A világ legnagyobb elektronikai vására Berlinben — Hallás tapintással — Az időutazás lehetősége — Jégfallal védenék Fukushimát — Horgonyt vetett a napelemes hajóóriás — Gallery Oled, tévékészülék vagy festmény?
A világ legnagyobb elektronikai vására Berlinben
Berlinben tartották meg a szórakoztató és háztartási elektronika legnagyobb világkiállítását. Az idei, 53. vásár történelmi csúcsot döntött: 50 országból 1493 kiállító mutatta be újdonságait. A berlini vásárvárosban megrendezett kiállítás területe is minden korábbinál nagyobb, 145 ezer négyzetméter volt. A nyolcnapos rendezvény középpontjában az okos telefonok, az okos termékek új generációja, az egymással kommunikáló háztartási berendezések és az úgynevezett ultra-HD televíziók szerepeltek. Itt debütált többek között a Samsung Galaxy Gear okos órája, az Acer Liquid S2 és a Sony Xperia Z1 telefonja, valamint a német Miele cég úgynevezett SteamFinish funkcióval ellátott szárítógépe, amelyből — a cég állítása szerint — gyűrődésmentesen kerülnek ki a ruhák, s így már nem is kell vasalni őket. Az első IFA-t egyébként 1924-ben, a rádiózás hőskorában rendezték meg, innen származik a vásár eredeti neve, a nemzetközi rádiózási kiállítás, vagyis az Internationale Funkausstellung.
Hallás tapintással
Amíg Berlinben a világ legnagyobb elektronikai kiállítása zajlott, addig az ausztriai Linzben megtartották az évente megrendezésre kerülő Ars Electronica fesztivált. Ez a fesztivál főként a fejlett technológia és a modern művészet közötti összefüggésekről szól. Az Olivier Bau, Yuri Suzuki és Ivan Poupyrev alkotta Ishin-Denshin nevű elektronikus művészeti projekt például a hangtalan hangérzékeléssel nyert díjat. Olyan készüléket készítettek, amellyel a felhasználónak mindössze egy mikrofonba kell belesuttognia a mondandóját, és a kódolt, majd elektronikus jellé konvertált hang egy ujjhegyérintéssel átvihető a célszemélyre. Elegendő például az emberek fülcimpáját megérinteni, és a létrejött elektrosztatikus mező rezgései közvetítik és reprodukálják az üzenetet. Ahogy a japán elnevezésű projekt neve is mondja: Ishin-Denshin, azaz beszédhang nélküli megértés.
Az időutazás lehetősége
A The Guardian napilap nemrég izgalmas összeállítást közölt olyan tudományos kérdésekkel kapcsolatban, amelyek évtizedek, sőt évszázadok óta izgatják a tudósokat. Az örök életnek és az óceánok mélyének a titkára, illetve a fekete lyuk és az időutazás kérdésére még nem született megnyugtató válasz — az újság azonban kísérletet tett megválaszolásukra. Nézzük, hogy az időutazásra milyen lehetőség van! Einstein relativitáselmélete szerint a nemzetközi űrállomás asztronautái számára az idő egy kicsit lassabban telik, de persze azon a sebességen, amellyel az űrállomás halad, ennek a hatása elhanyagolható. Ha azonban gázt adunk, és növeljük az utazási sebességet, akár évezredekkel is elkalandozhatunk a jövőbe. A múltba való utazást a természet már kevésbé támogatja, habár a fizikusok szerint a féregjáratokat használva akár benézhetünk elődeinkhez is.
Jégfallal védenék Fukushimát
A japán kormány szerint egy jégfal kiépítése lehet a legjobb megoldás a Fukushimai Daiichi erőműből szivárgó radioaktív víz megállítására. A tervezett jégfal mintegy 320 millió dollárnak megfelelő összegből épülne fel, és annyi energiát emésztene fel, amennyi 3300 japán háztartás napi ellátására szükséges. Az 1,4 kilométeres falat a Kajima cégcsoport építi meg. A föld alá fagyasztófolyadékot szállító csöveket fektetnek le, és fokozatosan megfagyasztják a talajvizet az altalajtól 30 méteres mélységig, az úgynevezett fekükőzetig — így a víz a tengerbe folyik majd. A védőfal 2015 márciusára készülhet el.
Horgonyt vetett a napelemes hajóóriás
Véget ért a tudományos küldetése a világ legnagyobb napelemes hajójának, a Turanor PlanetSolarnak. A hajó a Szajna partján, Párizsban vetett horgonyt, miután az Atlanti-óceánt átszelve három hónapon át vizsgálta a Golf-áramlat és az éghajlatváltozás egymásra gyakorolt hatását. A 31 méter hosszú katamarán még júniusban indult a floridai Miamiból a Genfi Egyetem Környezettudományi Intézete kutatóival a fedélzetén, hogy az Atlanti-óceánt átszelve vízmintákat vegyenek, légköri méréseket végezzenek, amelyek segítik az óceán és a légkör közötti kölcsönhatás jobb megértését. Az óriási napelemes hajó egyébként 20 millió dolláros költséggel épült a németországi Kielben. A Turanor PlanetSolar 536 négyzetméter felületű napkollektorai napfényes időben óránként 500-600 kilowatt áramot képesek előállítani. A vízi jármű csúcssebessége 18,5 kilométer/óra, de átlagosan csupán 9 kilométeres sebességgel halad, és mintegy negyven ember szállítására alkalmas.
Gallery Oled — tévékészülék vagy festmény?
Az LG bemutatta legújabb tévékészülékét, amelynek működése szorosan kapcsolódik a művészet témaköréhez. A készülék beépített Canvas hangszóróival tökéletes mása egy festménynek. A festmények keretéhez hasonlóan kialakított, ügyesen álcázott hangszórók a képi élményt gazdag, telt hangzással egészítik ki. A művészet témaköréhez kapcsolódóan a galéria üzemmódban a felhasználók többek között Vincent van Gogh, Paul Gauguin és más neves festők remekműveit tekinthetik meg nagy felbontásban. Ebben az üzemmódban természetesen családi fotók is nézhetők.