Örömmel nyugtáztuk, hogy dr. Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkár Szabadkán a rendőrség parancsnokától ünnepélyes keretek között átvette az első szerb és magyar nyelvű személyi igazolványt, amelyet mostantól kezdve bármelyikünk igényelhet. Olyan kiemelkedő közéleti személyiségünk jutott elsőként ehhez a számunkra rendkívül fontos dokumentumhoz, aki az elmúlt időszakban valóban sokat tett a kisebbségi jogok érvényesítéséért.
Örömünkbe akkor kezdett üröm csöpörögni, amikor egyetlen napilapunkban megláttuk, hogy az illetékesek dr. Korhecz nevét tévesen Korhencznek írták ebben a ,,kétnyelvű' igazolványban, szép városunkat, Szabadkát Suboticának, gyönyörű Palicsunkat Paliænak, a Pap Pál utcát pedig Pala Papa ulicának. Tudjuk mi jól, hogy ebben a történelmi pillanatban nem kellene ,,szőrszálat hasigatnunk', hanem örülni a kínkeservesen elért eredménynek, az is a tudomásunkra jutott időközben, hogy az illetékesek azóta kijavították az elírásokat és most már valóban kétnyelvű az az igazolvány, de mégis... Nem tudunk felhőtlenül lelkendezni. Mert ha az állami felsőbbrendűség, pökhendiség és nemtörődömség egy tartományi magyar miniszter nevét nem képes tisztességesen leírni, mi lesz majd velünk, közönséges kérelmezőkkel?! Micsoda elfucserált, szörnyszülött magyar nevek hemzsegnek majd ezekben a ,,kétnyelvű' igazolványokban?! S mi lesz Törökkanizsával, Magyarkanizsával, Bácskossuthfalvával..., ha már Szabadka is csupán Suboticaként került be elsőre a példaértékűnek szánt ,,kétnyelvű' dokumentumba?!
Korhencz, ízlelgetem az otromba elírást. Igen: henc (hands). Labdarúgó-világbajnokság lévén itthon vagyunk: kezezés. Olyan szabálytalanság, sportszerűtlenség, amit egy magára valamit is adó játékvezető azonnal sárga lappal büntet. A tizenhatoson belül pedig tizenegyessel, s a legtöbb esetben piros lappal - kiállítással. Ki bünteti meg egyszer már, állítja ki a szakadatlanul kezezőket, a bennünket időtlen idők óta gátlástalanul lekezelőket, semmibe vevőket?!
Azokat például, akik a szabadkai önkormányzat ,,szoborállító bizottság'-ában legutóbb tétovázás nélkül leszavazták - megtorpedózták - azt a nemes kezdeményezést, hogy a nándorfehérvári diadal évfordulóján állítsunk szobrot a törökverő Hunyadi Jánosnak, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc jubileumán pedig emléktáblát a szabadságvágynak.
S nehogy azt higgye valaki, hogy a szélsőséges és kizárólagos nagyszerb radikálisok voltak a megtorpedózók, ó, dehogy. A magukat demokratikusnak és európainak hirdető szerb pártok képviselői, akik Szabadkán közösen gyakorolják az önkormányzati hatalmat a délvidéki magyarság legnagyobb pártjával, a VMSZ-szel. A piros lapot bőven kiérdemlők ,,indoklása' az volt, hogy az Európának reményt adó ötvenhatos szabadságharc évfordulója egy másik ország ünnepe, a törökverő Hunyadival pedig ne nagyon hencegjünk, mert még majd megneheztel ránk (szerbekre) az Európai Unió felé iparkodó Törökország, és akkor végképp egyedül maradunk. Különben is a nándorfehérvári győző úgysem volt szerb.
A dolgok jelenlegi állása szerint a nagy évfordulókon nem lesz hát szobra Szabadkán az Európát megszabadító nagy Hunyadi Jánosnak, s nem lesz emléktáblája az Európában mindenütt nagy becsben tartott forradalmunknak és szabadságharcunknak.
Kosztolányi Dezső városának szabadságról elnevezett főterén elégedetten somolyog a bajusza alatt a véres kezű martalócvezér égig érő szobra.