A kisfiú egyszer az édesapjával, egy sétából hazatérve meglátta, ahogy anyja épp kiugrani készül lakásuk ablakán. Ezek után soha többé nem tudott igazán vidám ember maradni. Keserédes jellem lett belőle. Ez a fiúcska, a mára Kossuth-díjas Kern András színművész volt, a magyar színjátszás örök közönségkedvence. A Woody Allen által írt Játszd újra, Sam! címszerepét immáron harminc éve ő alakítja töretlen sikerrel Budapesten. Az azonos munkacímű mozgóképes remekben pedig ő kölcsönözte az amerikai mester magyar hangját. A legnagyobb magyarországi filmcsillagnak járó tiszteletdíj is az ő nevéhez köthető. A Miniszter félrelép című Andy Vajna-siker főszerepéért egymilliós csekket állítottak ki a nevére.  
Kern András 1948-ban született Budapesten. Alapfokú tanulmányait a Sziget Utcai Általános Iskolában végezte. Edelényi János volt a legjobb barátja, akivel első osztályban egy padba ültették. A tanítás első napján egymásra néztek, majd azt mondták, hogy ők barátok lesznek. Másnap még azt is hozzátették, hogy művészként fogják keresni a kenyerüket. Így is lett. Kern András nyolcéves kora körül sok utcai forgatásra szökött be, és kis zugokban megbújva kémlelte a képírók munkáját. Nagyon tetszett neki, ahogy Máriássy Félix forgatta a Budapesti tavaszt. Elsősorban a külsőségek fogták meg. Otthon ennek hatására pipázni kezdett, és utánozta nagy példaképeit. Tízévesen írt is egy levelet a filmgyárnak, hogy ő rendező akar lenni. Ekkor döntötte el végleg, hogy olyan ember válik majd belőle, akit egy kis kocsin ide-oda tologatnak a forgatási helyszíneken, és mindenkinek utasításokat osztogat.
1963-ban a Ki mit tud? vetélkedőn Pintér Gábor barátjával lépett fel, aki hozzá hasonlóan művészlélek volt. A Bolyai Gimnáziumban az egész osztályt megfertőzték. A serdülő Andris a tanteremben sokszor lépett fel rövid kabarékkal, de volt, hogy történelem órák helyett az egész iskolának mókázott. Egy időben szórakoztatási pénzt is gyűjtött a gimnázium bejáratánál. Első nagy művészi sikerét az 1965-ös országos amatőr filmfesztiválon érte el, ahol Mi lesz? című alkotása nagydíjas lett. 1970-ben, a Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, Várkonyi Zoltán a Vígszínházba szerződtette. Szédületesen jó tanárnak mondja professzorát, akinek kevés ideje jutott a tanítványaira, hisz örökké rohant. Egy kis anekdota is született erről: „Nézd, ott jön a Várkonyi! — Hol? — Ott megy!”. A Vígben eleinte évekig nem kapott szerepet. 1973-ig csupán kisebb szösszenetekben láthatta a közönség. Nehéz korszak volt ez az életében. Nem is volt túl boldog. Ezekben az esztendőkben folyton a színészbüfében üldögélt, itta a konyakokat, és magyarázta a körülötte helyet foglaló idős kollégáknak, hogy miért is van ő a „kispadon” a nagy tehetségével. Várkonyi pedig esténként megpróbált lelket önteni belé: „Maga csak várjon, hiszen későn érő típus. Önből harminc-, negyvenévesen lesz színész.” Végül beérett, és ezután már egyre több feladatot bíztak rá. Volt olyan időszaka is, amikor mindennap játszott, vasárnaponként kétszer is. Kezdőként lezserebben állt a munkához. A Hotel Pláza premierje után például meg sem jelent az előadás végi meghajláson, mivel éppen Lukács Sándorral beszélgetett az öltözőben. Azóta mindez változott. Precízebb lett, ügyel a részletekre.
Thália szentélyére máig első otthonaként tekint, noha egy színházban délután ötkor még semmi élet sincsen. Egy téglakupac az egész, egy darab deszkával a közepén. Majd este hétkor felgördül a függöny, és egy csomó férfi és nő megteremt egy világot, Márai, Örkény, Neil Simon vagy éppen Shakespeare segítségével. Aminek szűk két órára mi nézők is részesei lehetünk. Lényegében illúzió az egész, mégis érdekel bennünket, hiszen fürkésszük a látottak és az életünk közötti kapcsolódási pontokat. A film is ilyen. Van egy utca, kezdetben üresen áll, de onnantól, hogy letesznek egy kamerát — és jó helyre helyezik —, mögéállítva egy tehetséges operatőrt, megteremtődik az élet.
Kern András minden valaha élt nagy színművész együttes reinkarnációja. Megjelenésében és hangjában van némi csortosi tekintély, Jávor Pálos csibészség, Páger Antal-szerű megrendítő drámaiság, valamint egy csipetnyi Agárdi-féle irónia. Amikor a deszkákon hátat fordít a nagyérdeműnek, még akkor is figyelni kell rá, hiszen a zakója gyűrődése is játszik. Ilyen teljesítményre pedig csak a legnagyobbak képesek, és ő tényleg egy óriás. Egy kritikus jegyezte le róla egykor a következőket: „Kern András egy gondolkodó művész. Tépelődő ember. A saját helyét szeretné megtalálni ebben a világban. Mélyről jövő érzései egyikét-másikát színpadon és azon kívül is titkolja, amíg lehet. Keveset árul el önmagáról az arc, amit csak úgy lehetne leírni: Kern András arca.”. 2005-ben az a megtiszteltetés ért, hogy András barátommal élőben is találkozhattunk vele. Egy közös kép is készült. Szavait azóta sem feledtem: „Gyorsan fényképezzetek, fiúk, mert öltöznöm kell, és késésben vagyok".