Ez már nem egyszerűen szárazság

Ez már nem egyszerűen szárazság

Micsoda szárazság van, emberemlékezet óta nem volt ilyen — mondogatják a vajdaságiak évről évre, pedig észre kellene venni, hogy tartós aszállyal küzd a térség, és ez már bizony a klímaváltozás következménye, ha tagadjuk, ha nem.

Súlyos és tartós aszály sújtja a térséget, a szárazsággal sajnos számolni kell, rendszerbeli megoldásokra van szükség, ám elsősorban a fejekben kellene rendet tenni — hangsúlyozta Farkas Flórián növénytermesztési szakember.


 

Most már csak az a kérdés, meddig bírják a kutak — tartós megoldás kell

Hosszú hetek óta várjuk az esőt, a meteorológusok időnként beharangozzák, hogy jön a bőséges csapadék, aztán alig hullik valamennyi. Pedig most már csak egy tartós, kiadós eső segíthetne.

— Az ősszel is szárazság volt, a téli csapadék sem bizonyult elegendőnek, úgyhogy jóformán folytatódik a szárazság. Az ősszel majdnem három hónapig volt extrém szárazság, bár akkor már a vége felé járt a vegetáció, takarítottuk be a termést, és ez a legtöbb növényen nem érződött annyira. A minimum csapadék, mely enyhíteni tudna a gondon, az a 10 liter.

* Mi sínyli meg a legjobban?

— Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az árpa. Az ősz is nagyon megviselte, nehezen telelt át, aztán egy kissé kezdett magához térni, ám most megint vissza van fogva. A búza esetében sokkal cifrább a helyzet, parcellafüggő a dolog, nem mindegy, hogy a föld milyen kondícióban van, mekkora a humusztartalma, mennyire van megrongálva a struktúrája, mennyi vizet tudott tárolni a tél folyamán, hogyan vannak kitáplálva a növények. A repce még jól bírja, a téli csapadékmennyiség még néhány hétig elegendő, aztán majd meglátjuk, mi lesz. A gyümölcsösökben nagy stresszt okozott a nemrég bekövetkezett fagy, a kajszibarackot elvitte, az almák közül az idared sérült a leginkább, a fóliasátrak viszont elég jól megvédték például az epret. A kinti zöldségtermesztés most indul, még földben van a java része, lehet, hogy valamelyik krumpli elfagyott. Ami a szárazságot illeti, az egyelőre nem érinti. Most már csak az a kérdés, hogy az aszály meddig fog tartani, meddig fogják kibírni a kutak. Az úgynevezett első meg második rétegek, ahonnan már sajnos nagyon kevesen lelik a vizet, valószínűleg nem bírják sokáig. A mélyebb kutakkal nem szokott probléma lenni — bár az ugye vitatható, hogy mennyire bölcs lépés onnan használni a vizet, mert végül is az az ivóvizünk. Most nagyon korán kellett kezdeni öntözni. A jövőben rendszerszintű megoldást igényel a helyzet, víztározó- és öntözőrendszert kellene kiépíteni. Itt van a Duna és a Tisza, Európa vizének majdnem a 30 százaléka átfolyik Vajdaságon, ezt ki kellene használni, ám ehhez komoly hozzáállás meg befektetés szükséges.


Szalai Attila felvételei

 

Tájékozatlan a termelő és a szakma is, a megszokás nagy úr

* Mit lehet tenni?

— Eléggé bonyolult a helyzet. Most van a búza, az árpa fejtrágyázásának az ideje, a gyomirtásé stb., viszont a megszokott, hagyományos technológiák nem adnak semmi eredményt. Nem sokat ér, ha a szilárd műtrágyafélét szétszórjuk erre a szárazságra, tiszta pénzkidobás. Csak levélen felszívódó nitrogénoldatokat van értelme használni, viszont sokkal gyorsabb a munka a műtrágyaszóróval, mintha permeteznénk, amit ráadásul egy hét múlva meg kell ismételni. Sokan ragaszkodnak a hagyományokhoz, ahhoz, hogy én mindig így csináltam…

* Nem értem én ezt, nem ez az első száraz év, lassan hozzá kellene szokni a gondolathoz.

