jelenség. A meteorológusok szerint szinte minden esztendőben ez idő tájt egy nagy kiterjedésű anticiklon telepszik meg fölöttünk, mely gátolja a légköri mozgásokat, ezzel előidézve a napos, illetve a száraz időt. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban volt egykor a legtöbb lakodalom, mulatozás és természetesen szüreti vigadalom.

A varázslatos késő nyári hangulat egyébként több művészt is megihletett. Valószínűleg sokan emlékeznek Joe Dassin Indian Summer című zeneszerzeményére, melynek néhány sora valahogy így szólt: „Ősz volt, de azért még sütött a nap. A fákon piros és sárga levelek remegtek. Az amerikaiak ezt úgy hívják: indián nyár.”