home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Helye a szakmának és a közösségnek
2022.10.04.
LXXVII. évf. 39. szám
Helye a szakmának és a közösségnek

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) által létesítendő Székelyföldi Magyar Sajtóháznak ugyanaz a szerepe, mint magának az egyesületnek: elősegíteni a székelyföldi, erdélyi, a Kárpát-medencei magyar újságírók együttműködését, lehetőséget teremteni, hogy megismerjék egymás munkáját, szakmai sikereit, nehézségeit, megosztani a szakmai tapasztalatokat, tanulni azokból és továbbadni a fiatalabb nemzedékeknek, közös alkotóműhelyben teremteni újabb szellemi értékeket és azokat eljuttatni a magyar nyelvterület minél szélesebb rétegeihez – fogalmazták meg a SZMÚE rendezvényén a résztvevők, amelynek éppen az volt a célja, hogy ötleteket gyűjtsenek a sajtóház hasznosítása érdekében.

A kerekasztal-beszélgetést megelőzően a SZMÚE meghívottai megtekintették a Sepsiszentgyörgy határában felépített sajtóházat. Amint arról korábban tudósítottunk, ennek megvalósításához az első lépést egy adományban kapott telek jelentette, a sepsiszentgyörgyi Cicproiect Kft. szintén adományként készített építési tervet, az építés Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő jóvoltából vált lehetségessé, a kivitelező a Bil & BGM Construct Kft.


Fotó: Toró Attila

Napjainkban megnövekedett az írástudók felelőssége, és mivel a médiában dolgozóknak lehetőségük van arra, hogy átlássák az életünket meghatározó különböző rendszereket, folyamatokat, ezért fontos, hogy együttműködjenek, adják át egymásnak az információkat, és Kárpát-medencei összefogásban jelenítsék meg a problémákat, ezek között kiemelt helyen a kisebbségi kérdéseket – összegezhetőek Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnökének köszöntő gyanánt elmondott gondolatai. Bedő Zoltán, a SZMÚE elnöke megköszönte a háromszéki önkormányzat támogatását, hangsúlyozva, nem első alkalommal és, reméli, nem utoljára segíti törekvéseiben az egyesületet, a sajtóházról pedig elmondta, egyfajta szellemi központként kell majd annak működnie.

A teljes cikk a Háromszék napilapban olvasható el: ITT

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..