Ez életünk értelme
Molnár Krekity Olga
2013.08.14.
LXVIII. évf. 33. szám
Ez életünk értelme

Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke augusztus 2-án, a Kishegyesen megtartott I. Délvidéki Családkongresszus megnyitóünnepségén ismertette a népesedési akciótervet:

— Július 31-én az MNT 35. rendes ülésén tárgyalta meg és fogadta el egyhangúlag a népesedési akciótervet. Ebben a dokumentumban nem akármilyen célokat tűztünk ki magunk elé. Arra tettünk fogadalmat, hogy lelassítjuk, jó esetben megállítjuk a népességfogyást, mely 1980 óta jellemzi a vajdasági magyar közösséget. Hogy lehetetlen?! Az elmúlt három évben az autonómiatestületünk az elfogadott stratégiai dokumentumok alapján máris olyan célokat ért el, amelyekre évtizedeken át sokan azt mondták, lehetetlen. Növekedett közösségünknek a képzettségi szintje: 30 százalékkal több egyetemistánk van, és a magyar középiskolás gyerekeknek a 80 százaléka iratkozik be immár valamilyen középfokú szakiskolára. Így értük el azt, hogy a szórványban az elmúlt években 20 százalékkal csökkent azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem magyar iskolákba járnak. Erre is azt mondták előtte, lehetetlen. Egyvalami lehetetlen: változást akarni, de nem dolgozni rajta.

Ez a probléma nem hungarikum
— Még mielőtt a stratégiai dokumentum tartalmáról szólnék, elmondom azt is, hogy milyen belső feszültséget keltő dilemmák között őrlődtem, míg eljutottam az elhatározásig, hogy igenis leteszünk az asztalra egy ilyen stratégiát. Két csoportba sorolhatnám ezeket az érveket. Az első csoportba azok a figyelmeztető jelek tartoznak, amelyekkel oly sok közéleti ember, választott képviselő, politikus találkozott azokban az országokban, azoknál a nemzeteknél, amelyek már évtizedek óta szembesülnek ezekkel a problémákkal. Ez a probléma ugyanis nem hungarikum. Ez európai mértékű: esik szét a hagyományos családmodell, későbbre tolódik ki a gyermekvállalás ideje, nem házasodnak az emberek, valamint a fiatalok hihetetlen mértékben átvették a fogyasztói társadalom normáit. A legfejlettebb európai ország, Németország szembesül legfájdalmasabban ezzel a nehézséggel. Németországban van a legtöbb egyszemélyes háztartás, ott él a legtöbb magányos ember. Szóval, hangsúlyozom, nem hungarikumról van szó, s éppen ezért nagyon sok embernek tört bele a bicskája, aki hadat üzent ennek a problémának. Ezen okulva a többi politikus pedig homokba dugja a fejét, meghátrál. Azokat a problémákat próbálja megoldani inkább, amelyek a holnappal foglalkoznak, azok felett pedig elnéz, amelyek az egész nemzet létét kérdőjelezik meg. Ez kényes kérdés, megoldásában nem is lehet gyors eredményeket elérni. Egy egész mandátum is általában csak arra elég, hogy lehelyezzük bizonyos folyamatoknak az alapjait, aztán jön egy újabb kormány, és mindezt tönkreteszi. Ennek ellenére én mégis azt mondtam, akár így, akár úgy, akár betörik a fejünket, akár nem, megküzdünk a problémával. Miért? Nem lehet tovább halogatni, nem lehet tovább meghátrálni, eljutottunk a szakadék szélére, még egy fél lépés, és az egész közösségünk a mélybe zuhan. Akkor aztán ez a 250 ezer főt számláló, még ma is politikailag releváns közösség, melynek fejlett intézményrendszere van, a társadalom szélére sodródik, falvaink és városaink gazdasági szempontból élhetetlenné válnak. Hát ezért gondoltam azt, hogy tovább halogatni a cselekedetet bűn. És én nem kívánok cinkos vagy bűnrészes lenni, akkor sem, ha betörik a fejem.