— Többrétű a gond. A klímaváltozást illetően továbbra is vannak szkeptikusok. Az is probléma, hogy a termelő nem kellő gyorsasággal adaptálódik a változó helyzethez. Az itteni paraszt megszokta, hogy a saját megérzése meg tapasztalata szerint művelje a földet, tradicionális, konzervatív hozzáállással. A dolgok sajnos túl gyorsan peregnek, ezért a lassú alkalmazkodás nem jó. A másik baj, hogy a szakma sem tud kellőképpen válaszokat adni. Az általános társadalmi krízis mindenütt megmutatkozik valamilyen formában, abból a szempontból, hogy az emberi kapacitások eléggé vitathatóak, tudományos és szakmai szinten is… Aztán az Európai Unió is egy kicsit hozzájárul a helyzethez, mert az uniós termelő, mivel nagyon jól védett a szubvenciós rendszerrel, nem gondolkodik erről, hiszen tudja, hogy így is, úgy is megkapja a neki járó támogatást — nálunk persze ez nincsen, de mivel állandóan kísérjük az európai trendeket, itt is lecsapódik. A világ különböző részein a tudomány és a szakma is fejlődik, a klímaváltozás miatt kidolgoztak különféle technológiákat, melyek jobban alkalmazkodnak, ilyen a regeneratív mezőgazdaság, és már Magyarországon is van egy eléggé nagy termelői tömörülés, mely a talajmegújító mezőgazdaság híve. Aztán itt van még a permakultúrás hozzáállás. Ezek nálunk teljesen ismeretlen fogalmak, nemcsak termelői körökben, hanem a szakmában is. Például továbbra is ragaszkodunk a szántáshoz mint alap-talajműveléshez, viszont ez az egyik fő generátora a klímaváltozásnak, másrészt a talajdegradációs folyamatoknak is egy nagyon fontos eleme. Európában most ott tartunk, hogy 17-szer gyorsabban degradáljuk a talajt, mint ahogyan a természet újat termel. A szántást mellőzni kellene, ahol lehet, például kukorica, búza, cukorrépa esetében nyugodtan hanyagolni lehetne. A zöldségtermesztésben már nem olyan egyszerű a dolog, az intenzív technológiák apró morzsás struktúrát igényelnek, például a bakhátas termelés a sárgarépánál, és ezt egyszerűen nem tudjuk kihagyni. Mi még ott tartunk, hogy ha egy egyetemi tanárt egy termelő megkérdez, szántson-e, vagy ne, akkor azt a választ kapja, hogy esetleg egy-két évig ki lehet hagyni, viszont minden harmadik-negyedik évben fel kell szántani. De ha egyszer felszántjuk, lenullázzuk az effektusokat, melyeket előtte elértünk! Át kellene térni a konzervációs rendszerekre, ami annyit tesz, hogy nem forgatjuk többet a megmunkált réteget, hanem csak lazítjuk, szellőztetjük. Ez volna az első lépés. A regeneratív hozzáállásról meg ne is beszéljek, az egyelőre túl magas nálunk! De a szükség, a termelési körülmények előbb-utóbb egyszerűen rá fognak kényszeríteni bennünket. No meg a piaci körülmények. A közeljövőben ugyanis tartósan alacsony lesz a búza ára, mert Dél-Amerikában, Amerikában már régen áttértek a megmunkálás nélküli technológiára, és most tömegesen az ukránok meg az oroszok is, növelték a termésszintet, olcsóbban tudják előállítani a búzát. Egy orosz termelő 40 liter naftával megoldja az 1 hektárt, mi meg 80 alatt nem tudjuk! A szakmának kellene felpörgetnie a váltást, viszont a tudást illetően legalább ötven év a lemaradásunk. Én magán-szaktanácsadóként nem tudok labdába rúgni, tömeges változást generálni. Az én termelői körömben a legjobb esetben a konzervációs rendszerekre térnek át az emberek, vagyis nem szántanak, de alig tíz ilyen termelő van. Egyszerűen azért, mert ha valaki belelendül is, akkor jön a szomszéd, az apa, az öregapa, hogy hát hogy néz ki most a parcella, ilyen sose nem volt, a legrosszabb a határban, szóval nagy a nyomás, és végül feladja. Viszont a gond súlyos, mivel szárazság van, és a talajt, ha nyitjuk is, az maximum 5 cm, hiszen nincsenek megfelelő felszerelések, a vetés-előkészítők 5-10 cm-re nyitják a földet, cserébe elég jól szárítják, a tárcsákról nem is szólva. Az ideális eszköz a küllős kapa lenne, de az meg alig van itthon… Alkalmazkodni kellene ehhez az extrém helyzethez, mely igazából már nem is az, mert ez lett a megszokott. A mi földjeink ezekben a konzervációs rendszerekben kb. 2-2,5 hónapig megtartják a téli csapadékot, vagyis június végéig. A regenerációs rendszerekben plusz még egy egész hónapig, a szántásos rendszerekben viszont legfeljebb május végéig. Minden nyitás minimum 8-10 liter vízzel kevesebbet eredményez. Ezt kellene tudatosítani.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ez már nem egyszerűen szárazság
Riport
Ez már nem egyszerűen szárazság
Riport
Facebook

Támogatóink