A rendezvényt Bata Ferenc, a tóthfalusi helyi közösség elnöke nyitotta meg, majd a vendégeknek bemutatta a települést megalakulásától napjainkig. A Nyers István Akadémia Sportegyesület életéről, a névadóról Utasi Jenő, az akadémia elnöke szólt, majd bemutatták az oromi származású Kazi Zsolt Az oromi labdarúgás története a hőskortól 1991-ig című könyvét.

A szerző elmondta, hogy személyes okok vezérelték a könyv megírására, mivel édesapja is az oromi csapat törzsszurkolója volt, és már gyerekkorában elvitte őt a mérkőzésekre, még a „világvégén” található, kis településekre is. A 80-as években Zsolt is játszott az oromi együttesben, és számtalan élmény fűzi ahhoz az időszakhoz, ahhoz a remek közösséghez.

— Orom labdarúgása valamikor az 50-es években kezdődött. Akkoriban még nem szervezetten versenyeztek, hanem megbeszéléses alapon, barátságos mérkőzéseket játszottak a környező települések együtteseivel. A 70-es évek elején már két csapatra való játékos rúgta vasárnap délutánonként a labdát az oromi pályán, és 1973-ban hivatalosan is megalapították az Orom Labdarúgóklubot. Azonnal beneveztek a Tisza menti liga B csoportjának küzdelmeibe, és az első idényben már bajnokok is lettek. Később szereztek még egy bajnoki címet, de az első titulus elnyerésének 40. évfordulójára írtam ezt a könyvet — emelte ki Kazi.

Kis János, az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör elnöke Magyarország a labdarúgó-világbajnokságokon címmel tartott érdekfeszítő előadást, miközben a háttérben minden idők legjobb magyar focistájának, Puskás Ferencnek a kedvenc nótái szóltak. A magyar nemzeti tizenegy 1934-ben vett részt először a világbajnokságon, majd négy évvel később már egészen a döntőig menetelt, ott azonban 4 : 2-es vereséget szenvedett Olaszországtól.

— Győzelem vagy halál! Ezt üzente Benito Mussolini, Olaszország akkori vezére saját válogatottjának a döntő előtt. A finálé után Szabó Antal, a magyar válogatott kapusa azt mondta, nem baj, hogy kikaptunk, de tizenegy olasz játékos életét megmentettük — vázolta az akkori viszonyokat Kis. A következő magyar szereplésre 1954-ig kellett várni. A svájci rendezésű vb-n az Aranycsapat Dél-Koreát 9 : 0-ra, az NSZK-t 8 : 3-ra, Brazíliát 4 : 2-re verte, az elődöntőben Uruguayjal szemben, hosszabbítás után 4 : 2 arányban bizonyult jobbnak, a döntőben azonban Puskásék az NSZK-tól 3 : 2-re kikaptak. Ezzel a vereséggel harminckét meccsből álló, négyéves (1950. június 4-étől 1954. június 4-éig) magyar veretlenségi sorozat szakadt meg. A négy évvel későbbi, svédországi világbajnokságon a csoportból sem került tovább a magyar válogatott, 1962-ben Chilében és 1966-ban Angliában pedig az 5—8. helyen zártak. 1978-ban, 1982-ben és 1986-ban a csoportküzdelmek vetettek véget a világbajnokságnak a magyar válogatott számára. Sajnos mindmáig a huszonnyolc évvel ezelőtti mexikói vb az utolsó, amelyre kijutott a válogatott.

— Az eddigi világbajnokságokon két ezüst, három 5—8. hely, 32 mérkőzésen 15 győzelem, 3 döntetlen és 14 vereség, 87 adott és 57 kapott gól a mérleg. Három csúcs is a magyar válogatott nevéhez fűződik: egy vb-n mi lőttük a legtöbb gólt, 1954-ben 27 találatot, egy mérkőzésen mi találtunk legtöbbször az ellenfél hálójába, 1982-ben Salvador ellen tízszer, és a legjobb gólátlagos futballista is a magyar válogatott soraiból került ki, Kocsis Sándor ugyanis 1954-ben öt mérkőzésen tizenegy alkalommal zörgette meg a soros ellenfél hálóját — mondta előadásában Kis.

Dr. Dénes Tamás budapesti futballtörténész Nyers Istvánról és a kalandozó magyar labdarúgókról szólt, Csiki András, Hargita megye sportigazgatója a csíkszeredai korcsolyázás történetét vázolta fel, Somlai Attila lepsényi sportújságíró tíz olyan magyar edzőóriást mutatott be, aki külföldi színekben ért el hatalmas eredményeket az olimpiákon, Tóth Margit topolyai tekevilágbajnok pedig pályafutásáról beszélt a konferencia részvevőinek. Az előadások után megtartották a XIII. Országos Sporttörténeti Vetélkedő itteni döntőjét, melyről a legjobbak kvalifikálták magukat a magyarországi megmérettetésre.