A Hagyományok Háza november 23-án rendezi bukovinai tematikus napját. A gazdag programot Kóka Rozália, a népművészet mestere, a bukovinai székely kultúra ápolásának elkötelezett híve foglalja össze.
„A jeles napon a bukovinai székelyek végleges hazatelepülését ünnepeljük. 1944 októberében menekültünk negyedik ’hazánkból’, Bácskából, s a tizenötezer számkivetett a Dunántúlon, nyomorúságos körülmények között bujdosott, s próbált letelepedni, ami a következő év tavaszán válhatott csak valóra.
A hetvenötödik évforduló programjában nemcsak az örökös fájdalmainkra emlékezünk, hanem előre tekintünk; ennek jegyében a tematikus napon sok fiatalt vonultatunk fel. Az összeállítás gyerekeknek szóló Mesesutuval – bukovinai népmesékkel, népdalokkal és játékokkal kezdődik. A sut a kisgyerekek tanyázó, vagy alvóhelye volt egykor. Ide kucorogva hallgatták esténként szüleik, nagyszüleik meséjét.
A koradélutáni könyvvásárra meghívtam a bukovinai székelyek íróit, költőit, krónikásait, s olyan írástudókat is várunk, akik írtak, írnak rólunk.
Ezt követi Kovács Ágnes: Tanulmányok a mesemondásról című – az író születésének 100. évfordulójára kiadott – DVD-mellékletes könyv bemutatója.
A bukovinai székelyek emlékei – 1941-2019 fotókiállítás az egykori emlékeket idézi. Mikor elhagytuk szülőföldünket, mindenki megfogott egy-egy templomi tárgyat, s azt tarisznyájában, vagy a szekerén menekítette. Felsőnánán, ahol én felnőttem, például a hadikfalvi templom mellékoltárának Mária mennybemenetele című képét őrizték. E megmaradt emlékekről készített felvételeket mutatja be a tárlat, de két újonnan épült templomot, a kismányokit és a hidasit is megismerhetik az egybegyűltek.
A Hetvenöt éve az „édes hazában” gálaműsor fővédnöke dr. Andrásfalvy Bertalan. A neves néprajzkutató fiatalkorától elkötelezett kutatója a bukovinai székelyek életének, történetének. Szinte gyermekkorom óta tekintem támogatómnak és szerető nagy testvéremnek: tizennégy éves koromban ismertem meg a szekszárdi gimnáziumban, mint táncot tanító néprajzost. Sebő Ferenc a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas népzenekutató mellett az est főszónoka Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. aki hosszú évekig töltötte be a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének vezetői posztját. Neki is köszönhető, hogy mindmáig – több mint negyven tagszervezettel – jól szervezett népcsoport lehetünk. Államtitkárként is gyakori vendég rendezvényeinken.
A bukovinai székely fonóban alkalom nyílik a rokka és a szárnyas orsó („Csipkerózsika rokkája”) kipróbálására, s a font fonalból készíthetünk karkötőt.
A táncházban is bukovinai táncokat tanulhatnak az érdeklődők.”