Godot-jelenség a szivacsoknál

Godot-jelenség a szivacsoknál

Havonta megjelenő, új Utánajáró minirovatunkban Tóth Szilárd, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulója tár fel előttünk olyan információkat, amelyeket nem biztos, hogy eddig ismertünk vagy észrevettünk. Novemberi írásában a SpongyaBob Kockanadrág című rajzfilm egyik epizódjába rejtett irodalmi utalásokat fedi fel.

Felnőtteknek szóló utalásokban nincs hiány a gyerekeknek szóló műsorokban. Ez mindig is így volt. Ezek az elrejtett kis „megbotránkoztatások”, melyeknek a gyermekek még nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget, az egész népmese-irodalmon vagy akár népdalkultuszunkon végigvonul. Elég csak arra gondolni, hogy a Jancsi és Juliskában a gyermekeket kiküldték az erdőbe, vagy figyeljük meg jobban a „Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat, / Hogy kerüljem váradat, váradat” népdalsorokat. Egy elejtett erotikus utalás itt, egy politikai poén ott, kiscsávó meg — manapság — csak ül a tv előtt csorgó nyállal, és néz, mint hal a szatyorban, mint borjú a világító új kapura, és nem érti, hogy anyuka vagy apuka min is kaphatta fel a fejét, miért volt ez most számára annyira vicces. Ez csak pillanatnyi képzavar, csak egy hipnotikus képkocka volt az egész. Egy félmondat, és megy is tovább a cselekmény, hősünk további kalandokba bonyolódik a gyerekek számára érthető szinten. De nemcsak politikát, erotikát, cinizmust rejtenek ezek az animációk, hanem filozófiát is, s ami most számunkra fontos, szépirodalmat is.

Általában — annak is köszönhetően, hogy nem nézem a beszélő varázsdobozt — nem futok rá az ilyesmire. Nem is olyan régen viszont, amikor a helyzet megkívánta, egy, a gyermekkoromat meghatározó sárga szivacsról szóló rajzfilmnek egy újabb epizódjához volt szerencsém. Ebben a 2016-beli HüvelykBob című részben főhősünk, a szivacs, ismertebb nevén SpongyaBob barátjával játszik ujjcsatát, amikor felismeri a like mutatás varázsát. A magyar nyelvben nincs rá igazán megfelelő szó. A szótár szerint a like mint ige tetsziket jelent. Ebben az esetben az angol thumbs upra kell gondolni, mely felemelt hüvelykujjakat jelent. Vagyis a pozitív elismerés nemzetközileg is elismert jelén van itt a hangsúly, ahogyan ez az epizódban is elhangzik. Mivel a nyelv egy változó rendszer, így lehetett, hogy a like (lájk) mint pozitív elismerés bekerülhetett a mindennapi nyelvhasználatba mint jövevényszó, akárcsak az ímél (e-mail), melyeknek még érezzük az idegenségét, de húsz-harminc év múlva már nem fogjuk. Már nem ferdítés, hanem fordítás a thumbs upot like-nak mondani. A kis szivacs tehát ezt használja mindenre, ami tetszik neki. Munkahelyén a vendégeknek mutatja, főnökének, munkatársainak, barátainak. Egy barátja viszont, a víz alatt élő mókus, Szandi óva inti, hogy ha túl sokat használja, elveszítheti a jelentőségét, nem lesz különleges. „Mi történhet?” — kérdi, és persze beüt a krach. Hüvelykujjai használhatatlanok lesznek, egy hüvelykujj-specialista orvos pedig nem sok reményt fűz hozzá. Lecserélik munkahelyén, szinte semmire sem képes szembefordítható hüvelykujjai nélkül (itt a biológusok sírhatnak), üresnek érzi magát, és remetemód napokra ki sem teszi a lábát a házból. Na de mi a csavar az egészben? Mi volt az, ami engem vagy bármely nézőt kizökkenthet, megmosolyogtathat, ha mindez még nem lett volna elég. Hát az, hogy egy napon a mókus betér barátjához, és a szivacsot egy kanapén ülve találja a besötétített házában, ahogyan csak néz maga elé. „Napok óta nem láttalak. Mit csinálsz?” — érdeklődik, amire jön SpongyaBobtól a válasz: „Godot-ra várok...” Először nem is hittem a fülemnek, vissza kellett keresnem az epizódot, hogy megbizonyosodjak arról, hogy jól hallottam! A fordítók munkájuk során remekül használták fel Samuel Beckett 1953-ban bemutatott abszurd drámájának, a Godot-ra várvának (En attendant Godot) a mondanivalóját, miliőjét. Azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni azt, hogy a darabban Vladimir és Estragon milyen kétségeket morzsolva várják Godot-t, aki soha nem jön el. A drámában a cselekvések értelmetlenek (pl. a kalapok véletlenszerű cserélgetése vagy a cipők fel-le húzogatása), a párbeszédek helyenként semmitmondóak.

