Az iskolában úgy tanítottak bennünket, hogy a szerbek azért ünneplik január 7-én a karácsonyt (és január 14-én az új esztendő kezdetét), mert ők az időt a régi julián, míg mi, római katolikusok az új gregorián naptár szerint számoljuk, s így adódik az ún. 13 napos „elcsúszás”. Ám egyéb különbözőségek is vannak, melyekről egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset tudunk. E különbségek jelen vannak a vallásos élet csaknem minden területén: a liturgikus gyakorlatban éppúgy, mint a hitéletben.

Rövid történeti áttekintés

A kereszténység a Római Birodalomban született, így hát története is elválaszthatatlan a birodalométól — kettészakadása a keresztény vallásban is megosztottságot eredményezett. A keleti és a nyugati térség hitélete a kezdetektől fogva különbözött, a birodalom kettészakadása pedig politikailag is izolálta a két egyházat. Az ortodox kereszténység mind történelmileg, mind híveinek létszámát tekintve a kereszténység egyik fő irányzata, mely elsősorban az egykori Keletrómai Birodalom területén számított meghatározónak. Területi hovatartozásukból adódóan az ortodoxokat keleti keresztényeknek is szokták hívni, ami azonban pontatlan, az ortodox kereszténység ugyanis csak egyik ága a keleti kereszténységnek.

Az ortodox keresztények az apostoloktól vezetik származásukat, s véleményük szerint egyedüliként őrizték meg Jézus és a 12 apostol tanításait mindenféle változtatás nélkül. Az ortodoxia görög eredetű szó, jelentése: igaz hit. Ennek tükörfordítása a szláv pravoszláv szó. Az ortodoxok 1054-ben váltak el végleg a nyugati (katolikus) egyháztól.

A szerb karácsony családi szertartásai

Az ünnep előtti 40 napos böjtöt a még mindig patriarchális családokban szigorúan betartják. Ilyenkor nem esznek állati eredetű ételeket, nem isznak alkoholos italokat. Az ünneplés január 6-án, a böjt utolsó napjának reggelén kezdődik. Régebben ezen a napon a házigazda kora reggel elindult, hogy kivágjon egy kisebb tölgyfát, ebből lett azután a karácsonyi tuskó, melyet a böjt utolsó napjának estéjén szalmával együtt a házba vitt. A tuskó (badnjak) azt a fát szimbolizálta, amelyet a pásztorok ajándékoztak Józsefnek, hogy bemelegítse a hideg barlangot, ahol Kisjézus megszületett. A tuskó, illetve farönk égetésének rítusát Szabadka főterén még napjainkban is látni. A lángok fellobbanása előtt liturgikus énekeket énekelve (a polgárháborús időkben a Bože pravde himnusz, sőt a Marš na Drini és egyéb nemzeti dal is felhangzott) kiözönlenek a templomból a hívők a pópa kíséretében, aki a máglyát körbefüstöli tömjénnel, megáldja, majd fáklyával meggyújtja.

Rigómezei tapasztalatok

Koszovón január 6-án hajnalban a fiatal férfiak mennek ki az erdőbe tölgyfaágakat nyesni. Borral, szilvapálinkával köszöntik egymást. Visszatérve ki-ki egy-egy ágat visz haza, melyet a családfő a bejárati ajtó mellé tesz le. E napon a házból semmit sem szabad kivinni. Este a családfő szalmával, búzával, kukoricával tölt meg egy kesztyűt, s beviszi a házba, ahol annak tartalmát szétszórja a tűzhely körül. Utána a badnjakról letört „šunká”-val (kisebb ágcsonk) megkotorja a tüzet, majd az ágacskát a sparhelt oldalára tűzi. Tömjént gyújt, és átfüstöli a laktért. Ezután mindenki az asztalhoz ül. Keresztet vetnek, imádkoznak. Az apa a nagy fonott kalács (melyet otthon dagasztanak és sütnek, különféle ábrákkal díszítve, melyek a bőséget, a termékenységet hivatottak jelképezni) hátuljára késsel keresztet vés, s abba vörösbort önt. Vacsorához mindenki ebből tör magának. A vacsora még böjtös: sóban-vízben főzött bableves, krumplisaláta, sült hal, rizzsel és reszelt zöldségfélékkel töltött káposzta és paprika, különféle édességek (diós baklava, tulumba). Régebben szalmával szórták be a ház padlóját, azon ülve, gyertya mellett vacsoráztak. A legtöbb házban napjainkban is a padlóra terítenek, melyet azonban már szőnyeg fed.

Éjfél elmúltával

Terítékre kerül a sült malac — a böjt befejeződött. Bár nincs szokásban az ajándékozás, néhol a háziasszony ilyenkor új zoknikkal lepi meg a családtagokat. A karácsonyt minden család külön-külön ünnepli. A férjezett lánygyermekek, nős fiúk, unokák mind a saját házukban. Nem szokás hazajárni a szülőkhöz. Az idős szülők, nagyszülők a legidősebb (vagy egyetlen) fiúgyermekük — akinek rangidősen vállalnia kell az eltartásukat, gondozásukat — otthonában ünnepelnek, de a szertartást (ha még egészséges) akkor is a szülő végzi.

Az éjféli mise után megérkezik az első látogató (annak örülnek, ha kisfiú). „Krisztus megszületett!” mondattal köszön. „Valóban megszületett” — válaszolják az otthoniak. A vendég a magával hozott tölgyfaágacskával szintén megpiszkálja a tüzet, s azt átadja. A háziasszony étellel-itallal vendégeli meg a látogatót. Néha pénzt is ad neki. Karácsony másod- és harmadnapján zajlanak a rokoni és a baráti szomszédolások, amikor átadják egymásnak az alkalmi ajándékcsomagokat, melyek almából, dióból, vadkörtéből, aszalt szilvából, gesztenyéből, datolyából, fügéből, narancsból és banánból állnak.

Ukrán ortodox szokások

A kárpátaljai származású magyar menyem elmondása szerint immár egy-két ukrán ortodox szokás is belopta magát az ottani római katolikus karácsonyi ünnepekbe. A 40 napos böjt ugyan még tartja magát az ukránoknál, de a magyaroknál már csak egynaposra zsugorodott, december 24-ére, a szentesti vacsora viszont igazán bőséges — az ukránoknál például kötelezően 12 fogásos. Van borscs, borsóból, hajdinából, krumpliból, gombából, halból készült sült vagy főtt ételek, saláták, mint amilyen a füstölt heringből készült „suba”, kukoricadarával készített töltött káposzta, különféle palacsinták, mákos és diós bejgli (a magyaroknál kürtőskalács), valamint egy édes „kutyulék”. Az áztatott és megfőzött búzadaraalapba mazsolát, aszalt szilvát, fügét, diót, mogyorót, mézet kevernek, s ezt kínálják a pálinka mellé. Az ukrán ortodoxok fenyőágakkal díszítik a lakást, és Máriát, Jézus anyját, valamint Isten fiát, a kisded Jézust ünneplik, mint a szeretet, az újjászületés, a megváltás és a megbékélés szakrális személyiségeit.