Mint várható is volt, a tartományi hatalmat leváltani kívánó erők nem hagyták annyiban a dolgot. Az újvidéki joghurtos retróparti után a haladók aláírásgyűjtésbe kezdtek Pajtićék leváltása érdekében. Többek között Szabadkán is felállítottak egy ilyen standot, a főtéren. A plakáton Tomislav Nikolić arcképe látható, alatta ez áll: Szerb Haladó Párt. Az egyik fővárosi lap riportere pedig egy fotót készített, amelyen a stand mögött egy szakállas férfi áll. Segítettek is nekünk az azonosításban. Egy Interpolos körözőlevélen is megtalálható az említett személy, akit Duško Relićnek hívnak, és horvátországi gazdasági vétségekért körözik.

Ilija Maravić, a haladók szabadkai elnöke az újságírókkal közölte: hogy támogatójukat körözik, az ő magánügye, egyébként meg, nekik mutatott olyan papírokat, amelyek azt tanúsítják, hogy az említett ügyben ártatlan.
Mindamellett, hogy meggyőződésem szerint az egész vajdasági hatalom elleni szeparatista vádakkal telitűzdelt hajsza úgy életképtelen történet, ahogy van, a haladók ezzel az epizóddal megmutatták, hogyan lehet egy ötletet — sőt vele részben magát a pártot is — alaposan lejáratni. Az a kisebbik gond — de azért mindenképp említést érdemel —, hogy Tomislav Nikolić államfővé történt megválasztása után kilépett a Haladó Pártból. A nagyobbik probléma már sokkal inkább erkölcsi jellegű. Miszerint egy nemzetközi körözőlevél valakinek a magánügye. A különféle pályázatokban rendre ott szerepel a „büntetlen előéletű” vagy pedig a „nem folyik ellene büntetőjogi eljárás” meghatározás. Én még olyat nem láttam, hogy valahol is hozzátették volna, hogy: „kivéve, ha az elkövetett bűncselekmény magánügy”. Az is való igaz, hogy az illetékes horvátországi bíróságon hősünk három alkalommal nem jelent meg. Amellett, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, kérdem én, miért nem ment el, és vitte magával oda is azokat az igazoló papírokat?

Ráadásul a hír megjelenése után sem érezte senki kötelességének, hogy értesítse  az Interpolt. Egy biztos: ameddig körözött és mindenféle bűncselekményekkel vádolt emberek járkálnak közöttünk, sőt nemcsak hogy köztünk járkálnak, hanem a magát a jövő pártjának nevező politikai szervezet nyíltan felvállalja őket, az minden, csak nem haladás.

BRÜSSZEL VIA PRISTINA. Tizedik nekifutásra megszületett a megállapodás Belgrád és Pristina között, még ha sokáig úgy festett is a dolog, hogy ez nem történik meg és a koszovói válság itt marad a nyakunkon még beláthatatlan ideig. Nem tudni, milyen háttértárgyalások zajlottak az előző tárgyalási forduló óta, de tény, hogy az EU végül belátta, tényleg nem állhat kizárólag a koszovói oldalon, Belgrád érveit is tekintetbe kell vennie.

A megállapodással a Koszovó északi részén élő szerbek gyakorlatilag egyfajta autonómiát kaptak. Lesz mini parlamentjük és szerb bírákat meg rendőrfőnököt választhatnak, de integrálódnak a koszovói jogrendbe.
Biztos, hogy nehéz szülés volt, igazából mindkét félnek nagy engedményeket kellett tennie, habár Belgrád esetében nem annyira engedménytételről volt szó, mint az 1999 óta fennálló status quo elismeréséről. Miközben mindenki pontosan tudja, hogy Koszovó 14 évvel ezelőtt végérvényesen elveszett Szerbia számára, eddig a politikusok erről nem voltak hajlandóak beszélni. Ivica Dačić kormányfő volt az első, aki hatalmi pozícióból kijózanító mondatokat fogalmazott meg, amivel már előre jelezte, ezt a problémát meg kívánják oldani, hogy továbbléphessenek.

A Dačić-kormány a Pristinával kötött megállapodással megmutatta, az állam érdekében kész nehéz döntéseket is meghozni, több évtizedes terhet ledobni az ország válláról. A másik oldalon viszont azokkal, akik szerint a hatalom eladta Koszovót, közölni kellene, hogy az adásvétel még 1999-ben megtörtént, most csak a számlát fizettük ki. Kamatostul.

HULIGÁN MENNI SZEGED. A Crvena zvezda vízilabdaklub szurkolóinak egy csoportja támadt rá Čedomir Jovanovićra, az LDP elnökére. A hír talán kevésbé volna figyelmet érdemlő, ha nem Szegeden történt volna mindez. A „szurkolók” először sértegették a pártelnököt, Koszovóval kapcsolatos álláspontjai miatt bírálták, majd fizikailag is rátámadtak. Végül ő maga nem sérült meg, csak társaságának egy tagja.

A rendőrség pénteken meg is találta az elkövetőket. A bekísért személyek egyike Velibor Dunjić, a Belgrade Boys szurkolócsoport vezetője, aki a támadás egyik „főkolomposa” volt.

Az erőszak-export kapcsán Čedo elmondta, olyan személyek támadtak rá és kíséretére, akiket korábban börtönbüntetésre ítéltek erőszakos viselkedés miatt, de aztán az államfő kegyelmének köszönhetően szabadlábra kerültek, most pedig folytatják akcióikat. Sokkal inkább figyelemre méltó azonban az LDP-s vezér azon gondolata, miszerint ezek az emberek a „valamit valamiért” elv alapján működnek. Vagyis: amikor tömeg kell az utcákra, mondjuk, tüntetni Koszovó függetlensége, Mladić kiadatása vagy a melegfelvonulás ellen, akkor ők jönnek, és eleget tesznek „hazafias” kötelességüknek, cserébe viszont hagyják őket huligánkodni, ezt-azt szétverni és egy-két embert összeverni.
Természetesen teljes bizonyossággal sem alátámasztani, sem cáfolni nem lehet ezeket az állításokat, de tény, hogy a spontánnak nevezett fővárosi pusztítások mögött szemmel látható szervezettség van. Jó lenne, ha Jovanović állításaiból konkrétumok is születnének. Történetesen: kik, mely pártok, intézmények azok, amelyek ezeknek a „szurkolók”-nak a parancsokat osztogatják, tehát kik azok, akik 2013-ban is félkatonai alakulatokat működtetnek a szerb fővárosban. Reméljük, hogy nem a hatalmi pártok valamelyike. És ha már így van, jó lenne, ha a nagy igazságosztás és rendcsinálás során erre is fény derülne.