Építkezések

Építkezések

A gondnoki iroda teljes körű felújítása zajlik a Torontálvásárhelyi Református Egyházközségben. A részletekről nt. Beszédes Mária lelkésznőt kérdeztem.

Elmondása szerint e munkálatok tervezete — mely a nyílászárók (a bejárati ajtók és az utcai frontra néző ablakok) cseréjét is felöleli — már régóta napirenden van. Az ajtók és az ablakok például már 2019 decemberében elkészültek, Sasi Gyula asztalosmester és fia, Vendel műhelyében. A további konkrétumokhoz viszont a nyárias időjárásra is szükség volt, hiszen a falak nedvesség elleni szigetelést is igényelnek. Az új mennyezet pedig valamivel alacsonyabbra kerül.


Nt. Beszédes Mária felvétele

— Az egyházközségünkben jegyzett utóbbi építkezésekkel ellentétben e felújítás teljesen önerőből történik. Templomunk belsőjének megújulása — beleértve a falak meszelését, a padló teljes cseréjét, a szigeteléseket, a padlófűtés beépítését, továbbá mindennemű asztalosmunkálatot — a magyar állam támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. Továbbá két bejárati ajtót is teljesen kicseréltettünk, kettőt pedig felújíttattunk. A folytatásban a templom nyugati főbejárata felőli oldalt szeretnénk újravakolni és -meszelni az idén.

A támogatást nyújtók között egyébként az erlangeni hugenotta gyülekezet is jelen van, melynek közbenjárására kezdhette meg áldásos tevékenységét annak idején a helyi Őrláng-Én nevű református óvoda és játszóház, valamint a szintén németországi Gustav Adolf Werk. Az Őrláng-Én játszóházban, melynek működtetését és fejlesztését magyarországi pályázatokból fedezzük, hamarosan tornaterem is épül. Isten segedelmével — hallottuk nt. Beszédes Mária lelkésznőtől.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Építkezések
Bánáti Újság
  • Zséli Ágnes
  • 2020.08.11.
  • LXXV. évfolyam 32. szám
Építkezések
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink