A Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál Tanácsa 2011-ben kérte fel a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséget a Bodor Anikó-díj megalapítására. A rangos művelődési elismerést azon csoportok/csoportvezetők és szólisták nyerik el, akik huzamosan, magas szinten és hitelesen képviselik saját környezetük népzenei hagyományait. Az oromhegyesi egyesület népzenei szakosztálya önnön népzenei hagyatéka példaértékű megőrzéséért, visszatanításáért, igaz szolgálatáért érdemelte ki a díjat — hangzott el a méltatásban Borsi Ferenc tollából.

Koncz Lázár az oromhegyesi tanyavilágban született, soha nem akartam elhagyni ezt a vidéket, közösséget — vallotta a beszélgetés során. A citerával viszonylag későn ismerkedett meg, ám ez a szerelem tartósnak bizonyult — akárcsak a feleségével, Máriával ötvennégy évvel ezelőtt kötött házassága. A két szerelem végigkísérte a nyolcvanéves férfi életének jelentős részét.

— A citerazenélést felnőtt fejjel, meglett férfiként kezdtem el tanulni, azelőtt csak annyit tudtam, hogy létezik ez a hangszer, de játszani nem tudtam rajta. Az egyesületbe bekerülve beszereztem a citerát, majd különböző magyarországi, erdélyi képzéseken, népzenei táborokban csiszolgattam frissen szerzett tudásomat. Tanultam többek között a neves Birinyi József anyaországi népzenésztől, népzenekutatótól és a csókai származású Borsi Ferenc citeraművésztől is. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy Burány Béla zentai néprajz- és népzenekutatóhoz személyes barátság és szakmai kapcsolat fűzött, akárcsak Bodor Anikó népzenekutatóhoz, tanárhoz. A népzeneelméleti és hangszerjáték-technikai ismereteimet szerettem volna bővíteni, ezért végeztem el a Magyarországon szervezett kétéves népdalkör- és citerazenekar-vezetői továbbképzést, önerőből finanszírozva, Micsik Béla, Hézső Zsolt és Flaman István társaságában. Az oklevél megszerzésével még nagyobb szakmai megalapozottsággal és tudatosabban álltam az oromhegyesi citerazenekar, az asszony- és a férfikórus élére. Időnként zenei segítséget, citerazenekari kíséretet nyújtottam a tóthfalusi, kanizsai, adorjáni és martonosi népdalkörök műsorához. A népzenének köszönhetően nagyon sok helyre eljutottam a történelmi Magyarország területén, sőt alkalmam volt megcsodálni az ezeréves határt Gyimesbükkön. Ezeken az utazásokon csodálatos pillanatokat éltem át. Több citerám lett az életem során, legféltettebb kincsem azonban mindenképp a Gáts Tibor citerakészítőtől, a népművészet mesterétől vásárolt gyönyörű hangú asztali citera. Általában csak fellépéseken zenélek rajta, nagyon kímélem, féltem, hiszen olyan becses citera ez, mint talán a hegedűk között egy Stradivari.

Koncz Lázárt kanyargós út vezette a művelődési életbe, hiszen fémipari szakiskolát végzett. Büszkén mutatja a felesége szorgos kezét dicsérő, szemet gyönyörködtető virágoskert melletti terasz és a lépcső általa készített míves korlátját, és azt is elmondja, hogy a tekintélyes családi házban a kezdetektől saját lakatosműhelyt rendezett be, ahova mind a mai napig örömmel jár le kikapcsolódni, feltöltődni, alkotni. Később átképezte magát olajbányásznak, és emellett majdnem negyven évig vezette az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet.

— Nagyon jó szakmám volt, lakatosként a zentai fémgyárban dolgoztam öt évig — nagyon szerettem a fémszakmát, a kezemre állt, és az eszem is mindig a helyén volt —, majd a horvátországi Varasdon kitanultam a kőolajbányászatot, és nyugdíjaztatásomig, a negyven év teljesítéséig ezt a munkát végeztem. Ez a környék ugyanis gazdag lelőhelyekben, ezért 2004-ig a Szerbiai Kőolajipari Vállalat helyi telephelyén dolgoztam. A falu művelődési életébe 1988-ban kapcsolódtam be, rám bízták a küldött szerepét, és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöki tisztségét is elvállaltam, melyet csaknem negyven évig, 2021-ig láttam el. A munkát az asszonykórussal és a citerazenekarral kezdtük, ez utóbbihoz én is csatlakoztam, miután megtanultam citerázni. Amikor odakerültem az egyesületbe, magam köré vettem olyan embereket, akik szintén elkötelezettek voltak a falu művelődési élete iránt, és felfejlesztettük az egyesületet. Sok volt az érdeklődő akkoriban, a fiatalok körében is. Ma már ez nem így van, a mobiltelefon, a számítógép és a televízió sajnos jobban leköti a többséget, mint az odaadó közösségi munka, hagyományaink őrzése. Feleségem is végig segítette az egyesület tevékenységét, a háttérben rengeteg munkát elvégzett, és teszi ezt mind a mai napig, akárcsak jómagam, tiszteletbeli elnökként. Emellett Adorjánon is kezdeményeztem a citeramuzsikálást, évekig jártam hetente egyszer oktatni. A vezetésem alatt 35 alkalommal tartották meg a Gazdag Ág hagyományőrző vetélkedőt — az ötletadó Bajusz Teréznek köszönhetően az első rendezvényt 1987-ben rendeztük meg, Martonos, Horgos, Magyarkanizsa és Oromhegyes ötven évnél idősebb embereiből álló csapatával. Az eredeti terv az volt, hogy minden évben más csapat szervezi az eseményt, de az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület csapata örökös házigazdává vált. Az idén, szeptember végén, az egyesület 15. alkalommal tartja meg a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok elnevezésű népzenei találkozót — jelenleg erre készülünk a mostani vezetőséggel karöltve, nagy erőkkel, lelkesedéssel és örömmel.

A falu kulturális életében jelentős szerepet betöltő oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben kifejtett kitartó, szívós és színvonalas munkát korábban is díjazta a szakma. 1995-ben a népdaléneklés, a citeraoktatás és a Gazdag Ág hagyományőrző szemle szervezéséért a Vajdasági Néprajzi Társaság Arnold György-díját, 1997-ben a Durindó vajdasági népzenei szemlén elért eredményéért a Vajdasági Citerások Egyesületének Vass Lajos-oklevelét, 2004-ben Magyarkanizsa község Pro Urbe díját érdemelte ki. 2010 óta a Gazdag Ág a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt rendezvénye, 2012-ben pedig a magas szintű hagyományápoló tevékenységet a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség emlékplakettel jutalmazta.