A hetvenegy éves Kasza Józseffel, a VMSZ volt elnökével, Szabadka egykori polgármesterével beszélgettünk, aki önmagát keményfejűnek tartja, de a diktatúrát nem tűri. Leginkább arra büszke, hogy a vérzivataros években sikerült megóvnia a vajdasági magyarokat az atrocitásoktól.
A zenekedvelők Kasza Józseffel többször is találkozhattak az elmúlt hetekben, hiszen jelen volt a Szabadkai Filharmónia újévi hangversenyén. A zenekart szívügyének tartja, az újévi koncertre minden évben ellátogat. Otthonában fogadott, ahol a cserépkályha melege és egy pohár vörösbor mellett, baráti hangulatban társalogtunk.
Szabó Attila felvétele
* Gazdag az életútja. Mivel foglalkozott mielőtt politikai pályára lépett, és miért kezdett politizálni?
— Maholnap töltöm be hetvenedik életévemet. Hogy életpályám mennyire volt gazdag vagy jó, azt majd a történelem értékeli. Nem volt könnyű. Édesapám szabómester volt, azt mondta: „Fiam, amíg a tűt a kezemben tudom tartani, addig tanulj.” Nem voltam elragadtatva a közgazdászszakmától, a természettudományok és az irodalom jobban érdekelt. De anyagiak miatt nem mehettem messzebbre tanulni, ezért fejeztem be a közgazdasági kart Szabadkán. A katonaság után a szabadkai Vízművekben kezdtem dolgozni gyakornokként, majd főkönyvelő lettem. A sors a Bačka produktba vitt pénzügyi igazgatónak. A Novogradnja építkezési társult vállalatban elemző közgazdászként dolgoztam, majd a Zorka vegyi művek pénzügyi igazgatója lettem. A politika nem érdekelt jobban, mint az átlagembert. Azokban az időkben történt, hogy Palencsár Jóskát leváltották a képviselő-testület elnöki tisztségéről. Valószínűleg azért, mert az akkori autonómiaelképzelés egyik képviselője volt a Božović-éra kezdetén. Üzentek a Božović-irodából, hogy jelenjek meg a „kis krédlikakas” előtt. Közölte velem, hogy másnap kineveznek községi elnöknek. Mondtam: nem biztos, hogy az együttműködés gyümölcsöző lesz, mert a diktatúrát nem tudom elfogadni, mindig saját fejjel gondolkodom, mindenről van véleményem. Božović azt mondta, nekik pont egy ilyen keményfejű kell. Egy hét alatt sikerült is szépen összerúgni a port. Az ok a Népszínház tönkretétele volt, és Ljubiša Ristić, aki a rigómezei csatát akarta a Korzón színre vinni. Tisztában voltam vele, hogy Szabadka többnemzetiségű közösség, az érzelmeket nem szabad megbolygatni. Azt mondtam, a városban nyílt színi harc még színházi előadás formájában sem lesz, és nem engedélyeztem a bemutatót. Ebből lett a cirkusz kettőnk között, és megígérte, hogy kidobat a pártból. Emiatt nem keseredtem el. Az első pofonok akkor értek, amikor az addigi jó ismerősök, menő vállalatvezetők megveregették a vállamat, és azt mondták, megvédenek, nem szavaznak a kizárásomra. Aztán ők voltak az elsők, akik ellenem szavaztak. Ezt a forgatókönyvet másolták le a párttársaim a VMSZ-ben. A legjobb munkatársaim, barátaim elsőként szavaztak, hogy onnan is kidobjanak. Ilyen a sors. Kidobtak a kommunista pártból és kidobtak abból a szervezetből, amelyet valójában Csubela Ferivel mi ketten hoztunk létre.
* Miért kellett a történelmi VMDK-ból kilépve megalapítani a VMSZ-t?
— Az akkori vezetőség nem tudta igazolni, hogy Magyarországtól mennyi pénzt kaptak, és mire költötték. Kisajátították a politikai információkat is. Az állandó konfliktus és Ágoston, Vékás urak egyeduralma tarthatatlanná vált. Többedmagammal és Feri barátommal úgy döntöttünk, megpróbálunk egy hozzáférhetőbb, áttekinthetőbb, emberibb tömörülést létrehozni, melyben nem az egyéni érdek, hanem az itt élő magyarok helyzete, sorsa, életkörülménye a fontos. Így jött létre a VMSZ. Nem bántam meg, hogy ebben a folyamatban vezető szerepet vállaltam. A VMSZ egészen más hírnévre tett szert a parlamenti képviseletben. Ismertté vált a belföldi és a külföldi politikai életben is. Lehet, hogy szerencsés körülmény volt, hogy Szabadka polgármestere is voltam. Amikor kitört a háború, burjánzott a nacionalizmus, nem tudtam eltűrni, hogy magyar és más itt élő fiatalokat vigyenek a harctérre. Áramszünet, éhínség és üzemanyaghiány volt. A kiharcolt tekintélyemnek köszönhetően, amikor teljes áramszünet volt, egy telefonhívásomba került, és Magyarország öt percen belül adott áramot. Nem csak Szabadkának. Karácsonykor egészen Belgrádig volt áram. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a vérzivataros időkben Szabadkán egyetlen csepp vér sem folyt. Pedig a višnjevaci forrófejű nacionalisták megfenyegettek, hogy felakasztanak a zászlórúdra.
