
Mesélték őseim hajdanán, úgy zsenge gyermekkorom idején, hogy mindahányszor véget ér egy tanító e világi pályafutása, odafönn, a szurokfekete égbolton új csillag fénylik fel.
Mert, ugyebár, az mégsem lenne gilt, ha a távozó hiteles fáradozásainak és igyekezeteinek, a mindenkori földi hatalmasságok közül senkivel soha meg nem alkuvó kisemberi erejének és energiájának, az évtizedek alatt elsajátított temérdek lexikális tudásának, illetve az oktatva nevelés és nevelve oktatás terén kifejtett szolgálati készségének akár egyetlen bötűje is elveszne! Ebben azóta is hiszek, egyre inkább vallom, s ha nem is görcsösen, de elszántan kapaszkodom. S időről időre szólok is róla… Ezúttal az immáron szép emlékűvé lett Imre tanító bácsinktól búcsúzva. A néhai torontálvásárhelyi rangidős kollégától. A pedagógustól, ki életének 71. esztendejében adta vissza lelkét a Teremtőnek. Álom havának harmadik kalendáriumi napján. Nyugodjék békében.
Almási Imre tanító bácsi. A fotó 2016. május 20-án készült. Torontálvásárhelyen