A ráaggatott rettenetes, szörnyű és egyéb jelzők túlzásként hatnak ugyan, mégis van alapjuk. Az egyik legfájóbb tény viszont, hogy a riasztó kritikák hatására alig vettek rá jegyet, ez a meglehetősen furcsa és bizarr karakter viszont csak úgy tudott volna a „képregényszűz” közönség körében is sikeres lenni, ha egy ütős, az eredeti és többszörösen díjnyertes Mignola-képregények színvonalán működő filmet kaptak volna a nézők.

Mike Mignola az amerikai Dark Horse Comics írójaként és rajzolójaként 1994-ben alkotta meg a Pokolfajzatot, aki gyorsan belopta magát az olvasók szívébe, az európai stílusú, kontrasztos, sötét tónusú rajzoknak és sztoriknak köszönhetően, melyek határozottan a felnőttközönségnek készültek. Mignola minimalista, szimbólumokkal tarkított világot alkotott, melyben egyaránt jelen van a noir, a pop, a kései ’40-es, illetve ’50-es évek. Fontos szerepet kapott benne továbbá a humor, a csattanós dialógusok, a mitológia, a popkulturális utalások, illetve a Lovecraftre és a Bram Stokerre hajazó horrorhangulat.

Szinte megszámlálhatatlan folytatás követte az eredetit, mintegy háromszáz, végül pedig a karakter rajongóinak legnagyobb örömére 2004-ben Ron Pearlman főszereplésével elkészült az első filmváltozat, Guillermo del Toro rendezésében, és nagyon jól sikerült. Hellboy eredettörténete került középpontba, sőt az ikonikus főgonoszokat, mellékszereplőket és a képregényre emlékeztető hangulatot is hozta. A második rész négy évvel később jött, mérsékeltebb sikerrel, mégis hasonló minőségben. Ezenkívül egy animációs filmet is piacra dobtak, kizárólag DVD-n, illetve egy népszerű videójáték-sorozatban is szerepet kapott a démon karaktere.
 

Hellboy mára megkerülhetetlenül a popkultúra része, szélesebb körű ismertségét pedig leginkább Ron Pearlman alakításának köszönheti. Hellboy eredettörténete még képregénymércével mérve is eléggé abszurd: Grigorij Raszputyin hozta létre, amikor megidézte, hogy segítségével a Földre hozza az Ogdru Jahadot, vagyis a Hét Fenevadat, aki majd elpusztítja a világot. A Pokolfajzatot viszont kimenti a Paranormális Kutatás és Védelem Hivatalának professzora, aki mellett a jók oldalán száll harcba az okkult teremtményekkel és zsarnokokkal.

A legújabb Hellboy-filmet Neil Marshall rendezte, aki egyszerre egy kissé túl sokat zsúfolt bele 120 percbe, sőt, még Milla Jovovichot, Ian McShane-t és a címszerepben egyébként szolid játékot bemutató David Harbourt is belerángatta az egészbe. A film egyáltalán nem olyan rossz, mint amennyire a kritikusok földbe döngölték. A két legnagyobb változás Ron Pearlman hiánya és del Toro helyett Marshall rendezése, mely már jóval a bemutató előtt kicsapta a biztosítékot a Hellboy-rajongók körében.

Egy kegyetlen, metálmuzsikával, démonokkal, óriásokkal és szörnyekkel teli felnőttfantasy, mellyel az a legnagyobb baj, hogy túlságosan is meg akar felelni az előző két film által támasztott elvárásoknak. Amit viszont jól csinált, az az alapanyaghoz, azaz a Mignola-képregényekhez való feltétlen hűség. Karakterépítés helyett folyamatos akciót kapunk, ez időnként egy kicsit sok. Hiányzik a báj, a sárm, mely del Toro két filmjében még megvolt. Mégsem szörnyű, sőt megkockáztatom, a vérbeli Hellboy-fanatikusoknak kötelező megnézni, mivel azok után, hogy az USA-ban még a gyártási költségeket sem hozta vissza, biztosan nem kapunk majd új Hellboyt még hosszú-hosszú évekig. Aki viszont könyv formájában ismerkedne meg a Pokolfajzattal, nem hibázik, ha felkutatja a magyarországi Vad Virágok Könyvműhely köteteit, melyek kiváló minőségben nyújtják át az olvasóknak Mike Mignola mérföldkőnek számító munkáit.

Nyitókép: Imdb.com