Nem engedtem, hogy szétrobbantsák ezt a többnemzetiségű, többvallású, többnyelvű közösséget, így itt háborús események nem következtek be. Ez egy olyan pozitív érzés, amelyet nem lehet elfeledni, kitörölni.
Merem állítani, hogy a VMSZ-nek sokkal nagyobb súlya volt akkor, mint manapság. Később megválasztottak a kormány alelnökévé. Korhecz Tamással közösen — aki akkor a Tartományi Végrehajtó Tanács tagja volt — sikerült Vajdaság hatáskörébe több funkciót is visszaállítani.
Sokaknak szálka vagyok a szemében, főleg a sajátjaim körében. A magyarok kígyót-békát mondtak rám, hogy „a Kasza lopott, megvásárolta egész Szabadkát”. De emelt fővel végig tudok menni a városon, és mindenkinek el tudok számolni azzal a tíz-egynéhány évvel, amelyet feláldoztam mindenkiért, aki itt, a térségben él. Volt párttársaim a szememre vetik, hogy leültem Miloševićtyel tárgyalni, hogy ott ültem a kanapén. De ha nem ülök le, akkor kitelepítettek volna bennünket. Nehezemre esett egy diktátorral leülni, illetve szót érteni vele, hogy ne legyen atrocitás, ne legyen üldözés. De ha kétmillió albánt kizavartak Koszovóról a hadsereggel és a rendőrséggel, akkor ezt a háromszázezer magyart egy éjszaka alatt kisöpörhették volna. Ennek ez volt az ára.
* Követi-e az aktuális vajdasági magyar politikai eseményeket?
— Könnyű a partvonalon kívülről szemlélni, illetve ahogyan mások mondják: bekiabálni. Én eddig nem kiabáltam be, nem fejtettem ki a véleményemet. Csak figyelek. Hála Istennek most nem vagyok a politikában, és nem kell nyilvánosan állást foglalnom. Amit a mostani vajdasági magyar politikusok csinálnak, az minden, csak nem politika. Ez gerinctelenség, megalkuvás. Képtelen volnék azokkal egy dohányt szívni, akik Milošević első emberei voltak. Vagy nagy boldogan, fülig érő szájjal mosolyogni a képen azzal az ellenféllel, aki a szendvicseket készítette a kitelepítésünkre. Ezekkel szövetkezett a Vajdasági Magyar Szövetség vezetősége. A volt radikálisokkal, akik ki akartak bennünket innen söpörni. Van egy szerb közmondás: Vuk dlaku menja, ćud nikad. (A farkas a bundáját lecseréli, de a természetét soha.) Ők sohasem fognak bennünket szeretni. Eltűrni is csak akkor, amikor már csak egy maroknyi magyar marad bezárva a Tisza mentén, Kanizsa—Zenta—Ada térségében. Ezekkel az emberekkel megosztani a hatalmat, együtt irányítani Szabadkát, Vajdaságot vagy Szerbiát, ez istenkáromlás!
Semmilyen kézzelfogható eredményt nem tudnak felmutatni. Most építik a gyorsvasutat? Én már 25 évvel ezelőtt Zelenovićtyal arról tárgyaltam, hogy Belgrád és Budapest között 180 kilométeres sebességgel robogjon a vonat. Most jönnek a Baja—Temesvár vasútvonal ötletével? Ezt már Ferenc Jóska kitalálta. Csodálkozom, hogy az államtitkár úrnak még nem jutott eszébe a Ferenc József-csatorna hajózhatóságát erőltetni. A kerülőút sem készült el. Tíz évig vártak a Népszínház építésével csak azért, hogy ne az én érdemem legyen. Ez a fajta irigység, emberi gyarlóság húzott vissza bennünket. Felteszem a kérdést: hol volt a tartományi gazdasági titkár, amikor tönkretették a Severt vagy a November 29-e húsárugyárat? Aki most a magyarság képviselőjeként döngeti a mellét, akkor semmit sem tett ezekért a vállalatokért, amikor a gazdaság élénkítése volt a feladata.
* Hogyan vélekedik a most induló gazdaságfejlesztési programról?
— Ez az ötlet már késésben van. Az anyaországnak már évekkel ezelőtt kötelessége lett volna lépéseket tennie a vállalatok és a termőföld megvásárlása, visszavásárlása ügyében. Ha az anyaországban nem verik félre a harangot, akkor ez a pénz fű alatt lett volna szétosztva. Így viszont most kénytelenek kiírni a pályázatot, elbírálni a projektumokat, melyek lendületet adhatnak a gazdaság fejlesztésének. Mert gazdasági potenciál nélkül itt nincs élet. A fiatalok elvándorolnak, nem tudnak megkapaszkodni gazdaságilag. A VMSZ fű alatt akart szétosztani milliókat olyanoknak, akiknek már megvan a gazdasági potenciáljuk. A kisvállalkozókat kell támogatni, akiknek vannak jó ötleteik, és munkahelyet tudnak teremteni a családoknak, hogy azok itt maradjanak.
