Mintegy hét és félezer ember látogatott el a nyár egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei bulijára, a Summer3p fesztiválra, melyet július 17-e és 20-a között rendeztek meg a palicsi termálfürdőben.
A programsorozatot — amelyet az angol The Guardian című lap egy 2012. évi európai zenei fesztiválok mustrájában csak úgy emleget, mint a buli, melyet egy gigantikus jakuzzi kényelmében élvezhettek a látogatók — immár tizenkettedik alkalommal szervezte meg az A.Š.C. civil szervezet, és az idei az eddigi leglátogatottabbnak bizonyult.
A Summer3p valóban a nyár egyik legtartalmasabb eseménye Palicson, hiszen évről évre mind a délutáni, mind az esti órákban rengeteg programmal várja látogatóit, akiket a négynapos fesztivál fizikailag és szellemileg is átmozgat.
Az érdeklődők napközben képzőművészeti, audio- és video-műhelymunkákon engedhették kibontakozni tehetségüket, vagy különféle sportaktivitásokon vehettek részt, a legkisebbeket pedig környezetvédelemre nevelő foglalkozások kötötték le.
A Moon Stage-en a négy nap alatt mintegy húsz fellépő gondoskodott a felejthetetlen hangulatról, többek között a szerbiai elektornikus zene pionírja, a Noise Destruction, a magyarországi DJ Budai és a macedóniából érkező Goran Kan, a vizuális látványért pedig a Kids on Truth felelt. A fesztivál a legnagyobb, két és fél ezres látogatottságot a németországi DJ Alexander Kowalski fellépésének napján, szombaton érte el. Ezen a napon több szabadkai lemezlovas is zenélt, például Chrono & Ascaloon, akiket a szintén szabadkai Bobby Shepherd kísért hegedűn, fellépésével emelve az est fényét.
A Summer3p neve immár összeforrt a társadalmi felelősségvállalásra ösztönző kampányokkal. Az idén a szervezők három területre fordítottak figyelmet: a Stop az erőszaknak, az Óvjuk a természetet és a Clean lake Palić nevű programokra.
A Summer3p fesztivál négy napba sűrítve mutatta meg mindazt, amit a Palicsra látogatók egész nyáron — és éven — át élvezhetnek, a kreativitás kibontakoztatásához, a szabad aktivitásokhoz, a mozgáshoz, a csapatjátékokhoz és a nagy bulikhoz adott lehetőségeket. És egyúttal azt is megmutatta, hogy mindezt élvezhetjük a környezetvédelem és az erőszakmentesség jegyében is. Talán ezek az üzenetek is a bulizók eszébe fognak jutni, amikor felidézik a legemlékezeteseb