Hírek a nyugdíjasok otthonából

Hírek a nyugdíjasok otthonából

Már-már úgy látszott, a kormány egyetértésre jutott abban a kérdésben, hogy a nyugdíjat folyamatosan és a kijelölt időben fizetik ki, hogy nem lesz csökkentés, sőt félévenként a félszázalékos „emelés”-t is megkapjuk.

Az új söprű karcolva söpör

Már-már úgy látszott, a kormány egyetértésre jutott abban a kérdésben, hogy a nyugdíjat folyamatosan és a kijelölt időben fizetik ki, hogy nem lesz csökkentés, sőt félévenként a félszázalékos „emelés”-t is megkapjuk. Nem mintha ez sokat segítene rajtunk, hiszen az első félévben a infláció 9, az emelés pedig egy egész százalék sem volt, tehát nem kell nagy matektudás annak kiszámításához, hogy mennyit ér a fél százalék és mennyivel csökkent idős társadalmunk életszínvonala.
És most tessék! A minapi kommentáromban örültem annak, hogy végre talán igazi, fiatal, eredményes szakember kerül a kormányba, a pénzügyminisztérium élére, tehát mertem remélni, hogy mi is élvezői lehetünk az ő sikerének. Nos, némileg csalódva kellett tudomásul venni, hogy emberünk nadrágszíjszorítást helyezett kilátásba, ami majd mindenkit kellemetlenül érinthet, a nyugdíjasokkal együtt. Nos, szavaira talpra ugrott (a kora még lehetővé tette?) Krkobabić miniszterelnök-helyettes, szociális ügyi miniszter, a nyugdíjaspárt elnöke, s kijelentette, hogy a nyugdíjasok megrövidítése semmilyen formában sem jöhet számításba, s ha a kormány ülésén vagy a parlamentben ezt napirendre tűzik, pártja ellene szavaz.
Kissé kellemetlen volt a sok dicséret után bírálni fiatal miniszterünket, tehát két oldalról is érkezett magyarázat. A kemény oldal szerint bizony lesz csökkentés, mert miért maradnának ki a nyugállományban levő embereink az országjavítás általános szolidáris terhének vállalásából? A másik oldal szerint ez teljesen elképzelhetetlen, mert ha minden nyugdíjastól elvesznek 5000 dinárt, az a költségvetés kisebb lyukainak foltozására lenne csak elég, viszont legalább 700 000 idős ember a létminimum alá kerülne. Ezt pedig egy olyan ország, amely ad magára, amely az EU-ba igyekszik, nem engedheti meg magának.
Tehát kedves idős embertársaim, csak tessenek tovább idegeskedni, mert a kormány és a parlament ülése után sem tudhatjuk pontosan, mi vár ránk!
 

Röviden

EGYETLEN PAPIROS IS ELÉG LESZ ahhoz, hogy idős embereink sikerrel intézhessék a nyugdíjjal, az egészségügyi ellátással és az esetleges párhuzamos munkavállalásukkal kapcsolatos problémáikat. Ezekkel a köztársasági alapok ugyanis egységes adatbázist állítottak fel, tehát a közeljövőben a három téma kapcsán egyetlen kérvényt kell csak beküldeni, mert a csodálatos számítógép pillanatok alatt sorolni kezdi az illető szükséges adatait. Ez a munka augusztus 6-án kezdődött, és két hét alatt 23 000 kérvény futott be. Ha a válasz és a határozat is ilyen gyors lesz, lassacskán eltűnnek a sorok a tolóablakok elől.
MINDIG SOK GOND KELETKEZETT, ha az idős házastársak egyike meghalt, a másik pedig át kívánta venni a családinak nevezett nyugdíját. Az alap egyszerűsített az eljáráson, és elhatározta, hogy a „törvényes” házastársak esetében egy percig se halasztható a nyugdíj átvétele, ha felmutatják házasságlevelüket. Ha csak együttélésről lesz szó, de van közös gyermek, az ellátmány átvétele ugyancsak egyszerűen megoldható. Gondot az okozhat, ha nincs gyermek, se házasságlevél, mert ez esetben többféle okmánnyal és néhány tanúval kell igazolni a volt együttélés tényét.
KOMOLYAN VESZIK A JÁRULÉK FIZETÉSÉT. A kormány két százalékkal növelte a nyugdíjalap-járulékot, és egyben szigorította az eljárást azoknak a munkaadóknak az ügyében, akik nem tesznek eleget ilyen kötelezettségüknek. Legalábbis ezt látszik bizonyítani annak ténye, hogy Vajdaságban júniusban 5720 befizetés volt 32 695 020 dináros összeggel, májusban viszont csak 5300 befizetés történt, s ez 30 898 841 dinárt juttatott az alapba.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Hírek a nyugdíjasok otthonából
Szabadkai Napló
Facebook

Támogatóink