home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ez már a Mátrix?
(-)
2013.11.06.
LXVIII. évf. 45. szám
Ez már a Mátrix?

Egyre feszültebb a német—amerikai viszony a lehallgatási botrány miatt:
Az amerikai lehallgatási botrány volt a múlt héten a világ politikai eseményeinek a középpontjában. A németek egyre inkább kezdenek feldühödni az USA-ra, miután egyre több közvetlen bizonyíték is van arra, hogy az Egyesült Államok több mint egy évtizede megfigyeli első számú európai szövetségesét. Az is kiderült, hogy az USA szinte a teljes Európát lehallgatta, sőt még magát a pápát is. Belgrádban és Budapesten is van aktív, működő lehallgatóközpont. A Guardian pedig arról cikkezett, hogy e téren a németek Janus-arcú kommunikációt folytatnak, s ők sem jobbak, mert nekik is megvan a saját kiépített rendszerük.

Terebélyesedik a német lehallgatási botrány — Snowden Németországba megy?

Németország, azaz az Egyesült Államok legfontosabb európai szövetségese csak kis hal az amerikai hírszerzés hálójában — írta a New York Times. „Óriási folyamatról van szó, ezer és ezer egyedi megfigyelési célponttal” — mondta James R. Clapper, az amerikai hírszerzés feje a kongresszusi meghallgatásán, kedden. Az NSA 2002-ben kezdte lehallgatni Merkel magántelefonját, amikor még egyáltalán nem lehettek biztosak benne, hogy az egyre népszerűbb politikus kancellár lesz. Az nem ismeretes, hogy pontosan mit tudott meg a titkosszolgálat Merkel hívásaiból, de senki még csak meg sem próbálta tagadni, hogy megfigyelték. Clapper elmondta: az NSA azért hallgat le külföldi vezetőket, hogy „kiderüljön, amit mondanak, az megegyezik-e azzal, ami valójában történik.” Időközben Edward Snowden a német kormánynak  nyílt levelet írt, és azt Hans-Christian Ströbele parlamenti képviselő vitte el Oroszországból Berlinbe, miután személyesen tárgyaltak. Arról beszéltek, hogy Snowden tanúskodna-e a német Bundestagnak, amely az amerikai lehallgatási botrány részleteit vizsgálja — írta a múlt héten a Guardian. Mióta kiderült, hogy Angela Merkel mobiltelefonját is lehallgatta az NSA, a németek egyre dühösebbek az amerikaiakra. A Guardian szerint ezek után nagyobb a valószínűsége, hogy Németország politikai menedékjogot ad Snowdennek. Júniusban azzal az ürüggyel utasították el a kérelmét, hogy azt csak az országon belül lehet benyújtani. Ez a probléma megoldódna, ha Snowden Németországba menne. Parlamenti tanúként ráadásul törvényi védelmet kapna, és anyagilag is támogatnák. (Index)

Visszavont feljelentés

Visszavonja a Székelyek nagy menetelésének szervezői ellen múlt kedden benyújtott büntetőjogi feljelentését Bogdan Diaconu román parlamenti képviselő. A szociáldemokrata politikus erre azután szánta el magát, hogy „megfigyelte”: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „letett arról”, hogy az autonómia-törvénytervezetet a parlament elé terjessze. Máté András Levente cáfolta, hogy az RMDSZ letett volna korábban bejelentett szándékáról, ugyanakkor megerősítette, hogy a szövetség hamarosan véglegesíti és a bukaresti parlament elé terjeszti a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetét. Két héttel ezelőtt a Székelyföldön 53 kilométeres menetoszloppal tiltakoztak a román közigazgatás átszervezése ellen és Székelyföld autonómiája mellett. A Brassót Bákóval összekötő főúton száz—százötvenezer ember alkotott egybefüggő menetoszlopot. Budapesten a román nagykövetség előtt tüntetett több ezer ember. (MTI/Index)

A pápát is lehallgatták

A volt pápát és az utódját, Ferenc pápát megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat — írta a múlt héten a Panorama olasz politikai napilap. A lap szerint az Olaszországban 2012 de-
cembere és 2013 januárja között lehallgatott több mint 46 millió telefonhívás között voltak azok is, amelyek a Vatikánból indultak vagy oda érkeztek. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) figyelte a Rómában levő pápai intézményekben megforduló bíborosokat is. A vatikáni hívásokat az NSA négy kategóriába (vezetői szándék, külpolitika, pénzügy, emberi jogok) osztályozta. A lehallgatási központ állítólag az Egyesült Államok római nagykövetségén volt. A Panorama úgy tudja, az NSA 2005-től lehallgatta Jorge Mario Bergogliót, Buenos Aires érsekét is, aki az abban az évben tartott pápaválasztó konklávén Joseph Ratzinger után a második legtöbb szavazatot kapott pápajelölt volt. Az NSA cáfolta, hogy lehallgatta a Vatikánt. Vanee Vines, az ügynökség szóvivője közölte, hogy az NSA nem vette célba a Vatikánt, és a Panoramában megjelent ezzel kapcsolatos állítások nem felelnek meg a valóságnak. (MTI/Index)

