— Zsigmond Vilmossal kapcsolatosan három személyes élményemet mondom el. Először kezdő filmesként a hetvenes évek második felében találkoztam a nevével itt, Szabadkán, a Szabadkai Ifjúsági Filmfórum egyik rendezvényén, amikor is láthattam a Michael Cimino rendezte és Zsigmond által fotografált, világsikert megért, A szarvasvadász című filmet. Rácsodálkoztam, korábban ugyanis még nem hallottam a nevét. Ezt a filmet egy magyar operatőr készítette?! Kellemes érzés volt, egyfajta büszkeséggel töltött el. Másodszor valamikor a kilencvenes években Egerben, az Illés György által vezetett Egri Filmművészeti Nyári Egyetemen, ahol személyesen láthattam és hallgathattam Zsigmond Vilmos előadását filmjeiről, hollywoodi pályafutásáról. Itt ismerhettem meg a legendás tanítómestert, operatőrt, Illés Györgyöt és Badal Jánost, azaz Jean Badalt is — Zsigmond Vilmossal együtt mindketten Illés-tanítványok voltak. Nem beszéltem velük, hallgatóként éltem meg mindhármukat. Abban biztos vagyok, hogy az ott hallottak, tanultak nagy hatással voltak későbbi filmes pályafutásomra, szemléletemre. Harmadszor 2011-ben találkoztam Zsigmond Vilmossal Lakiteleken, a Kistérségi és Kisközösségi Televíziós Fesztiválon, melyet az Oscar-díjas operatőr tiszteletére rendeztek, és ahol vele meg még huszon-egynéhány kiválósággal együtt zsűriztük a filmeket. Ekkor már sikerült hosszabban beszélgetnem vele a szakmáról és másról is, különösen esténként, amikor finom cserszegit kortyolgattunk. Arról is megkérdeztem, hogy miként vélekedik az új digitális technikáról. Emlékszem, ezt mondta: „Nem szabad egy digitális kamerát egyszerűen csak bekapcsolni, és elfogadni azt a képet, amelyet azonnal látunk. Mert a világításnak is fontos szerepe van, és ne felejtsük el, hogy a digitális kép esetében is világítani kell, hangulatot teremteni. Ha erre nem helyeztünk hangsúlyt, az nem művészet. Minden egyes kockának jó kell hogy legyen a megvilágítása. És ne higgyük, hogy a rezgő, öncélúan mozgó kamera művészet. Inkább merítsünk, tanuljunk a filmművészet klasszikusaiból, rengeteg érték van bennük.”

Arra is kíváncsi voltam, hogy mit tud rólunk, azaz a vajdasági magyar filmművészetről, filmgyártásról. Mint mondta, nagyon keveset, konkrétan szinte semmit, de azt tudta, hogy magyarok itt már évtizedekkel ezelőtt készítettek magyar filmet. Így hát aztán ő kérdezett, és én meséltem rólunk. Azt is említette, hogy gyerekkorában egyszer járt Szabadkán, és csupán az egyedi szépségű városháza maradt meg az emlékezetében.

Rendhagyó és csodálatos filmes karrier volt az övé, hiszen szakmai sikerét egyaránt köszönheti az anyaországnak, ahol alaposan, magas szinten elsajátíthatta a szakmát, illetve disszidálása után Amerikának is, ahol az élet egy olyan lehetőséggel ajándékozta meg, hogy csaknem félszáz filmmel gazdagíthatta a világ filmművészetét. A nevével fémjelzett filmes hagyaték egyúttal Hollywood kiemelkedő filmtörténeti periódusa is. A világ minden táján a szakmabelieknek, a filmművészetet tanulóknak és a közönségnek egyaránt magas szintű, biztos útmutatást, értéket jelent és jelenteni fog még sokáig ez a meghatározó mondat: „Fényképezte Zsigmond Vilmos.”