Radnóti Miklós mindössze harmincöt éves volt, amikor halála előtt három és fél hónapot töltött a Bor közelében lévő Heidenau munkatáborban, ahol a vasútvonal építésén dolgozott a rabtársaival. Innen indult el az „erőltetett menet”, mely számára a Győr melletti Abdánál ért véget. A háború után két évvel egy tömegsírban, a kabátja zsebében találták meg a Bori notesz néven ismertté vált kis füzetet tíz utolsó versével, a Razglednicákkal, a magyar líra talán legmegrázóbb verseivel.

„Szabad szerettem volna lenni mindig, s őrök kísértek végig az úton” — írta Radnóti Miklós a Negyedik eclogában, és ez a két sor foglalja össze leginkább az életét. Minden ember szabadnak születik, és mégis vannak a történelemnek olyan sötét korszakai, amikor a másképp gondolkodókra, a más vallásúakra, a más nemzetiségűekre a munkatábor, a fogság és a halál vár. Radnóti Miklós is egy ilyen korban élt — hangsúlyozta a rendezvényen mondott beszédében dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Kifejtette azt is, hogy Radnóti a szerb—magyar együttműködésnek, az egyetértésnek az egyik szimbólumává vált, hiszen a boriak tudják, ki volt ő, és úgy emlegetik évtizedek óta, hogy a mi Miklósunk.

A rendezvényen felszólalt Bor polgármestere, Aleksandar Milikić is, aki kiemelte, a városban 21 különböző nemzetiség él együtt, és a település történelmébe minden egyes ember beleírja magát. Hozzátette, Radnóti különleges helyet foglal el Bor város kultúrájában és történelmében, hiszen örökségül hagyta ránk a Bori noteszt, hogy olvassuk, emlékezzünk rá, és mélyen gondoljunk át minden egyes verssort, melyet a táborban töltött nehéz időszak során írt.

Radnóti Miklós szobrát Magyarország 1979-ben ajándékozta Bor városának, az alkotást azonban 2001-ben ellopták. Magyarország Kormánya, a VMSZ, Szabadka és Bor Önkormányzata összefogásával 2004-ben a költő szobra új helyet kapott a bányavárosban, de ezúttal már nem a tó partján, hanem az egészségház előtt.

— A költő halálának 80. évfordulóján emlékezni jöttünk, és leróni tiszteletünket a költőóriás előtt, aki szinte a halál torkában írta meg a hazaszeretetről, az otthonról és a háború szörnyűségeiről szóló időtálló verseit, amelyek a magyar irodalom gyöngyszemei lettek. A tömegsírba temetett költő viharkabátjának zsebében találták meg a verseket, melyekből kiderült, hogyan éltek itt, Borban — emelte ki Fremond Árpád. Arra is kitért, hogy Szerbia és Magyarország történelmi lépést tett meg tizenegy évvel ezelőtt azzal, hogy a megbékélés útjára lépett, és számunkra ez a megemlékezés a szerb—magyar együttműködés éltetője is. — Radnóti Miklós összeköt minket, ő is egy híd a szerb és a magyar nép között, ő is egy híd a szerb és a magyar irodalom között. Emlékét őrizzük tovább közösen — fogalmazott a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A megemlékezésen fellépett a zentai Mécsvirág együttes — Verebes Krnács Erika, Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin —, Virág György, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a bori Simonida Gavrić pedig Radnóti Hetedik ecloga című versét mondta el szerb nyelven.

A Radnóti-szobornál a kegyelet virágait dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Bor város küldöttsége, az MNT, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Magyarkanizsa, Zenta és Topolya Önkormányzatának elöljárói helyezték el.

Példakép, erős fa legyen — olvasható Radnóti Miklós emléktábláján, melyet a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium helyezett el az egykori Heidenau tábor közelében. A program zárásaként ezen a helyen ültetett el Pásztor Bálint, Juhász Bálint és Fremond Árpád egy diófát, és az emléktáblát is megkoszorúzták a VMSZ és az MNT vezetői.

(Az eseményről szóló beszámolót a Hét Nap november 16-ai számában olvashatják el.)