Építkezések

Építkezések

Az 1838-ban épített torontálvásárhelyi református templom falaira bizony ráfér már a szigetelés. A helyi hívek összefogásán alapuló, ifjat és időset, férfiút és nőt egyaránt megszólító előkészületi munkálatok július derekán zajlottak le.

Mottó: „A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében.”
                                  (Gárdonyi Géza: Egri csillagok)

Az 1838-ban épített torontálvásárhelyi református templom falaira bizony ráfér már a szigetelés. A helyi hívek összefogásán alapuló, ifjat és időset, férfiút és nőt egyaránt megszólító előkészületi munkálatok július derekán zajlottak le.
Május utolsó hetében négynapos látogatást tett a torontálvásárhelyi református gyülekezetben a németországi Erlangen városka Hugenottenkirche gyülekezetének négytagú küldöttsége, Johannes Mann lelkész úr vezetésével. Az a bajorországi gyülekezet, amely lélekben és anyagiakban továbbra is éppoly szorosan kötődik dél-bánsági testvéreihez, mint a kapcsolatfelvétel első pillanataiban. A leírtakat bizonyítja Máté Lajosnak, a torontálvásárhelyi református egyházközség gondnokának jegyzőkönyvez(tet)ett beszámolója is, miszerint a legutóbbi találkozás búcsúestjén az erlangeni lelkész úr pénzadományt nyújtott át a debellácsi Őrláng-én református játszóház számára. Mindemellett a torontáli egyházközség  bankszámlájára az erlangeniektől templomrenoválásra is érkezett bizonyos pénzösszeg, amelyre (vagyon)jogilag egyfajta zálogként illik tekinteni. Annál inkább, mert a Gustav Adolf Werk fondáció a pályázati pénzek odaítélésekor a kérelmet benyújtó egyházközségek önerejét is figyelembe veszi. Tekintettel arra, hogy mind a templomrenoválási (elő)munkálatok elvégzéséhez, mind a játszóház szobáinak szigeteléséhez, illetve az intézményhez tartozó telken elképzelt filagória felépítéséhez a meglévőnél sokkal több pénzre van szükség, július derekának három délelőttjén munkaakciót rendeztek. Afféle alapozó munkálatokat, amelyeknek várhatóan a késő nyári—kora őszi hónapokban is lesz folytatása. A forrásként idézett jegyzőkönyv megemlíti az egyházközség legújabb nyertes pályázatát is, melynek értelmében lehetőség nyílik a parókia felső emeletén már elkezdett munkálatok folytatására, illetve befejezésére. Délvidéki szemrevételező körútja során a torontálvásárhelyi református egyházközséget Hölvényi György, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős, újonnan kinevezett államtitkára is meglátogatta, és megelégedésének adott hangot. Tapasztalván, hogy a felmutatott invesztíciók nem csupán az általuk jóváhagyott pályázati pénzből lettek megalkotva, hanem az egyházközség saját erejére, erőforrásaira is bizton támaszkodhat(ott). Ezáltal is bizonyítva, hogy a torontálvásárhelyi a szó legmélyebb értelmében ÉLŐ gyülekezet! 
Az építkezések „egyéb eseményei” címszó alatt, természetesen a teljesség igénye nélkül, további két mozzanatot érdemes lejegyezni. Július utolsó hétvégéjén egy kisebb gyülekezeti delegáció az erdélyi Hunyad-megye Lupény (Lupeni) testvérgyülekezet templomának centenáriumi ünnepségén vett részt. Az eseményt megelőzően torontálvásárhelyi fiatalokból álló csoport járta be Erdély vadregényes tájait lelkészük, nt. Gyenge Károly tiszteletes úr kíséretével.   
 

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Építkezések
Bánáti Újság
Építkezések
Bánáti Újság
  • Kép és szöveg: MARTINEK Imre
  • 2014.08.30.
  • LXIX. évfolyam 35. szám
Facebook

Támogatóink