„Engem történetek fognak meg, nem szövegek”
Szerda Zsófia
2022.08.09.
LXXVII. évf. 31. szám
„Engem történetek fognak meg, nem szövegek”

Ő Mása a Sirályban, az Anna Karenina Kittyje, Süni A padlásban, de táncol A nagy Gatsbyben, és A diktátorban is láthatjuk, ha Budapesten a Vígszínházba látogatunk. Ő Antóci Dorottya, aki Martonosról röppent a világot jelentő deszkákig, egészen a fővárosba. Szerény lány volt, szerény lány maradt, örökifjú, és mindig mosolygós, kíváncsi szemű, színházőrült. 

* Martonosról Budapestre kerültél. Engem nem az érdekel, mi a különbség a kettő között, inkább az, hasonlít-e a két hely. 

— Az az évek során hasonló lett, hogy mindkét helyen ugyanabban a közegben érzem magam kényelmesen. Mindkét országban ugyanannyira összetartó erő a színházcsinálás s a művészetek. Bevonzza és összetartja az embereket. S az is hasonló lett, hogy itt is kialakult egy otthonérzés. Megismertem az osztálytársaimat, sok ismerősömnél vagyok otthon, a barátaim szüleit is lassan megismertem, van kit felhívnom, mint itthon, Vajdaságban. 

* Az egyetemi éveid alatt mi volt számodra a legnagyobb lecke?

— Hogy nagyon türelmesnek kell lennem. Mindent rögtön akartam, és sok minden sikerült is elsőre. Persze itt a szerencse is közrejátszott, a csillagok állása, a munka, de ha nem sikerült, türelmetlen voltam. Hát ezt kellett megtanulnom. Türelmet magammal és másokkal szemben is. A másik pedig, hogy meg kell tanulnom kommunikálni. Nem vagyok benne túl jó, sokszor nem tűnik fel, ha határátlépés történik a szakmában, s azt hiszem, meg kell tanulnom megvédeni magam, és kialakítani egy olyan életet, amelyben nem érzem magam picinek, hanem tudom érvényesíteni a saját gondolataimat, értékrendemet. Most pedig azt kell megszoknom, hogy ha van egy kis szabadidőm, akkor lazíthatok.

* Színészként min kellett a legtöbbet csiszolnod?

— A beszéden, mely ugyebár hozott anyag, meg kellett tanulnom használni. S az éneklés is ilyen. Emellett persze egyéb technikai dolgokat: jelenetépítést, szöveggel való foglalkozást. 

* Milyen jellegű szövegekkel szeretsz foglalkozni?

— A verses formában íródott dolgok nehezek számomra, hajlamos vagyok ugyanis énekelve mondani a szöveget, s a versmondással is hadilábon állok, mert nagyon egyedül érzem magam. Ezért persze kihívás ilyen szöveggel foglalkozni. Az első írás, mely nagyon magával ragadott az egyetem alatt, Brecht A kaukázusi krétaköre volt. De engem nem is annyira a szövegek fognak meg, inkább a történetek. Azok, amelyeket olvasás közben jól le tudok mozizni a fejemben.

* Először a Vásott kölykökben láttalak a Gondolat—Jel Társulat előadásában, aztán egy hosszabb szünet után a Vígszínházban láttalak újra A nagy Getsbyben. Kis társulat kontra óriási profi gépezet.

— A kicsiben azt szeretem, hogy tud intim lenni. A diákszínjátszós előadások általában nem nagyszínpadra készülnek, s ezekben az volt az érdekes, hogy nem igazán tudtam, mit csinálok, egy picit kóvályogtam az előadásokban. A rendezők sokat segítettek, de inkább ösztönösen játszottam, nem tudtam, mit hogy kell jól megcsinálni. Ha egyszer sikerült, akkor persze örültem. A nagyszínpados előadásokban nagyon tudatosan működnek az emberek. Mindenre oda kell figyelni. Néha negyvenen is vagyunk egyszerre a színen, vigyázni kell, figyelni. S ha mindenkinek ott a figyelme, lelkesedése, akkor nagyon jó energiák születnek, visz magával. 

* Akkor nem lehet lazázni a negyven színész között?

— Nem nagyon lehet itt lazázni. Persze olyan megeshet, hogy, mondjuk, dupla vagy tripla előadást játszol egy nap, s a végére elfáradsz, nem 100 százalékon csinálod, csak 98-on, de a nézőtérről minden és mindenki látszik, szóval esélytelen lazázgatni.

* Azért elég kemény lehet egy nap kettőt vagy akár hármat játszani. Ilyenkor milyen egy napod?

— Ha tudom, hogy durva napom lesz, akkor igyekszem előtte bevásárolni, és menet közben iszom a kávét is, szaladok reggel. Ilyenkor általában van egy előadás 11-kor, s egy este. Viszonylag idejében fel kell kelni, hogy rendesen felébredj, bebeszélj, mozogj egy kicsit. A színházban aztán következik a beéneklés, smink, fodrász, jelmez, és már indulsz is be. Előadás után letusolok, átöltözöm, s általában ilyenkor megyek a szinkronstúdióba, aztán kezdődik minden elölről, majd hullafáradtan beesek az ágyba. Figyelni kell, mikor hova megyek, egyszer megesett, hogy ott álltam a Váci utcában a Pesti Magyar Színház előtt, mely üres volt, s ott ugrott be, hogy este a másik épületben játszom. Még jó, hogy nem egy másik városban. (Nevet.)

