Fakuló emlékek
Fehér Márta
2020.10.23.
LXXV. évf. 43. szám
Fakuló emlékek

Ez itt az édesanyám, Husztik (szül. Borbély) Anna, ő az öcsém meg a szintén Ausztráliában élő Sörös lány, aki egy társaságba járt Kovácsékkal, a negyedik személy pedig az ő kislánya. Talán éppen a magyar klubok egyikében említették meg, hogy van egy muzslyai keresztkomájuk, de sajnos nem kérték el tőlük a címét — meséli az asszony, miközben egy fényképet mutat, mely 1969-ben készült.

Csíkos Annának mára egyetlen fotója maradt az 1956-os forradalom eseményei miatt Jugoszláviába menekült, majd az itteni táborok közül a bánáti écskaiba került Kovács családról.

1956 őszén, a forradalom napjaiban és a következő néhány hónapban menekülők ezrei hagyták el Magyarországot. Kutatások szerint a forradalom bukása után az akkori Jugoszláviába mintegy 20 000 menekült érkezett. Muzslya tőszomszédságában, Écskán is volt egy befogadótábor. A katonaság megüresedett épületeibe költöztették az érkezőket, hogy folytathassák útjukat, hiszen többségük a nyugat-európai országokba vagy a tengerentúlra szeretett volna eljutni. Az écskai tábor több mint egy évig működött. A helyi anyakönyvi hivatal bejegyzései szerint 1957 júliusától novemberéig 63 menekült pár kötött itt házasságot.


Közös emlékek

Palatinus Aranka A forradalom hozta össze őket — 56-os bánáti szerelmekről, házasságokról, keresztelésekről az écskai befogadótábor kapcsán című munkájában részletesen foglalkozik azzal, hogy a muzslyaik milyen rokonszenvvel fogadták a menekülteket. A lebilincselő, megható emberi történetek a szerző többéves kutatásának eredményei, az összefoglaló a Létünk társadalmi, tudományos, kulturális folyóirat 2006. évi 3. számában jelent meg, melyet Németh Ferenc szerkesztett a forradalom 50. évfordulója előtt tisztelegve. A tematikus kiadvány a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján, a Vajdasági Magyar Digitális Adattárban is megtalálható.

A tanulmány végén feltüntetett adatközlői névsornak köszönhetően találkozhattam Csíkos Annával és Márton Lajossal. 1956/57-ben még mindketten gyerekek voltak. Anna szülei keresztkomaságot vállaltak, Lajos szüleihez pedig egyszer élelemért fordult be egy fiatalasszony a kisfiával.

— Én akkor kilencéves voltam, jól emlékszem, hogy Écskáról átjárt hozzánk a Kovács család. Édesapám bádogos volt, sokat forgott emberek között, a templom mellett volt egy tűzoltólaktanya, ott szerettek borozgatni, biliárdozni. A magyarok is valahogy ott csoportosultak, hallották a zenét, a magyar szót, ők is bejártak. Megismerkedtek édesapámmal, és megkérdezték tőle, tudna-e valakit mondani, említeni, aki segítene nekik, hogy a lányukat megkereszteljék. Apám szíves volt, a plébánost is ismerte, mert járt hozzánk személyesen Lőrincz Mihály tisztelendő úr. Erre Péter — aki aztán a kománk lett — azt felelte apámnak, hogy ha már maga ilyen jól tudja, akkor vezessen el bennünket hozzá. Így keresztelték meg a kislányt, aki a keresztségben a Kovács Erika Mária nevet kapta, és így lettek az én szüleim keresztszülők — emlékszik vissza Csíkos Anna, Husztik János lánya a több mint hatvan évvel ezelőtti eseményekre. — Én nem voltam ott a keresztelőn, viszont gyakran találkoztam a Kovács családdal az otthonunkban, sűrűn átjöttek hozzánk, hét közben is, nálunk mosakodtak, öltözködtek, ha volt kedvük, valamit segítettek is apámnak, anyámnak a ház körül. Mi is kijártunk hozzájuk Écskába, biciklivel, engem a hátsó ülésen vittek, csupa por lettem a nyári úton. Aztán egy éjszaka eltűntek, elköszönés nélkül. Elmentek, sokáig semmit sem tudtunk róluk.


Márton Lajos és Csikós Anna

Csak évekkel később talált egymásra a két család, amikor Kovácsék Sydney-ben találkoztak egy muzslyai lánnyal (a képen látható Sörös lánnyal), akinek eldicsekedtek azzal, hogy a komájuk is muzslyai, és sajnálták, hogy nincs meg a Husztik család címe. A lány megszerezte nekik. Sűrű levélváltás következett, majd Kovácsék több alkalommal is ellátogattak Muzslyára.

