Kevepallós viszonylag kicsiny falucska az Al-Duna térségében, egy olyan vidéken, amelynek nemcsak múltja, hanem újabb kori történelme is bőven tartalmaz átfedéseket. A második világháború befejezéséig például jelentős számban német ajkú polgárok is lakták, de a Sors végül nemcsak őket, hanem az 1960-as évek elejére az Úr számára kőből épített hajlékukat is kiradírozta e tájon. A falu ősrégi téglahídja ellenben ma is látogatható Plositz és Székel(ykeve) határmezsgyéjén, a szántóföldek közepén. Az adatközlők szerint a romjaiban is impozáns téglahíd (amely jelképe is lehetne a falunak és a környékének, de csak pusztul értelmetlenül) voltaképpen kapocs volt a Duna felé. Átkelést biztosított a néhai gazdag vízhozamú folyó, a Panyóca felett, egy gabonatermelésre módfelett alkalmas, a nevezett folyók által körülölelt szigetre. Persze, e híd a gabona-betakarításon kívül más stratégiai fontossággal is bírt, ugyanis a Keve és Szendrő vára közötti dunai átkelőhöz ''véletlenül” éppen ezen a szigeten keresztül vezetett a legrövidebb út. Mint sok egyebet, ezt az építményt is Mária Teréziának, a nagy telepítő császárnőnek tulajdonítják a környéken cseperedett emberek. Részben joggal, hiszen valamikor az ő kormányzása idejében kerülnek erre a tájra az új lakók. Jó gazda módjára megművelni a viszálykodó birodalmak közötti határövezet újra és újra elárvuló parcelláit.
A Panyóca (Ponjavica) folyócska a Duna egyik mellékága. Nevét a kicsiny török szőnyegből (kelim - ćilim) eredezteti, bár olyan forrás is akad bőven, amely tulajdonképpen a gyűszűvirággal hozza kapcsolatba. Azzal a növénykével, amely névadója lehetett a Géza fejedelem idejében létrehozott Panchal településnek, a későbbi Pancsovának. A folyócska Dunadombótól (Dubovac) indult kanyargós útjára, útközben érintve Kevevárát, Kevepallóst, Beresztócot (Banatski Brestovacot) és Homoliczot (Omoljicát), majd Sztarcsovát/Tárcsót (Starčevót) elhagyva torkollott a Dunába. Hajózható volt még 1915-ben is. Egy magyar hadászati beszámolóban említést nyert az első világégés idején, a DTD-csatorna megépítésével azonban Dunadombó és Beresztóc közé eső része holtággá degradálódott, idővel pedig eliszaposodott. Mai formájában természeti rezervátumként van jelen Beresztóc és Tárcsó között, megközelítőleg 10 km-es szakaszon.