* Mikor és miért kezdtél el futni?

— 2019-ben testnevelőként is kihívás volt beillesztenem a mozgást a mindennapokba, ezért nyáron egy életmód-változtató program volt az, ami egy igazán fontos változást hozott az életembe. Ekkor még főleg görkorcsolyáztam, kocogtam, majd a futás iránti elköteleződésem december végén fogalmazódott meg bennem egy személyiségfejlesztő könyv végéhez érve. Itt még az a cél munkálkodott bennem, hogy szeretnék rendszeresen edzeni, ezért beiratkoztam a palicsi maratonfutókhoz. Jánosi Elviráról tudtam, hogy nemcsak hatalmas hírű futó, hanem edző is, ezért felkerestem, és január elején kezdtem el nála edzeni.

* Milyen rendszerességgel és mekkora távokat futsz?

— Hetente négy alkalommal edzünk, mivel a regenerálódásra is kell idő, ez nagyon fontos. Már az első napon 10 kilométerrel kezdtünk, és ez amennyire sokkolónak tűnt, olyan meglepően kibírható is volt. Kihívás volt, de leküzdhető. Itt kezdődött igazán a fejlődés, a fejben! Minden egyes kilométerért meg kell küzdeni, és még inkább kitartani. Az a döntő, hogy mit mondogatunk magunknak a futás alatt... Nagyon sokat lehet tanulni magunkról futás közben.

Adankó Kitti

* Milyen életmódbeli változásokat vezettél be?

— Ha valaki intenzíven kezd el edzeni, akkor a különféle táplálékkiegészítőket mindenképp érdemes beiktatnia, hogy ne facsarja ki a szervezetét. A kezdésem után két héttel kiürülhettek az ásványianyag-tartalékaim, ezért egy héten belül többször is éreztem, hogy előjött a migrénem, mely már vagy tíz éve nem volt. Azóta már erre is tudatosan figyelek, és nem tapasztaltam hasonló tüneteket. A pihenés beiktatása napközben szükséges! Jobban odafigyelek az étkezésemre, tudatosan eszem az edzések előtti és utáni napon is. Reggelente szoktunk futni, ezért az előtte levő nap este a szénhidrát nagyon jó vacsira. Rizs, tészta, de a gyümölcsök is jól szoktak esni ilyenkor. Futás előtt egy órával szoktam enni. Nekem a maréknyi dió mézzel és a fél banán nagyon jó energialöketet ad. A rendszeres edzés beiktatása is életmóddá kellett hogy alakuljon, meg kell tanulni a mindennapokban időt teremteni a sportoláshoz.

* Hogyan készültél fel az ultramaratonra?

— Az edzőm és a futótársam rengeteget segített felkészülésemben azzal, hogy megosztották velem a tapasztalataikat. A heti négy futás alkalmával mindig elő lett írva, hogy hány kilométert kell teljesítenünk. A tél a „kilométerek gyűjtésének az ideje”. Januárban az első mérföldkövem a 15 kilométer volt, február elején a félmaratoni táv is megvolt, majd később már hetente teljesítettük ezeket a távokat. A hosszabb edzéseket rövidebb futások előzték meg, és másnap is lazábbak a regenerálódás érdekében. Ebbe még én is csak most kezdek beletanulni.

* Mesélj nekünk arról, te hogyan élted meg az életed első ultramaratonját?

— A hatórás verseny nagy falatnak tűnt, és az is volt. Az a cél lebegett előttem, hogy túléljem, az eredmény ezúttal nem számított, hiszen tudtam, hogy még nincs tapasztalatom, nincsenek a hátam mögött versenyek, melyeken kiismerhettem volna magam, a terhelhetőségemet. Fizikailag is nagyon nehéz megmérettetés volt, de fejben talán még ennél is nehezebb. Sok tanácsot kaptam, és a legfontosabb mindenekelőtt az volt, hogy ne siessem el az elejét. Az első 2 óra jól alakult, ehhez hozzá is volt szokva a szervezetem. A 2. és a 4. óra között eltelt idő nagyon nehéz volt fejben. Belgrádban az Ada Ciganlija adott helyszínt a versenynek, 2 kilométeres köröket futottunk. Ahogy számolt vissza az óra, és láttam, hogy még 4 órát kell futni, sokszor megfordult a fejemben, hogy soha többet, minek kellett nekem ez, de a megállás lehetősége eszembe sem jutott! Sokszor éreztem, hogy még emelni is nehéz a lábam, de az szóba sem jöhetett, hogy abbahagyom a futást. A pálya melletti biztonságiak, a parkban sétálók gyakran buzdítottak bennünket, ami igen jólesett. Négy és fél óránál jártam a 40. kilométernél, amikor már tudtam, hogy meglesz a maratoni táv, amiről álmodoztam, és megnyugvást adott, hogy innen már minden kilométer igazából csak ajándék. Nem mondom, hogy könnyű volt a maradék másfél óra, de már éreztem, hogy végig fogom csinálni, és ez sok erőt adott. Az utolsó órában, fél órában pedig beleadtam minden maradék erőmet, mert azt tanácsolták, hogy ekkorra tartogassam, és valóban jó volt így. Az egyik biztosító személyzeti tag az utolsó 15 percben jelzett, hogy tartsak ki, mert a harmadik vagyok. Persze hogy szárnyakat kaptam ettől a hírtől, és nem spóroltam az erőmmel másnapra! Így 52,6 km-t tettem meg a 6 óra alatt. A dobogóra felsegítettek, mert elképesztően nehéz volt megemelni a lábaimat. Csodálatos élmény volt! A holtpont második része az izomláz túlélése volt a következő néhány napban, a maraton utáni napon pedig fontos kocogni néhány kilométert a szervezetünk regenerálódása érdekében. Ez volt még egy igazán nagy kihívás, amikor a séta is döcögősen haladt. De négy nap alatt már jól van, „észhez tér” a szervezet, és már csak az élmény része marad meg.

* Kiket buzdítanál, hogy vegyenek részt ezen a fizikai és lelki erőpróbán?

— Igazából bárkinek, mindenkinek ajánlanám. Elsősorban nem az ultramaratonra biztatnám az embereket, hanem arra, hogy kezdjenek el mozogni, találjanak egy sportot, egy hobbit, testmozgással járó kikapcsolódást, mert nagyon jó hatással lesz a mindennapjaikra. Ez nemcsak az egészség megőrzése érdekében fontos, hanem azért is, hogy vitálisabbá váljunk, több energiát érezzünk magunkban, ami további alkotó energiát fog előhozni. Nagyon nem mindegy, hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. A mozgás hatására kitisztul a fejünk, nem agyalunk feleslegesen, futás közben megoldásokat találunk a gondjainkra, jó ötleteink születnek. Az ultramaratont azoknak ajánlom, akik szeretnek futni és minél többet kihozni magukból, próbára tenni önmagukat. Nem kell megijedniük a hosszú kilométerektől, jönni fog minden magától, csak elkötelezettség és kitartás kérdése. Azt tudom, hogy egy ilyen megpróbáltatás után mindenki másként fog magára nézni. Minden egyes edzés erősíti az önbecsülést, a kitartást, az akaratot, jobban kezdünk bízni magunkban, és azon kapjuk magunkat, hogy amit lehetetlennek, elképzelhetetlennek hittünk, már nem az, ledőlnek a fejünkben levő korlátjaink. Nagyon jó megerősítés magunknak magunkról. Hiszem, hogy a sport által a mindennapi kihívásokat sokkal talpraesettebben tudjuk kezelni, megélni, teljesíteni.