home 2024. december 05., Vilma napja
Online előfizetés
Ferrari
Brasnyó Zoltán
2023.12.21.
LXXVIII. évf. 50. szám
Ferrari

1957 nyara. Enzo Ferrari autóbirodalma válságban van. Az egykori versenyző és vállalkozó a tűréshatár szélére sodorja a versenyzőit, miközben a terve az, hogy elinduljanak a Mille Miglián, vagyis az ezer mérföldes versenyen, Olaszországon át.

Michael Mann pedig annyi év után újra rendezett egy remek filmet, mely ugyan nem olyan mély, mint az Oppenheimer, mégis visszaköszön benne a rendezőre olyannyira jellemző, jéghideg profizmus. Bár nem is lenne fair az összehasonlítás, hiszen életrajzi film helyett Ferrari életének mindössze egy rövid szakaszát ismerhetjük meg benne — melyből mégis jócskán felsejlik bonyolult és nehéz személyisége.

A történet Brock Yates életrajzi könyvéből készült, a rendező pedig így vagy úgy, de húsz éven át dolgozott rajta. Mann legutóbb a Tokyo Vice című, egyébként igen izgalmas sorozathoz adta a nevét, előtte viszont húsz évig nem készített nagyjátékfilmet. A kultikus rendező sajátja, hogy karaktereit — akár a Szemtől szemben vagy a Collateral címűről legyen szó, esetleg a Miami Vice mozifilmről — kőkemény nehézfiúkként mutatja be, akiknek az arcára csak elvétve ülnek ki érzelmek. Megtörhetetlen, valahol mégis emberi hősök ezek, az érzelmek felszínre törése pedig rendszerint Mann alkotásainak csúcspontja is.


Kép forrása: imdb.com

Enzo Ferrari azonban még annyira sem tűnik sérülékenynek, mint Al Pacino Vincent Hanna nyomozója vagy De Niro Neil McCauley-ja Mann legendás rabló-pandúr filmjéből. Egy ellenszenves figura, aki egy kicsit sem válogatja meg a szavait, ha a beosztottakról vagy a hozzá közel álló emberekről van szó. Adam Driver pedig tökéletes erre a szerepre. Csak az elhunyt fia miatti gyász hatja meg. Rendíthetetlenül, mégis egy kissé megkeseredve próbálja végigvinni a tervét. Valójában minden a Mille Miglia-futam megnyerésétől függ: Enzo nehéz természete és teljesítményorientált világlátása, mely olykor teljes fanatizmusba megy át, 1957 nyarára anyagilag veszélybe sodorta a cégét, már-már a csőd szélére. Ezt az öntörvényűséget és küzdelmet láthatjuk a Ferrariban, hősünket pedig nagyon nehéz szeretni. Mann ugyanis látszólag jól kiismerte ezt a karaktert, és egy percre sem érdekli, hogy a néző hogyan tudja magát belehelyezni. Ezért is lesz egy, a legtöbbünktől fényév távolságra álló figura, akinek motivációi az egyszeri néző számára egy kicsit sem megfoghatóak vagy átélhetőek.

A másik bajom az akcentusokkal van. Őszintén nem értem, hogy A Gucci-ház után miért maradtak ezen az úton a rendezők. Az olaszos műakcentus az angol nyelvben 2023-ban már inkább paródiává változtatja az egyébként véresen komoly tétekkel és kiváló színészi alakításokkal teletűzdelt filmet. Penélope Cruz olyan fájdalmasan és hihetően játssza a megcsalt feleséget, ahogyan szerintem csak ő képes, Driver pedig minden filmjében egyre jobb.

A Ferrari kisebb hiányosságai és furcsaságai ellenére is valódi csemege a téma és az életrajzi filmek rajongóinak. A profi autóversenyzés kegyetlen világa az elmúlt években több filmben is visszaköszönt, a Ferrari pedig kiválóan egyensúlyoz az érzelmes dráma és a „technikai” alkotások közt. Olaszosan stílusos, csak egy kissé talán túl hideg és merev.

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..