* Húsz év. Amikor kezdted, még magad is gyerek voltál. Nem félelmetes egy kicsit számodra ez a húszas?

— Ennyi idő elmúltával talán egy kicsit félelmetes visszagondolni, de akkoriban semmi kétségem nem volt afelől, hogy tudok-e majd boldogulni. Mondhatni, ösztönösen jöttek a dolgok, csak tettem, amit kellett, anélkül, hogy túlgondoltam volna az egészet.

* Egyébként mindig táncoltál? Már az RDC előtt is? Ezért indítottad el a klubot?

— Sajnos nekem nem volt rá lehetőségem, még akkor sem, amikor már felsős voltam, nemhogy óvodás koromban. Persze már akkor is léteztek moderntánc-csoportok, nem annyira új dolog ez, viszont a falvakban mindig kisebb a választék szabadidős tevékenységekből, a legtöbb gyerek pedig oda fog menni, ami helyben van. Saját magam szórakoztatására táncoltam, majd egy iskolatársammal táncoltunk felsős korunkban. Mindössze ennyi táncosmúltam van gyerekkoromból. Az RDC-t egy felkérésre indítottam el. Akkoriban hobbiból eljártam a szomszéd faluba, egy moderntánc-csoportba, tizenöt évesen. Majd érkezett a felkérés, melyen igazából nem is gondolkodtam, csak mentem.

A palicsi gyerekek

* Feltételezem, kezdetben azért még nem voltál teljesen tisztában azzal, mit is vállalsz. Sohasem voltak benned kétségek, nem érezted azt, hogy feladod, vagy átadnád másnak a vezetést?

— Nem tudtam, mit vállalok, még nem terveztem hosszú távra. Egyszerűen buli volt koreográfiákat készíteni, eljárni fellépésekre. Valóban nem gondoltam túl. Egyre jobban kezdtem megszeretni, ezért némi továbbképzésen kellett gondolkodnom, hogy mégis képben legyek. Persze öt, tíz, tizenöt év után is megfordult a fejemben, hogy elég volt. Nem magából a táncból, hanem az azzal járó mindenféle szervezésből, a nagy megmondóemberekből vagy a támogatások hiányából. Ezek összessége annyira le tudja húzni az ember lelkesedését, hogy emiatt sokan abba is hagyják. Jelöltem pedig nem volt, akinek átadhattam volna. És minél régebb óta az életed része valami, annál nehezebben mondasz le róla.

* Magadat is képezted ez idő alatt?

— Az elején csak néhány tánctáborban vettem részt, és nagyon sokat tanultam magáról a hiphopról, idővel pedig edzői képesítést is szereztem. A gyerekek fejlődése szempontjából nagyon fontosnak tartom a workshopokat, melyeket akár vérfrissítésnek is nevezhetünk. Az új koreográfiákon kívül, melyeket a vendégtanárok hoznak, nemcsak tudást, hanem lelkesedést és energiát is kapunk. Emellett mindegy egyes fellépés egy tapasztalat, a versenyekről nem is beszélve. Láthatjuk, hogy jelenleg hol helyezkedünk el a táncostabellán, és hova szeretnénk eljutni.

A palicsi nagyok csoportja

* Mire vagy a legbüszkébb?

— Arra mindenképp, hogy ezt önerőből építettem fel, hiszen mégiscsak tizenhat éves voltam a kezdetekkor. Tánctanárkollégáim nevében is mondhatom, hogy a gyerekekre egyfolytában büszkék vagyunk. Amikor a kemény munka meghozza gyümölcsét — legyen az dicséret egy fellépés után, vagy amikor felállnak a dobogóra a versenyen, és látjuk, hogy közben boldogak —, akkor mi már mérhetetlenül büszkék vagyunk.

* Van-e olyan negatív élményed, amely bármikor is a kedvedet szegte?

— Ahogy néha a gyereknek nincs kedve eljönni táncra, úgy nekünk, tanároknak is lehet ilyen érzésünk. Csak mi nem tehetjük meg, hogy otthon maradunk. A viccet félretéve, bizony vannak negatív élmények, tapasztalatok, de mindig úgy voltam vele, nem engedhetem meg magamnak, hogy bárki lehúzzon. Ha el is ment a kedvem valami vagy valaki miatt, akkor az a tánc által vissza is jött. A gyerekek általában semmit sem észleltek ebből. Mindig jóval több a pozitív élmény, mely miatt érdemes ezt csinálni.

Az RDC az évadzárón

* Magad is szinte gyerek voltál, amikor ez az egész történet elkezdődött. Milyen érzés, hogy azok a pici gyerekek, akikkel eleinte foglalkoztál, mára felnőtt, meglett emberek?

— Bizony, azok közül, akik elsőként kezdtek nálam táncolni, sokan már családos felnőttek. Remélem, számukra is olyan jó érzés visszagondolni az együtt töltött időre, mint nekem. Nagyon sok tanítványommal azután is jó kapcsolatot ápolok, hogy kirepült. A közösségi oldalakon látom, kivel mi történik, és büszke vagyok arra, hogy jól feltalálják magukat az életben. Ha pedig valakivel összefutok, akkor az a széles mosoly mindig elárulja, mit adott neki a tánc.

* Merre tovább? Mik a tervek?

— Jelenleg egy kis szünidőre mentünk, hogy szeptemberben újult erővel vágjunk neki a célok elérésének. Lehetőség mindig van versenyzésre, utazásra. Hogy mit tudunk megvalósítani, az sok mindentől függ, de bízom benne, hogy amit csak kigondolok, azt véghez is tudjuk vinni. Szeretnék nagyobb hangsúlyt helyezni a továbbképzésekre, és az amatőr versenyek mellett több olyan megmérettetésen is részt venni, ahol rengeteget lehet tanulni, barátkozni.

* Lehet-e csatlakozni hozzátok, ha valaki kedvet kapott a tánchoz?

— Általában ősszel lehet csatlakozni, amikor elkezdődik az idény. Most sajnos nincs kapacitás arra, hogy új csoportok induljanak, így ha lesznek érdeklődők, őket a már meglévő csapatokba igyekszem majd tenni.

Királyhalmi felsősök

A királyhalmi legkisebbek