SETI

Nem kell különösebben meglepődnünk azon, hogy a SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence) program eddig még nem bukkant a földönkívüli értelmes élet nyomára, dacára annak, hogy már a Naprendszeren belül is több égitest esetében többé-kevésbé bizonyítva van a víz jelenléte, amely pedig eddigi ismereteink szerint az élet kialakulásának egyik alapfeltétele. A projektum által használt számítógépek fejlődése azonban önmagában választ adhat a mindmáig megmaradó kérdésekre, mivel az eddiginél jóval nagyobb terület feltérképezésére nyílik lehetőség.

Seth Shostak, a SETI egyik csillagásza egy nemrég adott interjúban fejtegette az ezzel kapcsolatos véleményét, kiemelve, hogy mintegy húsz év lehet hátra a nagy felfedezésig. Szerinte ugyanis az elkövetkező két évtizedben olyan ütemű fejlődés megy végbe a számítástechnika területén, hogy pusztán a sebességben végbemenő változás megoldhatja a gondot. Az új, gyorsabb számítógépekkel az égbolt jóval nagyobb hányada válik kutathatóvá, a beérkező adatok feldolgozásának eddigi nehézsége jelentős mértékben enyhülni fog, ezzel pedig drámai mértékben megnő a siker elérésének esélye.

A kutató szerint a felfedezést semmiképpen nem tartanák titokban, már csak azért sem, mert azzal eleinte nem nagyon tudnánk mit kezdeni. Az óriási távolságok továbbra is áthidalhatatlannak tűnnek, nem világos, hogy miként tudnánk folyamatos kapcsolatot tartani, netán egymástól tanulni. A tudat azonban, hogy léteznek rajtunk kívül más civilizációk, minden eddigi felismerésnél nagyobb fontosságú lenne, erről pedig nem szabad lemondanunk.

Földet ért becsapódások

A 21. században már huszonhat olyan test érkezett a világűrből a Földre, amely nagy robbanást okozott a légkörben vagy a felszínen. A becsapódásokat egy olyan globális szenzorhálózat érzékelte, amelyet a nukleáris robbantások leleplezésére építettek ki.

A hálózat huszonhat olyan kozmikus becsapódást érzékelt 2000 és 2013 között, amelynek energiája 1 és 600 kilotonna TNT-egyenérték közé esett. Összehasonlításképpen: a hirosimai atombomba tizenöt kilotonnás volt.

Ez annyit tesz, hogy a becsapódó testek némelyike teljes városokat törölhetett volna el. A legtöbb azonban magasan a légkörben robbant, vagy lakott területtől távol, például az óceánba csapódott be.

Az eddigi legjelentősebb pusztítást a 2013 februárjában Oroszország területén becsapódott, 600 kilotonnás meteor idézte elő, több mint ezer embert sebesítve meg. Amíg a kilométeres átmérőjű, akár egy egész országot vagy kontinenst is elpusztítani képes kisbolygók többsége már ismert, addig a kisebb, csaknem 100 méteres objektumok nagyobb részét még nem fedezték fel (a becslések szerint a több mint egymillióból kevesebb mint tízezret ismerünk). Ezek becsapódása nem okozna globális katasztrófát, de egész városokat pusztíthat el, és mint a mostani adatok is mutatják, az ilyen ütközésekre sokkal gyakrabban kerülhet sor, mint a nagyobb katasztrófákra.