— 1968-ban az esküvőmre ők küldték Ausztráliából az anyagot a menyasszonyi ruhának, a gyöngyöket és a pártát, annak tiszteletére, hogy mi akkoriban igen jót csináltunk velük, hiszen mindannyian igyekeztünk, tudtuk, hogy nagyon nehéz nekik. 1971-ben ellátogattak hozzánk, a lányom akkor kétéves volt, nagyon megszerette őket. A fiuk nem jött velük. Itt voltak két hétig, nagyon sokfelé elvezettük őket, ám Magyarországra még nem látogattak haza. A megboldogult férjem és én vittük át a családjuknak azt a szerény ajándékot, amelyet Ausztráliából hoztak a Nagybaracskán élő rokonaiknak, testvéreiknek. Nagy sírás volt, amikor bekopogtunk hozzájuk, és elmondtuk, amit tudtunk róluk, hogyan s mint vannak. Ők is küldtek ajándékokat Kovácséknak. Miután hazamentek, leveleztünk, képeket küldtünk, majd 1988-ban, amikor a lányom esküvője volt, megint meglátogattak bennünket, eljöttek a lakodalomba, és akkor már Magyarországra is hazamentek látogatóba. Azt mesélték, hogy odakint megtalálták magukat, a gyerekeik is nőttek, kezdtek munkába állni, nekik már könnyű volt, tudták a nyelvet. Ennek ellenére az idősek nagyon vágytak vissza Magyarországra, különösen Péter bácsi. Erika, a szüleim keresztlánya is járt itthon, vajdasági emberhez ment férjhez, egy este meglátogattak bennünket. Kovácsék fia, Péter később sem utazott haza, nem akart. Jól emlékszem rájuk, Péter bácsi talán 165 cm magas lehetett, körülbelül 70 kilós, szőkés haja volt, rettenetesen komikus természetű, szerette a gyerekeket. Az életet valahogy könnyebben vette, mindig a vidámabb oldalát nézte, és a feleségét is próbálta erre rászoktatni, mert Kati többször esett depresszióba, sokkal nehezebben viselte el a történteket. 

Anna élettársa, Márton Lajos tizenöt éves volt, amikor a menekültek megérkeztek Écskára, ezáltal Muzslyára is.

— A gyerekkoromat a tanyán töltöttem, pontosan 1956-ban költöztünk be a faluba, amikor középiskolás lettem. Arra nagyon jól emlékszem, hogy érkeztek a menekültek, bejöttek hozzánk, a falusi házunkba, és ennivalót kértek, ha bírunk nekik adni. Ami volt, abból kaptak. Kenyeret, túrót meg szalonnát vitt nekik édesanyám. Nem ettek nálunk, elvitték. Apámmal éppen a szénát raktuk le, amikor bejött az udvarunkba egy fiatalasszony, kézen fogva jött a hat-hét éves forma fiával. Soha többé nem láttuk őket. Igaz, mi többnyire a tanyán voltunk, egész nyáron, amikor nem volt iskola, mert ott voltak a jószágok, én parasztcsaládból származom, nekünk mindig dolgoznunk kellett. Négyen voltunk testvérek, a szüleim már idősebbek voltak, amikor én, majd az öcsém megszülettünk. A menekültek nem jöttek be a tanyavilágba, mi pedig keveset voltunk a faluban.

A faluban szinte mindenki hallgatta a Szabad Európa Rádiót, összegyűltek egy-egy háznál, ahol volt készülék, és elborzadva figyelték, mi történik Magyarországon. A menekülteket mindenki szeretettel fogadta, segítették őket, ahogy csak tudták. Lajos így fogalmazott: Furcsa volt nekünk, hogy nekik el kellett onnan menniük. Siralmasnak tartottuk. Később, a ’90-es években aztán mi is a magunk bőrén éreztük, milyen is az.

Anna családja és Kovácsék között a kapcsolat később megszakadt. Miután Péter bácsi meghalt, néhányszor még beszéltek telefonon Katival, ám már nem igazán akadt témájuk. Az asszony halála után Anna időnként még felhívta a fiatalokat, de néhány próbálkozás után feladta. A muzslyaiak nagy része ugyanezt tapasztalta. A második, harmadik generációban már nem alakult ki kötődés.

Muzslyán minden év október 23-án szentmisével, koszorúzással, illetve a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület alkalmi műsorával emlékeznek meg a magyarországi véres eseményekről és a menekültáradatról. Rengetegen elmentek a faluból, az itthon maradt idősek nehezen mozdulnak ki, ezért a rendezvényen jobbára civil szervezetek, közéleti szereplők és politikai tisztségviselők vesznek részt.

Fényképezte: Fehér Márta

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..