 

VLADIMIR
Húzd föl a nadrágod!
ESTRAGON
Hogy húzzam le a nadrágom?
VLADIMIR
Húzd föl a nadrágod!

 

Felvesznek egy fonalat, eltérnek, majd ugyanoda kerülnek vissza. Az egy darab fa, az országút, melyek díszletként működnek, és melyek ősi toposzok, itt teljesen jelentéktelenek. A legnagyobb kérdések: mire várnak, hol vannak, egyáltalán jó fánál várnak-e, mit kell tenniük? A darab során nem bizonyos, hol kellene nevetni, sírni, már ha Beckett egyáltalán különbséget tett e kettő között. A II. világháború után létrejött abszurd drámának éppen ez volt a lényege. A párbeszéd, a cselekmény teljes felfordítása, ezek értelmének megkérdőjelezése. Beckett mesteri módon mutatta be az életet a színház által, mivel ahogy az életben, úgy a dolgok itt is megmagyarázhatatlanok, nevetségesek, értelmetlenek, abszurdak. Még akkor is, ha Beckett eleinte csak annyiban volt biztos, hogy a szereplői keménykalapot fognak viselni. Tehát a mi SpongyaBobunk is reményvesztett, és olyasmire vár, ami talán sosem jön el. A Godot-val ellentétben — egy jó rajzfilmhez illően — megoldódnak a dolgok. Összeszedi magát, megedzi ujjait, és a keretes szerkezethez híven ujjcsatában munkáját is visszaszerzi. Heppi az end. Annak ellenére, hogy Samuel Beckett műve, a Godot-ra várva nyitottan végződik:

 

VLADIMIR
Megyünk?
ESTRAGON
Menjünk.
Nem mozdulnak
Függöny

 

Ami érdekes lehet, és amiért így dicsértem a fordítókat, az az, hogy az angol nyelvben egyáltalán nem ez a mondat hangzik el. SpongyaBob eredetileg azt mondja, hogy „Waiting for autumn”, vagyis „Az őszre várok”. Ez annak ellenére, hogy már így önmagában is igen mély mondat, szintén a szépirodalomból van kiragadva. Valószínűleg egy Godot-nál sokkal későbbi műre, a 2009-ben megjelent, Scott Blum által írt azonos című regényre utal, mely a személy változásáról, egy spirituális utazásról szól. Azért csak valószínűleg, mert kérdéses, hogy valóban erre a könyvre történt-e utalás.

Hogy a gyerekek vajon értik-e azt, hogy mit is akart mondani azzal a spongya, hogy Godot-ra vár, vagy azzal, hogy az őszre, az nem nyom sokat a latban, de akik egy kicsit is olvasottabbak, azok bizonyosan kapnak egy kis mondanivalót maguknak, hogy itt a bizonytalanság, kétségbeesés, értelmetlenség a fő problematika. Viszont a rész mondanivalóját bárki magáénak tudhatja: a dolgokat nem kell túlzásba vinni, és ha minden elbukottnak látszik, törekvéssel és munkával akkor is lábra tudunk állni. Érdemes hát szemfülesnek lenni, és akár egy olyan bugyutácska rajzfilmet is, mint a SpongyaBob Kockanadrág néhol-néhol komolyan venni, mert ezek szerint gyermek, felnőtt egyaránt megtalálhatja magát benne, akárcsak bármely más rajzfilmben vagy mesében.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Utánajáró rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Godot-jelenség a szivacsoknál
Utánajáró
  • Tóth Szilárd
  • 2019.12.10.
  • LXXIV. évfolyam 49. szám
Godot-jelenség a szivacsoknál
Utánajáró
  • Tóth Szilárd
  • 2019.10.15.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink