Nosztalgiázunk… Beszélgetünk a lakodalmi szokásokról, a lányok, legények helytállásáról, násznagyokról, a jó zenészekről, és minden előjön, amiről sokat lehet mesélni.

* Hogyan kezdődött a vőfénység az életében?

— Tizenhat-tizenhét éves koromban téli estéken, a dohány csomózása idején, kaptam egy irkát (füzetet), Keresztúri Piroska unokatestvére hozta. Benne voltak a vőfényszövegek meg a nóták szövegei. Nekem ez annyira megtetszett, olvastam, tanultam, és igen gyorsan megtanultam. Úgy érzem, hogy azt a tehetséget, rátermettséget az élettől kaptam, hogy mint vőfény a maximumot hozzam ki magamból. Fiatal létemre próbáltak kibillenteni, beszólni vagy megzavarni, én azonban nem hagytam magam. Előbb visszaszóltam, aztán folytattam a vőfény szövegét.

Lele János napjainkban

* A szülei is támogatták ebben?

— Hát persze, látták a tehetséget bennem, aztán ahogy teltek az évek, és egyre több felkérés jött, mindig egyeztek velem. Parasztcsalád voltunk, ha későn jöttem haza a lakodalomból, kialhattam magam. Aztán kimentem azért kapáláskor a határba, habár olyan is történt, hogy nem a soromban, hanem egy idő után már hat sorral arrább jártam. Akkor rám szóltak: Jancsi, hol kapálsz? No, ez az álmatlanság eredménye volt.

* Meséljen a vőfénységről, ha van még mit!

— Hogyne volna! Az első vőfényi munkám Szekula Józsi barátomnál volt. Az idősebbek ismerték Szekula (Szappan) Pali bácsit, és az ő fia nősült. Szekula Marci bácsinak szép lova volt, befogott, és mentünk ki a falu végére a Jáger Nusi menyasszonyt kikérni. A fővőfény fölakadt, ezért én előreléptem, és elmondtam a szöveget. Nem volt bennem félelem, gátlás, minden szépen lezajlott. Sokan voltunk a faluban, akkoriban több ezren éltek itt. Sok nagylány, legény volt, de szép élet volt abban a világban. A második vőfénykedésem Csipött komám lakodalmában volt. Biacsi Sanyi már bevonulása előtt megmondta, ha leszerel, nősül, és én leszek a fővőfénye. Hát így is lett. A lakodalomba a fővőfény irányított. Sorban álltak utánam a vőfények, nyoszolyúlányok, és azt kellett csinálni, amit én mondtam. Ahogy beköszöntöttem a levest, az utánam állókat utasítottam, hova kell rakni a levesestálakat, és odafigyeltek rám. Ha nem volt fegyelem, azt mondtam: le a kötőt, és mehetsz haza! Általában a vőlegényes házhoz hívtak, ott több volt a szövegelés, a munka. Délelőtt 11 órára kellett menni, aztán indultunk a násznagyért, majd a fehérnásznagyért, és gyalog, kettesével, zenekísérettel, mulatozva mentünk. Abban az időben nemcsak szombaton voltak lakodalmak, hanem szerdán is. 

Elgondolkodik az öreg vőfény, sóhajt egy nagyot, de mosolyog most is, és tudom, sok mindent el akar még mondani.

— A későbbiek folyamán négy, majd hat páran is voltunk. Az én lakodalmamban meg úgy történt, hogy én kértem ki a menyasszonyomat. A fővőfény izgalmában megakadt, én előrelépve, a szöveghez hozzáadtam: ha már eddig eljutottunk, nem hagyjuk itt a menyasszonyt! A nősülésem után úgy fogadtam el a vőfénységet, hogy egyedül voltam, de azért nem maradtak el a további felkérések. Hű, de sok áthúzás, kibabrálás történt a legények, barátok között. Olyanokat csináltak egymás között, amit el se lehet mesélni. No, de ezek után nem volt tartós harag, minden barátság ment tovább. Több zenekar is volt itt a faluban, Gubi Matyi bácsi, Zsarkó zenekar, Limbusz stb. Olyan lakodalomban is voltam, ahol télvíz idején négy ló húzta a kocsit, és a zenészeket Tóbáról Kisoroszra vitték. Olyan kellemetlen dolog is történt, hogy a fúvósok szája széle már vérzett a vigadalom vége felé, na de a jó zenész mindezt eltűrte, meg tüdővel is bírta.

* A lakodalmi hívogatások hogy zajlottak le?

— Az bizony nem volt egyszerű, de élveztük. Itt helyben gyalog mentünk, de a vidéki falvakba kocsival vagy fiákeron utaztunk. Ez hosszabb ideig eltartott, de megvolt a maga szépsége ennek is. Abban az időben csak személyes hívogatások voltak.

Fiatalok a ’60-as évek elején

* Még valami érdekesség, melyet el szeretne mondani?

