Hiszek!

Hiszek!

Ez a címe a Mária Rádió hittanórájának, melyet péntek délelőttönként Varga Enikő hitoktató tolmácsol a hallgatóknak.

* A műsort kicsik és nagyok is hallgatják. Sok telefonáló mondja, hogy éjszaka, ha nem tud aludni, az ismétléseket is szívesen fogadja. Honnan származik az ötlet, hogy az éter hullámain kezdjen el hitoktatni?

— A hitet valójában Istentől kapjuk és nem oktatjuk — ezt a protestáns keresztény testvérek miatt mondom. A hitoktatás mint kifejezés a katolikus egyházban magától értetődik, és annyit tesz, hogy hirdetjük az Evangéliumot. A Mária Rádiónak mint vallási médiumnak járulékos része az Evangélium hirdetése, és az éter hullámain, a modern élet egyik formájában, el kell hogy hangozzék Isten dicsérete. Olyan örömmel mondom el minden hittanóra elején a köszöntést, hogy dicsértessék a Jézus Krisztus!, és ha nem is mondanék utána semmit, csak ennyit, már annak is érelme és jelentősége lenne. Hiszen annyi istenkáromló, embert gyalázó szó, mondat hangzik el nap mint nap, hát akkor miért ne hangozhatna el hangosan és örömmel Isten dicsérete? A hittanórákat Palatinus István műsorigazgató parancsszerű kérésére kezdtem, nem is tudom már, hány éve. Eleinte egy kicsit furcsa volt, hogy nem látom magam előtt a hittanosaimat, mert korábban mindig ott ültek előttem, akár a felnőttek, akár a gyerekek. Idővel egyre jobban megismertem a közönségemet — nem nagyon hiszem, hogy gyermekek hallgatnak. Ma már az ismétlések időpontja nem mindig éjszakába nyúló, de sokan csak azt tudják követni a frekvenciabeosztás miatt. Maga az élő műsor péntek délelőttönként hangzik el, kilenc órától. Ez Szabadkán és környékén nem hallható, viszont Újvidéken, Zichyfalván, sőt, még Leskovacon is figyelemmel kísérhetik, ha jól tudom. A Tisza mentén is csak kábelen lehet hallani, interneten viszont bárhol, és az emberek valóban feltalálják magukat. Persze nem csak a hittanóra miatt, nem vagyok én ennyire beképzelt. Viszont érkeznek visszajelzések, és hallgatóból is van bőven. A műsorainkban nagyon sok az ima, egyházi eseményeket is közvetítünk, és főleg az idősek, a házhoz, ágyhoz kötöttek vehetnek részt segítségünkkel ezeken az eseményeken, ami nagyon sokat számít nekik. Időskorban már egyébként is nehéz imádkozni, az ember elalszik közben, nem tudja már elolvasni a Szentírást, de így, együtt, a rádió által részesei lehetnek a vallási életnek. Hát valahogy így végzem én is a szolgálatomat itt, a Mária Rádióban önkéntesként.

* Említette, hogy kezdetben furcsa volt, hogy a rádióban nem látja a hittanosokat. Amikor még iskolákban tanított, milyenek voltak a visszajelzések? Az egy egészen más korosztály volt, mint amelyik a rádiót hallgatja...

— Hét évig tanítottam iskolákban, az első évben a heti tíz órámat hét helyen bonyolítottam le. Akkor még egészen kicsikkel is foglalkoztam. Plébániai hittant viszont sokkal régebb óta oktatok. Középiskolás korosztállyal is foglalkoztam egy időben, és így, a hatvankilencedik évemben már biztosan kijelenthetem, hogy a fiatalok nagyon fogékonyak és nyitottak az értékekre, nagyon is gondolkodnak, de ez sajnos sokszor nem látszik rajtuk.

* Miért van ez így ön szerint?

— Ez jellemző a fiatalokra. Amit ők prédikációnak vesznek, amiről azt gondolják, hogy azzal csak az agyukat sózzák, az nem érdekli őket, lázadásból. Nehezen tudták feldolgozni, hogy nálam kérdezni is, beszélgetni is lehet, olyan területeket is érinthetnek, amelyek felfedik a kereszténység pillanatnyi gyakorlatát, lehet vitatkozni, észérvekkel. Habár az is igaz, hogy az utolsó szó mindig a hitoktatóé, mert nem a magáét mondja, hanem az isteni kinyilatkoztatást közvetíti, mely örök érték. Aztán már a lelkiismeret magától működik a fiatalokban, és azt kell hogy mondjam: nem biztos, hogy látni lehet, milyen visszhangja van a hitoktatásnak a fiatalok lelkében.

* Ez a fajta lázadás, melyet említett, a korosztályra vagy a korra jellemző inkább, melyben élünk?

