home 2025. január 30., Gerda napja
Online előfizetés
Esőcseppek és díjazottak
Talpai Lóránt
2024.09.18.
LXXIX.. évf. 38. szám
Esőcseppek és díjazottak

Városnapot ünnepelt Topolya. Ahogyan ilyenkor megszokott, egész héten át tartó rendezvénysorozat zajlik a közép-bácskai kisvárosban. A település polgárai kiállításokon, borkóstolón, koncerteken, művelődési és sporteseményeken, valamint családi és gyermekprogramokon vehettek részt. Ezúttal nem volt EXPO, és az esőzés is átalakította egy kissé a terveket. 

Az ünnepségsorozat a Topolyai Helyi Közösség Tanácsának ünnepi ülésével kezdődött, majd a Topolyai Művésztelep kiállításával és a községi képviselő-testület díszülésével folytatódott. Mint minden évben, ezúttal is elismerésben részesítették azokat a polgárokat, illetve intézményeket, szervezeteket, akik/amelyek az utóbbi évtizedekben a község hírnevét öregbítették.


Díjazottak

Az egybegyűlteket Saša Srdić, a községi képviselő-testület elnöke és Szatmári Adrián, Topolya polgármestere köszöntötte. Ezután pedig filmfelvételeket tekinthettek meg a jelenlévők a község fejlődéséről, valamint az elmúlt esztendőben történt eseményekről.

— Ez a nap nem csupán városunk és községünk múltjára és jelenére emlékeztet, hanem a jövőbe vetett hitünket is megerősíti. Együtt, közösen dolgozva továbbra is egy szebb, élhetőbb Topolyát építünk, ahol mindenki megtalálhatja helyét és boldogulását. Ez az ünnep különösen fontos számomra, hiszen másodszor választottak meg polgármesternek. Még egyszer köszönöm a polgárok bizalmát. Ígérem, hogy továbbra is teljes odaadással fogom szolgálni városunkat — mondta köszöntőjében Szatmári Adrián polgármester.

Az idei évben Pro Urbe díjat érdemelt ki a Topolyai Alapfokú Zeneiskola — az elismerést Tóth Diósi Arabella igazgató vette át —, valamint dr. Dobrila Cvetićanin Plavšić szakorvos.

A Topolyai Alapfokú Zeneiskolát 1966-ban alapították, mely akkor egy patinás, több mint százéves épületben kapott helyet. Megalakulása óta az intézmény nagy változásokon ment át, mind az épület, mind az oktatás tekintetében. A kezdeti három hangszer, a zongora, a harmonika és a hegedű mellett ma már csellón, klarinéton, szaxofonon, fuvolán, gitáron, ütőhangszeren is tanulhatnak a gyerekek. Az intézmény a környező falvakban élő fiatalok zenei nevelésére is lehetőséget nyújt.

Topolya község plakettjében részesült a Bajsai Önkéntes Tűzoltó Testület, a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, az Alexandra Lovas Egyesület, valamint a topolyai Caritas. Polgármesteri köszönőlevelet kapott Petkov Ferenc és Miloš Petromarkov a vendéglátás terén végzett munkájáért. Siska Béla a mezőgazdasági tevékenységéért, Ljubo Rac a ruszin kulturális örökség és nyelv megőrzéséért, Petar Tadić pedig a sport népszerűsítéséért.


Gyermekkavalkád

A Topolyai Művésztelep kiállítása

Topolya Község Múzeumában a művésztelep kiállításának megnyitóját láthatták az érdeklődők. Az egybegyűlteket Radaković Marina, az intézmény igazgatónője köszöntötte. A megnyitón jelen volt Szatmári Adrián, dr. Crnkovity Gábor, a Magyar Nemzeti Tanács oktatási ügyekkel megbízott tagja, valamint Topolya testvérvárosa, Gyergyószentmiklós küldöttsége.

A kortárs művészeti kiállítás címe Vákuum-Antivákuum, mellyel a topolyai múzeum is csatlakozott azon manifesztációkhoz, amelyeket a Topolyai Napok keretében rendeztek meg — mondta az igazgatónő, és felkérte Klájó Adrián képzőművészt, a művésztelep vezetőjét, hogy nyissa meg a kiállítást.

— A 2024. évi, sorrendben 71. Topolyai Művésztelep fő témája a vákuum/antivákuum, mely szűkebb és tágabb értelemben vett térségünk kulturális légáramlatait, de vele párhuzamban a globális szintű polikrízis jelenségeit veszi górcső alá. Ok-okozati összefüggésben az idei művésztelepi gyakorlat a tradíció kitaposott, ám poros útjairól letérve kísérleti vadvizekre terelődik. A nyári találkozó elmúltával annak hatása továbbra is érzékelhető. Az új művek születése folyamatos, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a művésztelep működik, hajtóereje a közösségi szellem — foglalták össze a szervezők a művésztalálkozó eredményeként született kiállítás lényegét.

A kedvezőtlen időjárás következményei

A díjak, elismerések átadása mellett, ahogyan az az utóbbi években megszokott volt, számos kisebb-nagyobb rendezvény és esemény zajlott a Topolyai Napok részeként.

Mintegy 200-an vettek részt a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár keretében működő Coder Club nyílt napján, a Programozók Éjszakáján. A jelenlévők mikroelektronikai eszközökkel, robotikával és a 3D nyomtatással ismerkedhettek. Volt Fitnesznap, és harmadik alkalommal hirdették meg a Gyermekkavalkádot, melyen 19 csoport mintegy 400 tagja mutatta be az elkészített koreográfiákat.

  

A gasztronómia szerelmesei különféle ajvárokat kóstolhattak, majd az idei méztermést próbálhatták ki a mézvásáron, esténként pedig a hideg ellenére is működő Borutcában ízlelhették meg a vörös-, illetve a fehérborokat.

A Capriolo családi kerékpártúra ezúttal elmaradt, de a sport és rekreáció iránt érdeklődőknek is várniuk kell, hogy megtekinthessék a XIX. Nemzetközi Strongmanverseny küzdelmeit, mivel a versenyt az eső miatt elhalasztották.

Sokan voltak kíváncsiak a Neoton Família fellépésére is, de a zord időjárás félbeszakította a koncertet.

Az ünnepi hét szentmisével és hangversennyel ért véget a Sarlós Boldogasszony-templomban.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..