Az egyesüléshez tartozó magyar falvak ugyanazokkal a gondokkal, az elvándorlással, a lakosság elöregedésével, a munkanélküliséggel, az önkormányzati és gazdasági fejlesztésekhez szükséges források hiányával stb. küzdenek. Éppen ezért úgy vélték, összefogással és együttműködéssel hatékonyabbak lehetnek a problémák megoldásában. Az elképzelés megvalósulásának egyik formája lehetett volna az önkormányzatok (helyi tanácsok) közös tevékenysége, de a helyzet másként alakult.

— Kerestünk valamilyen formát, és mivel a négy falu, Gombos, Doroszló, Szilágyi és Kupuszina már egyébként is együttműködött, különböző eseményeket szervezett, viszont nem tudtak megjelenni a magyarországi pályázatokon, adódott az ötlet a közös civil szervezet, vagyis egy ernyőszervezet létrehozására — avatott be a részletekbe Péter István elnök, aki emellett Apatin Községi Tanácsának a tagja, a VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének az alelnöke. A 2006-ban indult kezdeményezéshez később csatlakozott Bezdán és Nemesmilitics, majd Bácsgyulafalva, Csonoplya, Őrszállás és Regőce. — A központi irodánk 2013-ban nyílt meg Zomborban, és a Magyar Nemzeti Tanácsnak, illetve Magyarország Kormányának köszönhetően mi vagyunk a nyugat-bácskai civil élet szórványközpontja is. Ezzel a státuszunk megnyugtatóan rendeződött, hiszen a legnagyobb energiát nem a saját fenntartásunkra kell fordítani. Van egy állandó fizetett munkatársunk, ami kellő komolyságot ad a tevékenységünknek. Beágyazódott a köztudatba, hogy az itteni magyar civil szervezetek, bármilyen gondjuk adódik, bizalommal fordulhatnak a Dunatájhoz, mert ott szakmai segítséget kapnak. A legjelentősebb rendezvényeink közé tartozik a Szent István-napi kenyérszentelő ünnepség, mely egyúttal az augusztus 20-a alkalmából szervezett nyugat-bácskai központi esemény is, az évi rendszerességgel megtartott Civil Találkozó, Herceg János író emlékének az ápolása, a Dunatáj-beszélgetések, de előadásokat is szervezünk vállalkozóknak, mezőgazdasággal foglalkozóknak, vagyis igyekszünk az élet minden területén jelen lenni, és mindazt felvállaljuk, amivel segíthetünk ennek a közösségnek. 

* A megalakulás óta eltelt több mint tizenöt évben már valószínűleg bebizonyosodott, hogy van-e létjogosultsága a szervezetnek, illetve az is, hogy milyen szerepet tölt be a közösség életében.

— Az egyik példa, hogy ha nincs a Dunatáj Egyesülés, jóval kevesebben jelentkeztek volna a Prosperitati pályázataira, így viszont a nyugat-bácskai érdeklődés, pályázási kedv és sikerarány sem maradt el a más régiókban tapasztaltaktól. Az is tény, hogy azoknak a civil szervezeteknek, amelyeknek a vezetősége időnként kilátástalannak látja a helyzetet, néha egy jó szó, egy kis biztatás, nyertes pályázat vagy jó program odavitele is elegendőnek bizonyul, hogy ismét lendületbe jöjjenek, és túllépjenek a holtponton. Ezt segítette Szilágyin a turulszobor felállítása, de más kezdeményezéseket is említhetnék. 

* Az elmúlt két év után, amikor a járvány miatt mindenhol a bezárkózás volt jellemző, érezhető-e már a nyitás az emberek részéről?

— Mivel az elmúlt időszakban nagyon sok rendezvény elmaradt, most mindent pótolni szeretnénk, és az események igencsak sűrűn követik egymást. Ahol viszont kevesebb a nép, ott arra is ügyelni kell, hogy ne szervezzük egymásra a megmozdulásokat. Figyelni kell, hogy a szomszédos települések mely dátumokat jelölik ki, mikor vannak egyházi ünnepek, de még az is gondot okozhat, ha valahol éppen egy nagyobb lakodalmat tartanak, mert a rendezvényeknek olyankor nincs vagy jóval kisebb a közönségük.

* Mennyire csökken a nyugat-bácskai magyarság száma?

— Nem tagadhatjuk, Nyugat-Bácskában veszik, kopik a magyarság, és hiába tudjuk, hogyan lehetne megállítani ezt a folyamatot, ha nincs rá hatásunk. Szerintem ugyanis az elvándorlási hullám akkor áll meg, ha Szerbia jobb gazdasági helyzetbe kerül, és javul az életszínvonal. Nem nagy pénzekre vágynak az emberek, hiszen azt mondogatják, már az is elegendő lenne, ha egy házaspár legalább 1000 eurót megkeresne havonta, és ettől nem vagyunk nagyon messze. Hiszek abban, hogy ennek a történetnek még nincs vége. Nyilván sokan nem akarnak hazajönni, mert már beilleszkedtek, feltalálták magukat az új környezetükben, de állíthatom, elég nagy azoknak a száma is, akik visszatelepülnének, ha látnák, hogy itt változik, javul a gazdasági helyzet. Ezt a kijelentésemet arra is alapozom, hogy nyáron a legtöbben hazajönnek külföldről, és olyankor alig várják a rendezvényeket, a találkozásokat az ismerősökkel. Ismét magukénak érezhetik a szülőfalujukat, fontos számukra, hogy itthon töltsék a vakációt. Vagyis ezeknek az eseményeknek is megvan a küldetésük, nem csak a helyieknek szólnak. Doroszlón például nemrégiben ötödik alkalommal tartották meg a Hazaváró Báránypaprikás-főző Versenyt.

Fotók forrása: Nyugat-Bácska Portál

* Szeptember 17-én egy új rendezvényre, a Dunatáj Kupára várják a csapatokat és a nézőket is. 

— Igen, tavaly kezdtük, felbuzdulva a lassan már két évtizedes múltra visszatekintő kupuszinai nyári játékok sikerén. A Dunatáj Kupa valójában az ismert Játék Határok Nélkül falusi változata, regionális rendezvény, melyre minden faluból jöhetnek. Az idén Bezdán lesz a házigazda. A vetélkedés agyaggalamb-lövészettel kezdődik, melyet csak az arra kijelölt és hitelesített helyszínen, vagyis Zomborban lehet lebonyolítani, Bezdánban horgászattal folytatódik, majd indulnak az érdekes játékok. Tavaly húsz csapat volt tíz-tíz taggal, plusz a lövők, a horgászok, a nézők, vagyis elég szépen összejöttünk. És az egész természetesen egy nagy vigadalommal végződik.

* A tervekről, a további elképzelésekről mit tudhatunk?

— Mi most abban bízunk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács továbbra is folytatja a jelenlegi pozitív gyakorlatát, és megtartja a szórványközpontokat, mert ez nekünk létfontosságú. Ha a szórványt magára hagynák, ha nem lenne egy-két szakmai szervezet, mely segítséget nyújt az itt maradóknak, akkor valószínűleg még inkább felgyorsulna az asszimiláció és a magyarság fogyatkozása.