Nagy visszhangot váltott ki az országban, amikor az amerikai Forbes magazin közzétette az USA és a világ leggazdagabb embereinek listáját, s a világranglista 891. helyén rátaláltunk a ,,mi' Milan Miškovićunkra. Pár nappal később a lengyel Vprost gazdasági folyóirat már az európai milliárdosok százas listáját közölte, amelyen őt és birodalmát, a Delta Holdingot a 38. helyre állította. Tudtuk ugyan, hogy ez a cég hatalmas, de a neve nem sokat jelentett számunkra - kivéve persze a politika iránt jobban érdeklődőket, akiknek úgy rémlett, hogy 1990-ben találkoztak vele Milošević egyik kormányának listáján, bár ott mindössze fél évig szerepelt. Úgy látszik, a közvetlen politizálás helyett inkább ,,gazdálkodott', bár rossznyelvek szerint ehhez az alapot rövid minisztersége alatt teremtette meg. Tudjuk, ugye, hogy a vezér uralkodása idején sok közeli munkatársa és szekértolója fedezett fel magában nagy üzleti tehetséget és szedte meg magát hihetetlenül gyorsan...
No, de ki ez az úr, ha már jól ismerik két fontos helyen? Ebben mindenekelőtt az amerikai lap segít nekünk, mert rövid életrajzot és sikertörténetet közöl róla. Eszerint vagyona több mint egymilliárd dollárt ér, 61 éves és a bank- és biztosítási szektorban tevékenykedik. Közgazdasági egyetemet végzett, eleinte egy vegyipari vállalatban dolgozott és tagja volt Jugoszlávia atlétikai válogatottjának. Delta vállalatát minisztersége alatt alapította, s olyan jól ment neki, hogy hamarosan, mégpedig a háborúk idején, cégeket nyitott Moszkvában, Kijevben és Cipruson. 2001-ben elrabolták, de fogva tartása csak egy napig tartott, mivel övéi azonnal kifizették érte a hatmillió dolláros váltságdíjat. A lengyel lap úgy tudja, hogy vagyona 1,5 milliárd dollárt ér, s a holding keretébe a Delta M, a Delta MC, a Delta Sport és a Delta Generali Biztosító tartozik, összesen 16 200 alkalmazottal. Megjegyzi, hogy a tulajdonosról és gazdagságáról egyik munkatársa se akart beszélni, ami többé-kevésbé a többi egykori szocialista lágerbeli újgazdagra is igaz. A nyugatiak viszont maguk beszéltek büszkén munkájukról, gyarapodásukról.
A titkolózás sokatmondó. Túlzás nélkül állapítható meg, hogy ezek a szocializmusbeli mágnások nem kimondottan tiszta gazdálkodással kapaszkodtak az uborkafára. Ezt támasztja alá néhány gazdasági emberünk véleménye. Az egyik szerint Milošević a maga rendszerváltását úgy hajtotta végre, hogy az egykori nemzeti vagyon szétcincálásában a maga embereit juttatta a konc nagyobb részéhez. A másik kereken kimondja, hogy itt tulajdonképpen hadinyerészkedőkről van szó, akik nemcsak a Szerbiában megszerezhető gyárakhoz, üzemekhez, termőföldekhez jutottak hozzá olcsón és könnyűszerrel, hanem a háborúviselt területekről is sok mindent elhoztak, ami elmozdítható volt. Egy harmadik a két tételt azzal is bizonyítja, hogy az egykori Jugoszlávia utódállamai leggazdagabbjainak legfeljebb harmad- vagy feleakkora vagyona van, mint a mieinknek, ezzel szemben a mi lakosságunk sokkal szegényebb azokénál. Példának okáért a leggazdagabb horvátnak harmadakkora, a szlovénnek pedig negyedakkora a vagyona, mint a fent említett úré, miközben Horvátországban a kereseti átlag háromszorosa, Szlovéniában pedig csaknem ötszöröse a miénknek!
Az itteni nagy vagyonok azért is igen gyanúsak, mivel Szerbiában még el sem kezdték a vagyon visszaadását az egykori tulajdonosoknak. Ha ugyanis ez legalább részben megtörtént volna, lehetne rá hivatkozni. Mert éltek itt gazdag, nagyon gazdag emberek, s vagy maguk, vagy leszármazottaik indulhattak volna szolid alapokról. Példának okáért megemlíthetjük, hogy a két háború közötti időkben itteni gyár- és földbirtokos volt Európa 6. leggazdagabb embere!
A felfedezésszámba vehető ismeretek és indokolt gyanúk ellenére akadnak pipiskedő pénzbárók. Milan Janković, közismerten Cepter kijelentette, hogy az ő vagyona háromszor akkora, mint Miškovićé, Stanko Cane Subotić, aki magát ,,szerényen' csak üzletembernek nevezi, elárulta, hogy neki legalább annyija van.
Tudjuk: a kapitalizmusban nincs vagyoneredet-vizsgálat, de van pénzügyi rendőrség, amely azt figyeli, hogy a gazdagok, pláne, akik hirtelen, rövid idő alatt váltak azzá, adóznak-e ennek megfelelően. Mert ha nem, iszonyatosak a büntetések, sőt a dobra verés sem ritkaság. Nos, nem ártana megnézni, mivel rendelkeztek pénzmágnásainknak, mondjuk, 1980-ban, és mivel most. A komputerek világában ezt könnyű lenne megállapítani és az eltitkolt adót kiszámítani.