* Presser Gábor és Sztevánovity Dusán A padlás című darabja legendás produkció, a Vígszínház már több mint ezerszer bemutatta. Most te alakítod Sünit. Milyen egy ilyen híres előadásban játszani? Ad ez valamiféle pluszt?

— Nagyon jó érzés. Még egyetemistaként vettük át Süni szerepét kettőzve Márkus Luca osztálytársammal. Az volt a szerencsénk, hogy volt egy hét felújító próba az előadás előtt. Amikor szerepet veszek át, vagy beugrom egy darabba, mindig az az érzésem, hogy amíg le nem megy nézők előtt, nem is tudom, mit csinálok. Közben A Padlásnak például pontos kottája van, mit csinálok, mit énekelek, előttem már sokan játszották ezt a szerepet. Nekem ezt magamra kell formázni, persze megtartva a jól működő poénokat, hangsúlyokat. S amikor már otthonosan éreztem magam az előadásban, én is elkezdtem bátrabban próbálkozni saját dolgokkal. De nem áll tőlem távol a karakter, nagyon kedvelem.

* Szereted, ha egy rendező hagy neked szabad teret az alkotásra, szerepépítésre, próbálkozásokra? Vagy jobb, ha inkább instruálnak?

— Már mindkettőre volt példa, s azt hiszem, szeretem azt a rendezőt, aki hagyja, hogy próbálkozzak. És nagy tanulság volt számomra, hogy merni kell rossznak lenni, mert tíz próbálkozásból lehet, a tizedik lesz a jó. S ha ezt megengedhetem magamnak, akkor tudok lubickolni. De azt is szeretem, amikor minden pontosan ki van találva, az összes mozdulat, beszéd, itt az az izgalmas, hogy erre a vázra hogyan fűzöm fel magam, hogyan töltöm fel.

* A Vígszínházban sok ismert színész játszik, jelentős rajongótáborral. Neked már vannak rajongóid?

— Hát képzeld, igen. De ettől mindig megilletődöm. A Pál utcai fiúk kapcsán kialakult egy jelentős nézői bázis, a fiúk is ott találkoztak azzal a jelenséggel, hogy felismerik őket az utcán, a boltban, és megvárják őket előadás után a művészbejárónál. Amikor életemben először kaptam egy kis ajándékcsomagot, nem értettem, miért. Azóta megesik, hogy ott várnak engem is, van, hogy csak egy köszönés vagy egy közös fotó erejéig, de sütit, csokit is többször kaptam. Amit nagyon szeretek, azok a kézzel készített rajzok, levelek, mert ezek személyesek. Jólesik, hogy valaki többször is eljön megnézni, mert az előadás éppen összecseng az életével, vagy segít neki feldolgozni valamit. Ahhoz viszont még nem tudok hozzászokni, amikor szabadidőmben éppen vásárolgatok, nem vagyok túl szalonképes, s a ruhák közül megjelenik egy szempár, majd egy arc, és megkérdi: nem te játszol a Vígben?

* Te magad rajongó típus vagy?

— Nem. Egy emberért rajongtam iszonyatosan, Rúzsa Magdiért. A delfines frottírpizsimben a körmöm tövig rágva néztem a Megasztárban, és minden héten kétszer lerajzoltam. Azt hiszem, a Magyar Szónak volt egy rajzpályázata, oda is beküldtem, és kinyomtatták képeslapra. Még mindig megvan, és nagyon szeretem. (Nevet.) Szóval akkor nagyon rajongtam, most pedig talán néhány zenekarért, zenészért tudok igazán lelkesedni.

* A színészek között nincs olyan, aki ha itt végigsétálna, azért megremegnél?

— Biztosan van, de most senkit sem tudnék mondani.

* Egy fiatal színésznek mennyire nehéz nagyobb szerepeket kapnia a Vígszínházban? 

— Ez sok mindentől függ. Attól is, milyen emberek vesznek körül. Például van színésznő, aki már kétszer is játszotta az anyukámat, pedig nincs akkora korkülönbség köztünk, de hozzá képest nekem nagyon kamaszlányos arcom van. Sokszor megesik, hogy nagyon fiatal karaktereket kell alakítanom. 

* Ez jó dolog, nem?

— Igen, én is azt hiszem, hogy az.

* Milyen előadásokban fogunk látni a következő évadban?

— Az első próbafolyamatom a házi színpadon lesz, K utazásai, Gardenö Klaudia viszi színre, aki egy frissen végzett bábrendezőlány, majd januárban kezdjük a Pinokkió próbáit, mely egy nagyszínpadi zenés előadás lesz. E kettő mellett lesz még más is, de az még nem hivatalos. Szóval nem fogok unatkozni.

* Akkor hamarosan jövünk, és megnézünk színpadon. Addig élvezd a nyarat!

Fotó: Szerda Zsófi

Fényképezte: Szerda Zsófi

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..