Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója ezúttal ifj. Vidnyánszky Attilát és alkotótársait kérte fel a III. Richárd létrehozására. A július 13-ai bemutató után még két este láthatta a közönség az előadást, melyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Kaposvári Egyetem színész hallgatóival Trill Zsolt (III. Richárd), Eszenyi Enikő (Erzsébet), Hegedűs D. Géza (György, Edwárd, Tyrell), Szűcs Nelli (Margit) és Trokán Nóra (Anna) játszanak. A zeneszerző Kovács Adrián, a dramaturg és (újra)fordító Vecsei Miklós. Shakespeare szövegét egyébként ebben a fordításban is először Gyulán hallhatta a nagyérdemű. Hogy milyen? Nos, helyenként meghökkentő, csavaros poénjain kuncognak a vájt fülű nézők, és mindenképpen működik, hiszen illik a környezethez, a hangulathoz, a ma emberéhez.

Eszenyi Enikő és Hegedűs D. Géza (MTI-fotó: Rosta Tibor)

Az ifj. Vidnyánszky—Vecsei—Kovács alkotói hármasról azt olvashatjuk, hogy az utóbbi egy évben szinte berobbantak a magyar színházi életbe, és már több sikeres előadást (Liliomfi, Athéni Timon) tettek le az asztalra. Az idei fesztiválzáró pedig a Rómeó és Júlia volt, melyet ifj. Vidnyánszky Attila a Kaposvári Egyetem hallgatóival készített.

A királydráma, Shakespeare második leghosszabb műve nagyszerűen megállja helyét a várban. A rendező minden zugot kihasznál, a falakat, az ablakokat, a lépcsőket, az erre a célra felállított létrákat. Trill Zsolt mászóvasakkal kapaszkodik fel a többméteres póznára, hason kúszik a szédítő magasságban lévő vasgerendán… Róla egyébként nagyon sokat lehetne írni, hiszen miközben számos arcát mutatja meg, valósággal lubickol Richárd szerepében. Egyszerre utáljuk a gonoszságáért, és szeretjük, mert simulékonyságával időnként szinte bemászik a bőrünk alá. Nevetünk rajta, amikor sántikálva szorítja a hátára műpúpját, sőt, néha még sajnáljuk is, megfeledkezve róla, hogy a hatalomért kiirtatta szinte az egész családját.  

A frissen végzett, illetve a még tanulóéveiket töltő színészhallgatók csoportja bravúrosan játszik és olvad be az előadásba, ami által eltűnnek a generációs különbségek, és létrejön a mesterek meg tanítványok különleges egysége. Együtt kiválóan fogalmazzák meg azt a világot, amelyen nemcsak a III. Richárd korát kell értenünk, hanem a mai életünk visszásságát, a húszas éveikben járó fiatalok útkeresését is.

Az előadást a sajtóban megelőzte a híre, és most már elmondhatjuk, nem túlzás, hogy sokan nemcsak a nyári szabadtéri színházi szezon, hanem az egész év egyik legizgalmasabb premierjének tartják.

„Én közösséget keresek”

Ifj. Vidnyánszky Attila Hegedűs D. Géza és Marton László színészosztályában szerzett oklevelet 2015-ben. Az alábbi beszélgetést a III. Richárd első ismétlése után készítettem vele. A téma elsősorban az volt, miért aktuális Shakespeare még négy évszázad után is.

Ifj. Vidnyánszky Attila (Fotó: Toldy Miklós)

— Már az egyetemen nagyon megfogott bennünket Shakespeare, mert elmúlt ugyan négyszáz év, de ő olyasmiről írt, ami még mindig időszerű, örök érvényű. Mivel a darabjai többrétegűek, mindegyiket úgy fordíthatjuk le a saját nyelvünkre, ahogyan szeretnénk. Szerintem nincs olyan műve, amelyre ne mondhatnánk, hogy izgalmas és érdekes. Az a legnagyobb kihívás, hogyan ültethetjük át egy-egy szövegét a mi világlátásunkra, a mi gondjainkra. Együtt kell megszülnünk Shakespeare és a mi mondanivalónk történetét. Nagyon izgalmas és egyúttal hihetetlen élmény, amikor egy négyszáz éves anyagot a mai nyelvezetet használva fordítunk le. Reméljük, Shakespeare nem forog a sírjában! Igyekeztünk hűek maradni hozzá, miközben olyan saját mondatokat írtunk bele, amelyek erősítik a jeleneteket, a karaktereket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem elég jó, amit ő írt, vagy ahogyan mások lefordították, hanem azt, hogy olyannyira jó, hogy még most is érdemes vele foglalkozni.

* Belepillantottunk a bemutató előtti próbába, és azt láttam, hogy az utolsó pillanatig instrukciókat ad a színészeknek. Ez a rendezési stílusa?

— Nekem még nincs olyan nagy tapasztalatom, hogy saját stílusról lehetne beszélni, és nem is tartom magam rendezőnek. Itt az a helyzet állt elő, hogy hat-hét napunk volt „összepakolni” az előadást. A színészek nagyon fáradtan érkeztek egy évad végéről, kemény munka várt ránk, és nekem sem volt még ilyen nehéz próbafolyamatom. A bemutató és az első ismétlés után elmondhatom, még mindig nem vagyunk készen. A mai előadás tizenhat perccel volt rövidebb, mint a bemutató. Ez rengeteg idő, még akkor is, ha jelenetenként csak fél-fél percekről van szó. Azt hiszem, ennél rövidebb már nem lesz, inkább tömörebb. Technikai és hasonló nehézségek miatt végtelenül nehéz megoldani például a nagy csatát úgy, ahogyan a mi víziónkban él. Ez egyre több munkát igényel, reméljük, lesz folytatása, és akkor tudunk még csiszolni rajta. Egyébként számomra nagyon fontos, hogy minden előadás előtt legyenek új instrukciók, hogy frissüljön a darab.

* Mivel a produkcióban szinte az egész gyulai vár „játszik”, nyilván ezeket a jeleneteket is csak a helyszínen lehetett véglegesíteni.

— Valóban az volt a célom, hogy úgy találjuk ki, alkossuk meg közösen az előadást, hogy abszolút a vár része legyen. Azt a tervünket is sikerült valóra váltani, hogy ne legyen díszlet. A dobogó, a toronymagas pózna viszont jól alkalmazkodik, illeszkedik a környezetbe.

* A jövőbeli pályafutása során inkább a színészet vagy a rendezés kerül majd előtérbe?

— Engem a színház érdekel, közösséget keresek. Én mint csapatjátékos vagyok jelen, és minden munkámat úgy szeretném összeállítani, hogy az is maradhassak, függetlenül attól, hogy színész vagy rendező vagyok. Ez a darab alkalmat adott rá, hogy egy nagyszerű társaságot kovácsoljunk össze, lehetőség, hogy olyan mestereket szólítsunk meg, akiktől rengeteget tanulhatunk.

* Mi lesz a következő munkája?

— Vecsei Miklós alkotótársammal a Radnóti Színházban állítjuk színre Bulgakov klasszikusát, az Iván, a rettentőt.

Trill Zsolt (Fotó: Kiss Zoltán)