Belgrádban és Budapesten is van NSA-lehallgatóközpont

Az NSA és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elektronikus lehallgatásra szakosodott közös egysége, a Special Collection Service (SCS) lehallgató-átjátszó központjainak térképét és a többi anyagot a kiszivárogtató portál Edward Snowdentől, az NSA volt szerződéses alkalmazottjától származó információk alapján tette közzé Twitter-oldalán. A térképen ezen belül is árnyalt szerkezetet rajzoltak fel. Piros színnel jelölik azokat a helyeket, amelyeken „aktív megfigyelés” folyik — három város tartozik ide, közöttük van Belgrád is. A zöld színnel jelölt városokban (összesen kettőben) műszaki eszközökkel (helyszínen lévő emberek nélkül) folyik a megfigyelés. A szürke szín az „alvó központ”-ot jelöli, ilyenből három van feltüntetve. A fennmaradó hetvennégy városban, köztük Moszkvában, Párizsban, Berlinben, Rómában, Madridban, Havannában, Brazíliavárosban, Sanghajban, Kuvaitban, Bagdadban, Mexikóvárosban, Tbilisziben, Kijevben, Kínában (ott négy ilyen város is van), Hongkongban és Budapesten „kihelyezett személyzet” (staffed location) működik a bemutatott képanyag szerint. (MTI)

A németek is kémkednek?

A mérvadó angol napilap, a Guardian viszont arról cikkezett a múlt héten, hogy nemcsak az amerikaiak fejlesztették tökélyre a megfigyelést és a lehallgatást, hanem hasonló módszerekkel élnek az európai államok is. A brit napilap szerint Németország, Franciaország, Spanyolország és Svédország titkosszolgálatai Nagy-Britanniával együttműködve az elmúlt öt évben az USA-hoz hasonló rendszert építettek ki. Az AFP hírügynökség mindezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy ha ez a hír igaznak bizonyul, akkor az igen kellemetlen helyzetbe  hozhatja elsősorban a németeket, akik az utóbbi napokban hangosan tiltakoznak az amerikai eljárás miatt. (Guardian, AFP)

Az Anonymous Ukrajnában csapott le

Az Anonymous nemzetközi hackercsoport ukrajnai tagjai feltörték kedden az ukrán külügyminisztérium elektronikus postáját, és állításuk szerint számos olyan bizalmas információhoz jutottak, amelyet Kijev hosszú éveken át igyekezett titokban tartani. Az Anonymous ukrán tagozata videoüzenetet is közzétett az interneten. A hackerek ebben bejelentik, hogy megkezdték a Függetlenség nevű hadműveletet. Kinyilvánítják, hogy ellenzik Ukrajna európai integrációját. Véleményük szerint Ukrajnának Európától és Oroszországtól is függetlennek kell maradnia, és a saját útját kell járnia. „Az ukránok tisztában vannak azzal, hogy az Európai Unióval való társulási megállapodás novemberi aláírása hamar az ukrán gazdaság összeomlásához vezet” — áll az üzenetben. A hackerek kilátásba helyezték, hogy tiltakozásuk jeléül megtámadják azokat a webes forrásokat, amelyek szerintük „fenyegetik Ukrajna szabadságát és függetlenségét”. (MTI)

Albániában semmisíthetik meg a szír vegyi fegyvereket

Leszerelési és fegyverszakértők azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy Albániában semmisítik meg a szíriai vegyi fegyvereket — írta csütörtökön egy tömegpusztító fegyverekkel és biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó amerikai internetes szaklap.

A Global Security Newswire szakértők véleményére támaszkodva latolgatja azt, hogy mely országban fogják megsemmisíteni a Szíriában összegyűjtött, csaknem ezer tonna szarint és mustárgázt. Amerikai szakértők egyre valószínűbbnek tartják, hogy — miután Norvégia a múlt héten elutasította — Albánia vállalja majd el ezt a feladatot — írja a szakkiadvány.

Paul Walker, a genfi székhelyű Nemzetközi Zöld Kereszt (GCI) elnevezésű környezetvédelmi szervezet igazgatója felhívja a figyelmet arra, hogy Washington a szövetséges nyugati országok „többségét, ha nem mindegyikét” felkérte arra, hogy vállalja el a vegyi fegyverek egy részének a megsemmisítését. Amerikai kormányilletékesekkel folytatott tárgyalásaiból Walker azt szűrte le, hogy elsősorban Albánia, Belgium és Franciaország jöhet szóba befogadó országként, más szakértők viszont Albániát és Belgiumot tartják a legvalószínűbb „jelölt”-nek erre a feladatra. Belgiumnak több évtizedre visszanyúló tapasztalata van a mérgező anyagok összegyűjtésében és megsemmisítésében, viszont Albánia mutat a legnagyobb ,,lelkesedést” a szíriai vegyi fegyverek feldolgozása iránt. Richard Butler, az iraki tömegpusztító fegyverek leszereléséért felelős ENSZ-bizottság korábbi elnöke felhívja a figyelmet arra, hogy Albánia volt az első ország, amely megsemmisítette vegyi fegyvereit: még 2007-ben német berendezésekkel és svájci műszaki segítséggel hat hónap leforgása alatt több mint 16 tonna mustárgáztól és más mérgező anyagtól szabadult meg. (MTI)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..