— Van bizony! Mentünk Cigány Sándornak a menyasszonyáért Szerbcsernyére, három kocsival. Nagy, sátras lakodalom volt a menyasszonyos háznál. Előre kikötötték, hogy szépen kérjük ki a menyasszonyt, különben nem adják. A bakterházhoz érve észrevettük, hiányzik a nagybőgős. Na, hova lett, hát itt volt velünk. Visszamentünk, és fölsegítettük, mert felöntött a garatra, és leesett a kocsiról. De aztán minden ment a rendje-módján, és hoztuk Sándornak Ankát. Meghívtak Kisoroszra is, és ma is jól emlékszem, hogy lóháton mentem, akkora sártenger volt, de odaértem, mire kellett. Megtakarítkoztam, vittem az ünneplőruhámat, és aztán tettem a dolgom. Olyan násznaggyal is volt „párbaj”, aki az atyaúristennek tartotta magát, hiszen az egyik fővendég volt a lakodalomban. Itt történt, hogy találós kérdéseket kapott, és vagy tudott válaszolni, vagy nem. A menyasszonycipőt kellett kiváltani, mert ellopták, és amikor megtalálták, alkudni kellett, és bizony a pikáns beszédből is volt elég. Egyszer eljött hozzám a megboldogult orvosunk, dr. Gyermán, és azt mondta, nősülni fog, és szeretné, ha én lennék a vőfénye. Nagyon jó lakodalom volt. Amikor bejelentettem, hogy a menyasszonyból menyecske lett, intettem az új asszonynak, bejött, és velem kezdte a menyecsketáncot. Nagyon szeretett táncolni, és szépen is táncolt az új asszony. A Szarajevóból érkezett barátai, kollégái is nagyon jól érezték magukat, valószínűleg még nem voltak ilyen falusi lakodalomban. Aztán az ifjabb Gyermán doktornak a lakodalmában is vőfény voltam. Szabadkára is elkerültem vőfénynek, Salamon Jancsi barátom hívott meg, valamelyik testvérének a gyereke esküdött. Nem ellenkeztem, mert megígérte, hogy az utat kifizetik, volt vonatjárat, és ott is nagyon jó hangulatot csináltam. A nagyszámú testvérség olyan szépen mulatott, énekelt, hogy öröm volt ott lenni! Amikor eszembe jut a Darusi Pali és Csicsai Etuska lakodalma, még most is mosolygok magamban. Jó spicces volt a fiatalság, és hajnalban jött egy ötletem, csináljunk gatyatáncot. Gatyatáncot? Az meg milyen? Elmondtam, hogy gatyára, pöndölre vettközünk, és úgy táncolva megyünk le a pincébe. Onnan visszaérve az udvaron keresztül ki az utcára, és a ház ablaka előtt jártuk a táncot. Bent a zenészek alig tudták húzni, majd megpukkantak a nevetéstől. Már idősebb koromba meghívtak vőfénynek Szabó Sanyi meg Bottyán Annuska lakodalmába is. Már hogyne mentem volna! Nekik egy jókedvcsinálóra volt szükség, én meg azon voltam, hogy mindent bele, jó hangulatot hozok ide is. Nagyon jól sikerült ez a lagzi is, de hát a vendégektől is függ a hangulat egy lakodalomban. Fiatalon kezdtem pincérkedni is. Azt is szerettem csinálni, ott is fontos volt a jókedv. Később is, nős ember koromban a Fehér Rózsában (Szekula Sándor bácsi tulajdona volt) pincérkedtem, de nagyon sok bál szervezésében is részt vettem. A feleségem Terus nénivel a konyhán szorgoskodott, jó halpaprikásokat főztek, én meg hordtam a megrendelt italokat. Mindig sportbarát voltam, rajongó, drukker a pálya nézőterén. Sportbálokat is szerveztem, meg annyi sok más fajtát is, jó is visszaemlékezni azokra az időkre. Volt pecabál, almabál, szüreti bál. Egy alkalommal szüreti bál volt, én a ruhatárban voltam, majd jön egy üzenet: volna-e kedvem felöltözni papnak? Kaptam az alkalmon, igent mondtam, de el se tudtam képzelni, hogy is lesz. Lett öltözet, kántor is, a szomszédom Tóth Pista (Strüsze) csak énekelt, talán latinul, én imádkoztam, és rendületlenül szenteltem a népet. Nagy nevetés, jó hangulat volt. Aztán a tömegből bekiabált egy lány, hogy neki már a bugyija is nedves — a nevetéstől vagy a szenteléstől.

Legények a ’60-as évek elején

Jancsi bátyám kiönti a sört a poharakba, noszogat bennünket, igyatok nyugodtan, ezért nem kell fizetni. Koccintottunk és ittunk. Eközben elmondta, azért is volt szép egy régi lakodalom, mert gyalog mentek az esküvőre, és szépen mulattak. Nem volt túl nagy ajándékozás. A lakodalomba minden család vitt tortát, amikor megérkeztek, beköszöntötték őket. A szeretet, a jóindulat, a hagyomány egybefonódott.

— Nagyon sok lakodalomba voltam, de nem tudom megmondani, hány is volt összesen. Előttem is jó vőfények voltak, Szekeres Feri bácsi, Kocsis Feri bácsi, Kis Szögvári Péter bácsi, majd tíz-tizenöt év után jó vőfény lett Radics Anti. Emlékszem, milyen jó megjelenésű, szépen mulató legény volt, jól táncolt és énekelt.

Ennyi beszélgetés után Jancsi bátyánk kikísér bennünket, és semmire nincs panasza. Egyedül él, megözvegyülve a szülőházában. A lánya vagy a veje mindennap áthozza az ebédet. Szabadkáról ritkán jön haza az unokája meg az unokamenye, de legjobban a dédunokákat, Márkot és Melániát várja!

(A teljes szöveg a Csernyei Újságban jelent meg 2023 decemberében.)