Hogyan belebújni mások bőrébe?
— A másik oka annak, hogy nehezen jutottam elhatározásra, az nagyon személyes. Stabil családban élő, négygyermekes apaként azt mondhatnám, nem tudom megérteni azt a problémát, amely miatt ez a jelenlegi helyzet, ez a fogyás kialakult. Hiszen ahhoz, hogy megoldjunk egy nehézséget, definiálni kell annak gyökerét. Meg kell vizsgálni, hogy azok, a reprodukciós korban levő emberek, akik most kellene hogy házasodjanak, családot alapítsanak, akiknek most kellene vállalniuk az első, a második, a harmadik gyermeket, miért nem teszik. Hihetetlenül nehéz egy olyan embernek definiálni az okokat, aki nem érti őket. 25 éves voltam, amikor eljegyeztem a feleségemet, és én tudtam, hogy nekünk legalább három, de valószínű, hogy négy vagy öt gyerekünk is lesz, mert így szeretnénk. Ez a normális, ez a szép. Ez az értelme annak, hogy házasodunk. Nekem hihetetlenül nehéz akár a kortársaimnak, akár a nálamnál fiatalabb embereknek a bőrébe belebújni és választ keresni a következő kérdésekre: Miért él ő így? Mi az, amitől fél? Mi az, ami a családalapításnál jobb? Mi az, ami annál értékesebb?
Megpróbáltuk megtalálni a válaszokat. Az összegyűlt óriási szakmai tapasztalatra építkezve, áttanulmányozva az elvetélt és kudarcra ítélt próbálkozásoknak az okait, azt gondolom, hogy sikerült egy olyan dokumentumot elkészíteni, amely magába foglalja a siker csíráját. Talán sikerült azonosítani a kiváltó okokat. Sikerült a kórnak a bacilusát elkülöníteni. Felismerni azt a démont, amely a jövőnket veszélyezteti. Ám akármennyire is precíz egy stratégia, igazából annyit ér az egész, amennyit sikerül a valós életben megvalósítani belőle. Nagyon fontos, hogy valóban szakmai ismeretek alapján készüljön a stratégia, és alkalmat és esélyt nyújtson a címzetteknek: ha megteszik, ami a dolguk, akkor a pozitív változás is bekövetkezik.

Három csapásvonalon indultunk el
— Az első csapásvonal: a problémakört tematizálni kell. Ahhoz, hogy változzanak a dolgok, nagyon fontos, hogy minél szélesebb körben tudomást szerezzenek az emberek az adott problémáról. A tematizálás során a valós bajforrásokat kell megneveznünk, és nem szabad mellébeszélnünk. Ilyen mellébeszélés pl. az, mely szerint fogyásunk fő forrása az elvándorlás. A tudományos felmérések bebizonyították, hogy ez nem igaz. Az emberek azt hiszik, azért vagyunk 100 ezer fővel kevesebben, mint amennyien 1989-ben vagy 1990-ben voltunk, mert elmentek innen az emberek. Miközben az elvándorlás a fogyásnak mindössze a 20-25 százalékát eredményezte. A további fogyatkozást — egy nagyon vékony rétegén kívül, ami az asszimilációhoz kötődik — az okozta, hogy csökkent a gyermekvállalási kedv. Ha önmagában ezt a tényt közöljük, és ezzel szembesítjük az embereket, akkor tudunk összekapaszkodni, akkor tudunk megoldást találni. Ne hitegessük magunkat! Lehet, hogy könnyebb becsapni magunkat, mint szembenézni a nehézséggel.
Az érem másik oldala… Majd ha gazdagok leszünk, több munkahely lesz stb., akkor több gyermek születik. Hazugság. Tanulmányok bizonyítják, nem ott van népszaporulat, ahol a legnagyobb a foglalkoztatottság. Az anyagi jólét előtérbe helyezése az oka annak, hogy az emberek félnek több gyermeket vállalni. A család helyett az emberek inkább a szingliséget választják.
Generálni fogunk egy olyan társadalmi párbeszédet, olyan médiakampányt a vajdasági magyarság körében, amely tematizálja ezt a problémát, elmondja a megoldási lehetőségeket, azokat az értékeket, amelyeket mi közösen vallunk, s amelyeket próbálunk meggyökereztetni.

