A fácánok és más apróvadak is kedvelik a nádasokat, susnyókat, kukoricásokat, mert ott könnyen eltűnhetnek szem elől. Nedves, esős időben az istennek sem akarnak felrebbenni a földről, csak szaladgálnak oda-vissza. Ilyenkor sokat segítenek a vadászkutyák, mert az ő orruk elől nem lehet elbújni. Vannak apróvad felkutatására tenyésztett kutyák, mint például a vizslák, az elejtett vad megkeresésére és apportírozására pedig a retriverek és a labradorok az igazi szakértők.

A fácánvadászatra mindig készül egy terv, hogy aznap hova megyünk vadászni. Hét közben informálódunk, merre tanyáznak a fácánok, és közös megegyezéssel eldöntjük, melyik terepre essen a választás. A csoportvezető vázolja a taktikát, és elrendeli, ki megy várásra és ki a hajtásra. A kutyás vadászok sajnos majdnem mindig hajtáson vannak, ami egy kicsit megerőltetőbb, mint a kukoricás végén várni a vadat, melyet a hajtók felzavarnak. Egyik legfontosabb tevékenységünk a vadászaton, hogy csendben közelítjük meg azt a helyet, ahol a legtöbb fácánt reméljük elejteni. A csend nagyon fontos, mert a vad reagál az emberi hangra, és úgy elfut, hogy aznap elméleti esélyünk sem lesz lőni. Fácánvadászaton általában nem szoktunk más vadra lőni, és kizárólag kakasokat ejtünk el, mert a fácántyúk tiltott listán van. A csoportvezető minden alkalommal elmondja a jelenlévőknek, hogy milyen vadra lőhetnek, például fácánkakasra, rókára, sakálra, szarkára, esetleg berepülő szajkóra.

Mivel a fácánvadászat csoportos, a legfontosabb a biztonság. Mindig hangsúlyozni szoktuk, egy vad sem ér annyit, hogy a vadásztársunk épségét kockáztassuk. Egy vadászat sem kezdődhet el anélkül, hogy a csoportvezető ezt ne hangoztassa, ez ugyanis az ő fő feladata!

Ahol sok a fácán, ott valószínűleg rókával is fogunk találkozni, tehát résen kell lennünk, a fokozott figyelem kötelező, mert a ravaszdi nem kispályás, ha kereket kell oldani. Amikor a vadászat alatt rábukkanunk egy olyan kukoricásra, amelyben sok a gaz, az ígéretesnek tűnik, ott várható valami eredmény. Szép csendben két-három vadász elmegy a kukoricás végére várásra, és beáll a kukoricásba 1-2 méterre. Erre azért van szükség, mert ha róka van a táblában, a zajongásra előre fog futni, hogy meglóghasson a puska elől. Igen ám, de a róka nem buta, mindig megáll körülnézni, van-e valami veszély a sor végén, és ha meggyőződik, hogy tiszta a levegő, csak akkor fut ki a nyílt terepre. Ezért nem jó ötlet kinn állni a parcella végén, mert ilyenkor az történik, hogy visszafordul a hajtók felé, és addig cikázik, amíg meg nem találja a rést. Simán kereket old, mi meg bosszankodhatunk, hogy miként lehettünk ilyen kocavadászok, és sajnálhatjuk az elszalasztott esélyt.

A hajtók türelmesen kivárják, hogy a váráson levők elhelyezkedjenek, és csak akkor indul a hajtás. A két szélső vadász körülbelül 20-25 méterrel előrébb tartózkodik, mert ha oldalra rebben a fácán, nekik jó eséllyel lesz lehetőségük lövést leadni. Legutoljára indul az arcvonal a kutyákkal. A jól képzett kutya nem mehet távolabb gazdajától, mint ameddig a puskája terítékre tudja hozni a vadat. Nem az a cél, hogy elzavarjuk, háborgassuk a vadat, hanem szeretnénk elejteni, az pedig legfeljebb 50 méter. Hajtás közben lehet kiabálni, zajongani, füttyögni, mert fel kell riasztani a vadat, amiben nagy segítségünkre vannak a vadászkutyák is. Ilyenkor nagyon fontos a kommunikáció is. Ha például felhangzik, vigyázz, jobbra futott két kakas!, akkor a jobb oldali vadászok fokozottan figyelnek, mert minden pillanatban felrebbenhet a madár, és úgy kilő, mint a puskagolyó.

A kezdő vadász ettől úgy megijedhet, hogy hajlamos elvéteni a lövést. A fácán igen zajos, amikor rebben, gyakran hosszas kakatolásba kezd, és a gyorsaságával igyekszik menteni az életét. Amikor azt kiáltjuk, tyúk!, akkor tudvalevő, hogy tilos a lövés. Ha sikerül a kakast lelőni, akkor kezdődik a konfliktus, ki veheti birtokba a vadat, különösen, ha többen is találatot ejtettek rajta. A szabály egyértelműen kimondja, azé, aki a halálos lövést adta le, és nem azé, aki előtte megsebezte. A nagyvadnál viszont fordított a helyzet, hiszen az veheti birtokba, aki legelőször megsebezte, és nem az, aki a halálos lövést adta le.

Különösen lázba jövünk, ha felhangzik, vigyázz, róka van a hajtásban! Engem ilyenkor nem érdekel a fácán, inkább minden porcikámmal a ravaszdira összpontosítok. Nagy az öröm, amikor róka is esik a hajtásban, mert óriási károkat tud okozni a fácánállományban.

Tudni kell a fácánról, hogy nem a földön alszik, a szakzsargon ezt úgy mondja, hogy felgallyazik a fára vagy a nagyobb bokorra. Ebből következik, ha nincs fa vagy bokor a területen, akkor nagyon nehéz megtartani a fácánt azon a terepen. Ugyanez igaz akkor is, ha nincs víz, mert a vad azon a helyen nem marad meg, útra kel, és addig meg sem áll, amíg nem talál valami tavacskát vagy kanálist. Éppen ezért ha a vadat szeretnénk megtartani a terepünkön, vízről kell gondoskodni, itatókat kell telepíteni, esetleg kutat fúrni, és nem csak szárazság idején kell rendszeresen itatni.

Ha a fácán felrebben, nem szabad azonnal lőni, meg kell várni, hogy elérje a kellő magasságot, nehogy alacsony legyen a lövés, mert azzal veszélyeztethetjük a kollégáink épségét. A fácánra leadott legszebb lövés az, ha akkor dördül el a puska, amikor a madár már jó magasan jár. Sikeres találat esetén ezt úgy mondjuk, hogy toronykakas esett.

Nos, röviden ennyit kell tudni a fácánvadászatról.