Március 6-án a múzeumban Selyemfestőnők — Pilaszanovich Johanna (1970—2021) és Janovics Erika címmel nyílt kiállítás. A tárlaton Pilaszanovich Johanna textiltervező és Janovics Erika jelmeztervező, illusztrátor alkotásait tekinthették meg az érdeklődők. Pilaszanovich Johanna néhány, selyemre készült alkotása egy ajándékozási szerződés révén került a Szabadkai Városi Múzeumba. Janovics Erika selyemtárgyai pedig Lyonba készülnek, ahol egyedüli szerbiai alkotóként állít ki márciusban. Emellett tartottak egy műhelymunkát is, ahol Janovics Erika vezetésével a bátor jelentkezők elsajátíthatták a selyemfestés alapjait.

A selyemfestés művészetének hagyománya egészen az ősi Ázsiáig nyúlik vissza, Nyugaton csak a XX. század elején vált népszerűvé. Nem véletlenül vált az iparművészek és kézművesek kedvelt alkotási formájává, hiszen a selyem fényessége még élénkebbé és egyedibbé varázsolja a tárgyak színét.

— Johanna már sajnos nincs az élők sorában, viszont az örökös úgy döntött, hogy a múzeumnak adományozza néhány személyes tárgyát és selyemfestményét. 1995-ben selyemfestéssel diplomázott textiltervező szakon, és itt láthatóak a diplomadolgozatának részei — emelte ki dr. Ninkov Kovačev Olga művészettörténész, a Szabadkai Városi Múzeum megbízott igazgatója. — Úgy gondoltam, mivel épp most van szabad terünk, Janovics Erika munkáival mutatnám be a múltat a jelennel. Kaptam a lehetőségen, és felhívtam Erikát, ő pedig belement ebbe. Azért jó, hogy ez most történik, mert két nap múlva nem tudtuk volna létrehozni, ugyanis Lyonban lesz ezekkel a selymekkel önálló kiállítása. Nagyon örülök, hogy Erika munkáit is láthatják, hiszen egy nagyon tehetséges, kortárs művészről van szó, aki zseniális jelmeztervező, tehát számomra a mai nap ünnep. Erika azt is vállalta, hogy szervez egy workshopot, mivel a selyemfestés nálunk ritkán kipróbálható. Csaknem 20 résztvevője lesz a műhelynek, telefonon lehetett jelentkezni, és nagyon örülök, hogy ekkora népszerűségnek örvendett ez az esemény. Szabadkán hagyománya van, voltak rajztanárok, akik művelték, de kevésbé, mert egy kicsit drágább az anyag, és néha nehéz hozzájutni festékekhez. A selymet egyébként újrahasznosítani is lehet, a turkálókban nagyon jó minőségű, igazi selyemingeket lehet venni, és azokra is lehet festeni. Én mindig támogatom, hogy ne felejtsük el az újrahasznosítást, főleg, amikor tanulunk, próbálkozunk. Érdemes ilyen kis darabokon kezdeni, aztán majd eldönti az ember, hogy rááldoz-e annyi pénzt, hogy selyemsálat vagy nagy ruhákat fessen. Szabadkán a XIX. század végére nyúlik vissza a selyemfestés, amikor Szabadka első akadémista festőnője, Csóvics Ilona oktatta a selyemfestést az érdeklődő hölgyeknek. Közöttük volt a város egyik nagyon ismert építészének lánya, Macskovics Angelina is, tőle őrzünk egy selyemfestményt, mely árvácskákat ábrázol. Valaki azt kérdezte tőlem, miben különbözik az a selyemfestés a mostanitól, a válaszom: elsősorban a szabadságban. A század elején a nők helyzete még más volt, és ez a festészetben is tükröződik, például nagyon sok másolat keletkezett az ilyen órákon. Amit itt látunk, azok teljesen szabadon, kreatívan keletkezett, művészi értékeket hordozó, egyrészt használati tárgyak Erika esetében, Johannánál pedig festmények. Nem szabad elfeledni, hogy Johanna képei a ’90-es években készültek, a komorabb színek és a kompozíció is jellemző az akkori életérzésre — hallottuk Ninkov Kovačev Olgától.