Gondolatok húsvét után
Balázs Szilvia
2017.05.01.
LXXII. évf. 17. szám
Gondolatok húsvét után

Az ünnepek után mindig elszomorodok egy kicsit. Készülünk, sütünk-főzünk, tervezgetünk, aztán elmúlik az az egy nap, az ünnep, és egy szempillantás alatt ismét a szürke hétköznapokban találjuk magunkat.

Ráadásul az idén a húsvéti hétvége után még a hó is meglepett bennünket, megint. Hogy lesz-e termés, mekkora károkat okozott az áprilisi tél, még nem tudni biztosan. Mindenesetre az biztos, hogy a márciusi nyár után ez az idő sokként hatott minden élőlényre.

Az ünnep előtti felkészülésnek nálam az elcsendesedés, a merengés, a gondolkodás, az elmélkedés is fontos része. Áttekintem, mit kellett volna másképp csinálnom, miben hibáztam, és ha hibáztam, hogyan hozhatom helyre. Számomra az is szomorú, hogy ez a fajta elcsendesülés karácsonykor sokkal könnyebb. Akkor valahogy az ünnep is egészen más, meghittebb, sokkal varázslatosabb, mint a húsvét, mely a kereszténység legnagyobb ünnepe (kellene hogy legyen). Emlékszem, gyermekként ez soha nem volt világos: miért a húsvét a legnagyobb ünnep? Hiszen karácsonykor fenyőfa van, meg Csendes éj, szép, havas táj, szánkóval megyünk nagyszülőket látogatni... Tavasszal, húsvétkor meg esős idő vagy kora nyári időjárás, mely semmiféle hangulatot nem ad, és hát a locsolókat sem nagyon várom, azt sosem szerettem... Nem tudom, más hogy van vele, de a karácsonyhoz mindig több dolgot kötöttem: meghittséget, családi együttlétet, közös programokat, fenyőfadíszítést, és igen, a jászolban fekvő kisdedet a templomban, a szépen megvilágított oltár mellett. Ezzel szemben a húsvéthoz kisgyerekként szinte semmit, illetve csak vidám dolgokat társítottam: nyuszi, tojás, fészek, locsolkodás. Feltámadás? Nem tudom, az valahogy mindig kimaradt...

Egészen addig a pillanatig, amíg egyszer egy hittanóra előtt ki nem tört a veszekedés az osztályban: hogy akkor most a karácsony vagy a húsvét a legnagyobb ünnep? A 10-12 éves gyerekek hangos szóváltásának az akkori hitoktatónk vetett véget. Egyszerű volt a magyarázat, melyet azonnal meg is jegyeztem. Azt mondta: gondolkodjunk el azon, hogy mi is az igazi csoda. Vajon csodának számít, ha egy csecsemő megszületik? Igen, az egy csoda a családnak, a hozzátartozóknak, de mindent egybevetve: ez egy természetes folyamat, kilenc hónap fájdalmas, ám mégis varázslatos lezárása. A születés tehát nem megy csodaszámba. És a halált követő feltámadás? Hallottunk már olyanról, akit megkínoztak, meghalt, aztán feltámadott? Igen. Jézust keresztre feszítették, de harmadnapra eltűnt a sírból, és csak az üzenet maradt: ne keressétek, nincs itt, feltámadott... Ez egyedi, megismételhetetlen esemény volt, soha előtte vagy utána nem fordult elő, és nem is fog soha. Ez tehát a csoda.

Ezt mondta akkor a hitoktatónk, és én ezt egy életre megjegyeztem. Hogy a kínszenvedéssel és a halállal Jézus az egész emberiséget megváltotta, megszabadította a haláltól, az persze csak később tudatosult bennem, csak idővel fogtam fel, de ezt a levezetést már akkor megjegyeztem. És ezért fáj az, hogy nem értjük, nem tudjuk felfogni még ma sem, mit is tett értünk Jézus. A XXI. század annyira elanyagiasodott, hogy az ünnepekből lassan nem marad más, csak az ajándékok, a versengés, hogy ki mit vesz a másiknak, mivel múlhatja felül a tavalyi meglepetést, és ki tudja jobban feldíszíteni a házat akár karácsonykor, akár húsvétkor.


A szerző felvételei

Karácsonykor különösen érezhető ez: a tv-csatornák egymással versengve számolnak be arról, hogy melyik városban, melyik házon van a legtöbb égő és díszítés, a játékgyárak pedig nem győzik megtölteni a boltokat olyan butaságokkal, amelyeket aztán a gyerek vagy elővesz még egyszer karácsony után, vagy nem. És karácsony másnapján már minden áruházban csúcsforgalom van, mert az emberek becserélik a nem tetsző ajándékokat. Aztán elmúlnak az újévi ünnepek is, és bizonyos bevásárlóközpontokban már meg is jelennek az első húsvéti nyuszik, festett tojások... És megint kezdődik minden elölről.

Az idén abban a szerencsében lehet részünk, hogy testközelből, az első sorból nézhetjük végig a feltámadást. Az élet győzelmét a halál felett. Hiszen húsvét után két nappal váratlan havazás zúdult a nyakunkba. Ahogyan az utcán lépdeltem a hófúvásban, mögöttem egymás után szakadtak le a fák ágai a hó és a már kifejlett levelek súlya alatt. A múlt szerdán reggel a természet meghalt egy kicsit. Nem komolyan, de egy csöppet mindenképpen. És alig két nappal később, a hétvégén a méhecskék megint munkába álltak, a virágzás újra megindult, a nap újra felragyogott, és minden újjáéledt. Hogy lesz-e termés, még nem tudni biztosan. De hiszem, hogy a feltámadás csodáját, az élet hihetetlen hatalmát semmi sem győzheti le, semmi sem teheti tönkre! Hiszen éppen a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét tanít meg erre, Isten egyszülött fiának kereszthalála és feltámadása, mellyel mindannyiunkat megváltott, illetve megmentett a pokol tüzétől, a végső megsemmisüléstől, és az örök életet adta nekünk...

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor a behavazott utcákat jártam, és újra a kikeletet vártam. Az új tavaszt, a természet regenerálódását. Az élet győzelmét a halál felett...

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..