Tiszteletet a többgyermekes anyáknak
— A második csapásvonal: le kell fújni az értékekről a vastag porréteget. A legkülönfélébb intézkedésekkel szeretnénk megnövelni az anyaságnak, a családnak, a házasságnak, a nagycsaládnak a társadalmi elismerését. Azt szeretnénk, ha egy többgyermekes édesanya a társadalomban megkapná a kellő megbecsülést az önkormányzattól, az államtól, a politikusoktól, a vállalatoktól, a médiától, és a társadalmi ranglétrának arra a fokára kerülne, amelyet megérdemel. Hiszen kik vannak most a társadalmi ranglétra legfelső fokán? Gyanús eredetű vagyonnal rendelkező üzletemberek zabolázatlan gyermekei, a folkdívák, szilikon ajkú celebek. Ők vannak az ideálok között, és ők kapják meg a társadalmi megbecsülést. Hol vannak a többgyermekes édesanyák? Hol van ma pl. egy egyetemet végzett négy- vagy ötgyermekes családanya a társadalmi ranglétrán? Még a saját rokonságában is ferde szemmel néznek rá: Lányom, elment az eszed? Olyan felelőtlen vagy! Hát kinek szülöd ezeket a gyerekeket? Nekem, a nagymamának? Hát nekem ne szüljed! Hogy fogtok megélni? Tudod te, mennyibe kerül egy gyerek felnevelése? És mit kap a szélesebb környezettől? Azt mondják róla, hogy egy kicsit hibbant. Valami szektás lehet vagy becsavarodott. Nem tudnak védekezni... Nos, ezen szeretnénk változtatni. Hogy ezek az anyák a bátorságukért ne ebben a bánásmódban részesüljenek, hanem főhajtást, elismerést kapjanak. A szimbolikus, apró gesztusoktól kezdve az anyagi elismerésekig. Ez most nincs, meg kell teremteni.
A másik intézkedési csomagot ugyancsak az összehasonlítási tanulmányok szülték meg: megpróbáljuk a többgyermekes édesanyáknak a munkaerő-piaci diszkriminációját megszüntetni. Az állami és a versenyszektor egyaránt úgy működik, hogy abban a többgyermekes édesanyák csak hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Nemcsak hogy nincsenek családbarát munkahelyek, hanem közvetlenül vagy közvetetten a gyermekeket vállaló édesanyákat megzsarolják (elvesztik munkahelyüket, lefokozzák őket, kevesebb fizetést kapnak stb.). Azokban az országokban, amelyekben ezen a hozzáálláson nem tudtak változtatni, ott nem változott a helyzet a szociális segélyek ellenére sem. Azokban az államokban — Írország, Franciaország —, ahol léteznek részmunkaidős foglalkoztatások, távmunkák, ott az európai fehér ember körében is elindult a népesedés. Vannak tehát már jó példák, melyeket a saját erőnkhöz képest nálunk is meg kell honosítani.
Van, amit önerőnkből is megtehetünk. Az MNT-nek vannak hivatalai, vannak alapítványai, intézményei, amelyekben első lépésként munkahelyeket nyithatunk olyan 3-4 gyermekes családanyák számára, akik vállalnák, hogy részmunkaidőben dolgozzanak, és ezért teljes fizetést kapnának. Megpróbáljuk utána az önkormányzatokat és a magánszektort is rávenni arra, hogy kövessék a példánkat. Ez lenne a harmadik csapásvonal.
Körülbelül ezeket a célokat és intézkedéseket foglalja magába a vajdasági népesedési stratégia. Ahhoz, hogy sikerrel járjon, partnerségben kell gondolkodnunk. Elsősorban a vezető magyar politikai párttal, a VMSZ-szel kell együttműködnünk, a magyarlakta önkormányzatokkal, a civil szférával és az egyházzal. Ami végeredményben már megtörtént, hiszen ezek bevonásával készült el a stratégia.
Van egy szép magyar mondás: egy gyereket az apának, egyet az anyának, kettőt a nemzetnek, hazának… Jól hangzik, de meggyőződésem, hogy ezek másodlagos gondolatok. Elsősorban önmagunkért vállalunk több gyermeket, mert úgy érezzük, hogy ez az életünk értelme.

Lejegyezte:
MOLNÁR KREKITY Olga

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..