home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Honnan lesz pénz a Népszínház építésének folytatására?
(vas)
2013.10.23.
LXVIII. évf. 43. szám

A szabadkai városi képviselő-testület 15. rendes ülésén 14 napirendi pontot vitattak meg a képviselők. Majdnem három órát tartott a vita az első napirendi pontról, azaz a Népszínház átépítési munkálatainak a folytatásáról, a számítások szerint ugyanis még 10 millió euró hiányzik az építkezéshez. Az illetékes városi bizottság által elkészített átépítési tervjavaslat szerint kisebb lesz az épület, s így 24 millió euró helyett csak 16 millióba kerül majd.

László Gyula, a Magyar Remény Mozgalom képviselője nehezményezte, hogy nem készült kimutatás a színház építési munkálatainak eddigi költségeiről, Ilija Maravić, a Szerb Haladó Párt képviselője pedig azt kifogásolta, hogy senki nem nevezi meg az épület befejezéséhez szükséges pénzforrásokat, majd egyetértve az előtte felszólalóval, ő is megállapította, hogy egyetlen jelentés sem készült eddig az építkezés anyagi részéről. Kijelentette, hogy frakciója tartózkodni fog a szavazástól. Maglai Jenő, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai frakcióvezetője rámutatott arra, hogy a város nem tudja önerőből biztosítani a munkálatok befejezéséhez szükséges pénzt, hogy nem elég a tartományi támogatás, szükség lenne a köztársaság hozzájárulására is. Végül ellenszavazat nélkül 43-an a javaslat mellett voksoltak, 9-en pedig tartózkodtak. 

A képviselők a továbbiakban határozatot hoztak a Sándor helyi közösség területén levő városi hulladéktelep szanálásáról, valamint a regionális hulladékgazdálkodási rendszert szolgáló üzem létesítéséről szóló rendeletről, megszavazták a kis- és középvállalatok regionális központja kft-nek regionális fejlesztési ügynökséggé való átalakítását. Módosították a vendéglátó-ipari, kisipari és kereskedelmi létesítmények nyitvatartási idejét, illetve elfogadták a háziállatok gondozásáról és tartásáról szóló rendeletjavaslatokat. Szabályzatot szavaztak meg a középiskolások útiköltség-térítéséről, valamint több szabadkai általános és középiskola iskolaszéktagjainak a felmentéséről és kinevezéséről is határozatot hoztak. A vkt utolsó napirendi pontja a Szociálisügyi Munkaközpont igazgatójának kinevezése volt, melyre Dijana Prćić okleveles közgazdászt választották meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..