— A pszichológia mint tudomány azt állítja, hogy ez korosztályfüggő, én azonban hozzáteszem, hogy korfüggő is. Manapság a gyerekek kreativitását már annyira túlerőltetik, hogy már ők uralják a szülőket. Azért van anyja-apja, hogy legyen esze — mondta egyszer egy nagyon kedves ismerősöm. És mi van ma? A szülők kibúvót keresnek a hittan alól a gyereknek. Azt mondják, nincs hozzá kedve, viszont az iskolához sincs, de oda mégis elküldik, mert azt a szülő fontosnak tartja. Ha a gyerek nem akarja a hittant, akkor a szülő legyintve beletörődik. Ez a válasz egyik része, ami a kort illeti, melyben élünk. A másik része a szülők tudatlansága, hiszen gyakran ők maguk sem részesültek a keresztény értékek megismerésében. Ez hozza azt a fajta hozzáállást, hogy hát akkor ez már nem is kell, ma már nem divatos, meg különben is, ezt a nagymama erőlteti, de ne szóljon már bele a mi életünkbe... Egy kicsit így érzem. Aztán az is fontos, hogy nem lehet vele pénzt keresni. Ez is egy olyan momentum, amely a mai világban megkerülhetetlen. A fiatalok minden ellen lázadnak, és egyre anyagiasabbak. Az egyik legnagyobb lázadás éppen egy elit középiskolai osztályban történt, ahol az osztály „nagyjai” testületileg kivonultak az órámról. Igaz, ezért én is tettem, mert egy ponton már nem bírtam tovább, és rájuk szóltam, hogy kifelé! Na erre egy tanuló „hősiesen” felállt, és még kilencen utána mentek, átvonultak, betörtek a polgárinevelés-órára, majd „kiharcolták a jogukat”, hogy ezentúl azt hallgassák. A többiek viszont, akik a hittanórán maradtak, felsóhajtottak, hogy hála Istennek, most már nyugalom lesz az osztályban. Mert mire eddig a pontig eljutottunk, legalább egy hónapig folyt a „harc”, nem lehetett ugyanis ezekkel a „nagyon okos” fiatalokkal megbeszélni a gondokat. Ők elhatározták, hogy márpedig ez az órarend, ez az óra így nem jó, és noha én mindent megtettem a helyzet rendezése érdekében, ők ezt nem fogadták el. Az óráról való kivonulást egyfajta hőstettként élték meg. Nem állítom, hogy ez volt a legdicsőbb pedagógiai megnyilvánulásom, de addigra annyira elveszítettem a türelmemet, hogy nem tudtam mást tenni.

* Ez a trend most? „Hősnek” lenni?

— Ezt nem tudom, de a pszichológiához értek valamicskét. Ez nem kiválás, hanem éppen ellenkezőleg: csoporthoz tartozás, tömegben való elvegyülés. Miért hord mindenki farmert, és miért visel minden lány cicanadrágot, még akkor is, ha nagyon nem jól áll neki? Felveszi, mintha nem volna odahaza tükre. Miért van az, hogy a divatházak diktálják a trendet az öltözködés terén, miért mélyülnek a dekoltázsok, miért vannak szabadon a derekak és a hasak a téli mínuszokban is? Nem létezik, hogy ezek az emberek nem fáznak. Viszont ez a divat, és mivel mindenki így öltözködik, nekik is így kell. Ez az a bizonyos nyájszellem.

* Hogyan lehet egy ilyen fiatalt mégis megszólítani, ha látszólag esélyt sem ad rá?

— Szerintem úgy, hogy nem üvöltözik rájuk az ember, mint én. (Nevet.) Abban a helyzetben sajnos nem tudtam mást tenni. Bánom, de már késő ezen keseregni. A Szentlélek előbb-utóbb általában maga találja meg az utat. Gondoskodik róla, hogy a fiatalok felfedezzék az értékeket, ám sajnos gyakran már csak akkor, miután sok ballépést elkövettek, sok szenvedést okoztak maguknak. Volt egy nagyon aranyos, kereszteletlen diákom. Több év után megszólított az utcán, hogy tanárnő, van Isten! Erre én megkérdeztem tőle, hogyan jöttél rá erre? A nagyon helyes lány ezt válaszolta: Úgy, hogy a barátom iszonyúan megvert. Hosszú ideig kínzott. Ekkor azt mondtam magamnak, ha ezt túlélem, akkor van Isten. És túléltem. Számtalan ilyen példa van, amikor az ember saját magát hozza olyan helyzetbe, ahol Isten ereje megnyilvánul. Én nem ezt kívánom a fiataloknak. De sajnos egyre több az ilyen eset. Ez a kor szelleme, mely elsodorja a fiatalokat. Manapság nem könnyű fiatalnak lenni. Nekünk, nagymamakorúaknak az a feladatunk, hogy imádkozzunk az unokákért, hogy Krisztus igazi tanúi tudjanak lenni — szóban és életvitelben egyaránt.


Fotó: Mária Rádió

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Hiszek!
Képmás
Hiszek!
Képmás
Facebook

Támogatóink