Ha Bácska északi részében — de talán szélesebb területen is — valaki kimondja a kupak szót, a körülötte állók valahányan megértik, hogy az ásványvizes és egyéb flakonoknak arról a fontos részéről van szó, amellyel légmentesen le lehet zárni az üveget.
Kupakok — szeretettel
Ha Bácska északi részében — de talán szélesebb területen is — valaki kimondja a kupak szót, a körülötte állók valahányan megértik, hogy az ásványvizes és egyéb flakonoknak arról a fontos részéről van szó, amellyel légmentesen le lehet zárni az üveget.
A minap a város diabetikusai szervezetének alkalmi ünnepségén az előadás megtartására felkért dr. Dončenko szakorvos a többi közt elmondta, hogy ez a kemény és szilárd műanyag fedél a bomlásával száz éven át képes szennyezni a környezetet, ha az ember gondatlanul eldobja az utcán vagy bárhol Isten szabad ege alatt. Ezért nagyra tartja azokat az iskolákat, szervezeteket, egyesületeket stb., amelyek tanulói, tagjai szorgalmasan gyűjtik eme kütyüket.
Az egyik ilyen szervezet a szabadkai nyugdíjas-egyesület, mely több mint öt éve fogadja el az otthona tágabb környezetében működő iskoláktól, ifjúsági és felnőtt-tömörülésektől a kupakokat, és adja tovább őket valamely emberbaráti szervezetnek, az pedig eladja a flakonokat gyártó üzemeknek.
Ez a tevékenység öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy bácsgyulafalvi súlyos beteg diáklányon kellett segíteni. A gyűjtés sikeres volt, és a beteg talán azóta is használja a kapott kerekes székét. Sokan immár szinte versenyszerűen viszik zsákokban, tarisznyákban „szerzeményüket”, s adják át Berkes Béla titkárnak. Az idős emberek első négy kupakszállítmánya mintegy háromtonnás volt, s az árát a város rákos betegeinek szervezete kapta meg. Jelenleg a cukorbetegek egyesülete számára folyik a gyűjtés, és az említett ünnepségen a harmadik csomagot adták át. Az elsőben (másfél éve) 257, a másodikban 286, és most a harmadikban 165 kiló anyag volt. Ilyenkor elmaradhatatlan a kérdés: mennyit fizet az így kapott nyersanyagért az érdekelt cég. Ebben most furcsa helyzet alakult ki. Míg a gyűjtők emberbaráti munkájukért több pénzt szeretnének kapni, a felvásárló vállalat az eddigi 20 helyett csak 12 dinárt fizet kilónként.
Nem lesz fürdőprivatizáció
A Koštunica-kormány idején olyan nagy lendületet vett a magánosítás — kellő ellenőrzés nélkül —, hogy a lebonyolító bizottság azt sem vette figyelembe, hogy az ország nyugdíjasai — amikor még havi ellátmányukat nyugdíjnak lehetett nevezni — kellő takarékossággal és némi vállalati, illetve állami hitellel tizenkét szakkórházat és csaknem ennyi gyógyüdülőt vásároltak meg és működtettek. Ezeket ugyanis éppen úgy bocsátották árverésre — és persze vásárlójuk is akadt —, mint az állami tulajdonú földeket, gyárakat, üzemeket.
A nevezett miniszterelnök távozása után megalakult kormány lehetővé tette a nyugdíjalapnak, hogy indítson pert objektumai visszaszerzésért. Immár csaknem tíz éve folyik a huzavona a biztosító, az új tulajdonosok és a bíróságok között, és csak annyi haladást sikerült elérni az ügyben, hogy legalább megvan az esély tizenkét szakkórház teljes vagy részleges visszaszerzésére, a gyógyüdülők közül pedig a Soko Banja-i, a zlatibori Čigota, a Vrnjačka Banja-i Merkur, a Nova Varoš-i Zlatar és a kuršumlijai Žubor visszaszerzésére.
RÖVIDEN
AZ INGYENES SZEMVIZSGÁLATRA november 26-án, 8-tól 11 óráig kerül sor. Az érdekeltek kötelesek felmutatni a tagsági könyvüket, ám ha szemüveget vagy más látszert vásárolnának részletre, a személyi igazolványukat is vigyék magukkal. A vérnyomás- és a vércukorvizsgálat egyébként december 3-án lesz.
VAN RÁ REMÉNY, hogy Szabadka nyugdíjasai jövőre újra a régi szállítójuktól, a Kolubara bányától vásárolhatnak szenet. Ismeretes, hogy ott nemcsak az árvíz miatt volt gond, hanem a korszerűsítés kapcsán is adódtak nehézségek, melyeket a jelek szerint sikerült megoldani, mivel a bánya illetékesei tárgyalást kezdeményeztek az egyesület vezetőivel. A dolgok jelenlegi állása szerint újra lesz kolubarai lignit, szárított és barnaszén.
KÉT GOND FENYEGETI AZ ORSZÁG NYUGDÍJASAIT. Az egyik az átlagosnál magasabb ellátmányok csökkentése, a másik pedig, hogy romlik az egészségügy színvonala. Márpedig a legtöbb beteg sajnos az idős emberek köréből kerül ki. Az egészségügyi ellátás eddig sem volt tökéletes, de nyugdíjasaink legalább részesültek némi kedvezményben. Ha azonban a fizetéscsökkentés az egészségügyi dolgozók tömeges távozását eredményezi, a legidősebbek nem sok jóra számíthatnak.
ADVENTI KIÁLLÍTÁST ÉS VÁSÁRT szervez Bácskossuthfalva idős társadalma december 1-jén az Ady Endre Művelődési Központban, a Tarka Virág kézimunkacsoportja közreműködésével. A cél megkedveltetni a fiatalokkal a kézimunkát, különösen azokat a fajtákat, amelyeket nagyanyáink hagytak ránk. Jó lenne karácsonyig többször megismételni a vásárt, és műhelyt szervezni.